nlc.hu
Életmód
Feldúlt és csalódott üzenettel búcsúzik vendégeitől a gyulai étterem

Feldúlt és csalódott üzenettel búcsúzik vendégeitől egy újabb magyar étterem

Szeptember 22-én, vasárnap fogadnak vendéget utoljára.

Bezárunk, ezúttal VÉGLEG! Oka: ennyi fizetnivaló a világon nincsen. Jó lenne egy olyan országban működni végre, ahol mindenki tudna mosolyogni az egyenlőségjel végén, de ezek most nem azok az évek…” – közölte kedden közösségi oldalán a gyulai Várkert Bisztró vezetése. Mint írják: „Szeretjük a szakmát és Benneteket is, de most hoztunk egy nehéz döntést! Szeptember 22-ig tudtok jönni egy »utolsó vacsorára« vagy ebédre!“

Egy nem szokványos részt is tartalmaz az elköszönésük. Szó szerint idézzük: „Dolgozóinknak kívánja a Bisztró, legyenek sikeresek az előttetek álló évek, drukkolunk Nektek. Fiatalos, lendületes, képzett, becsületes csapat vagytok és lettetek az évek alatt, bárhol meg álljátok a helyetek! Sok sikert.”

Megható sorok, hiszen jó ideje megszokott az ellenségeskedés az üzemeltetők és alkalmazottak között, a Várkert Bisztró azonban most arra mutat példát, hogy ebben a szellemben és hangnemben is el lehet búcsúzni.

A gyulai Várkert Bisztró bejárata

Záródnak az ajtók / Kép forrása: Várkert Bisztró Facebook

Maga a bisztró egy kis egyszerű, laza hely volt, mindenféle sallang nélkül. A Maróthy tér, az Almásy-kastély, a Gyulai vár-tó és maga a Gyulai vár azonban impozáns környezetet jelentett a kávézóként és étteremként is működő vendéglátóhelynek, amit különösen kedveltek a kirándulók, valamint a gyerekkel és kutyával érkezők is.

A magyar konyhai ízei és nemzetközi kedvencek kerültek az asztalra a rántott hústól a pizzán és kézműves hambergeren át az olasz tésztákig. „2 személyes tálat kértünk, pompás ízeket kaptunk, óriási adag friss zöldsalátával. Az ár megfelelő, az enteriőr vidám” – írta egy elégedett vendég nemrég. Az étterem egyébként az elmúlt néhány hónapban kizárólag 5 csillagos értékelést kapott a Google felületén.

A gyulai Várkert Bisztró étele

A gyulai Várkert Bisztró étele / Kép forrása: Várkert Bisztró Facebook

Rengeteg vállalkozó értékeli a jelen gazdasági helyzetet hasonlóan, mint a gyulai Várkert Bisztró tulajdonosai – és nem csak a vendéglátószektorban. Ők szeptember 22-vel köszönnek le.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top