Végre megérkezik Claudia. Szőke, karcsú, megkapóan fiatal. Kiderül: malőr történt, korábban indult a felvétel. A művésznő megbeszélt interjúnk idején már a stúdióban ücsörgött.
Két nappal később, A született feleségek című sorozat második epizódjában, Mary Alice azon mereng: “Milyen kár, hogy manapság senki nem figyel senkire“. Brenda Strong Liptai Claudia hangján szólal meg magyarul.
Amúgy Mary Alice az első részben végez önmagával. Szellemhangján narrátor lesz a továbbiakban. Liptai Claudia viszont testet ölt majd előttem. De csak hosszú napok múlva. Elcsípni nem sikerül, s hiába a hátrahagyott névjegy, ő egyáltalán nem keres. Ám szublimált állapotában is jelen van. Nem csak reggel, műsorvezetőként a kávé mellé. Élete másként is nyitott könyv a népség-katonaság előtt. Pontosabban: bulvárhírek, interjúk áradatában.
“Ne izgulj eresztett utamra az asszisztense, te is biztos eléred majd.” Nem izgultam, lapozgattam.
Legendáriumok szerint Claudiának három hónapos korában kinőtt a foga, tíz hónaposan járt, kétévesen már késsel-villával evett. Édesanyja táltosnak gondolta. Kislánykorában étvágya gyenge, az iskolába mégis fél grillcsirkékkel, vekni kenyerekkel eresztik az aggodalom olykor kínos a gyereknek.
Édesapja mackós figuraként rajzolódik meg az interjúkban. Idolja a későbbi férfiaknak, bár családjától idővel különválik. Claudia édesanyja népes rokonságával tölt boldog nyarakat a Balatonnál. A nagybácsik reggel hatkor tartanak hűtőtáskás, pokrócos stipi-stopit a parton. Egész napos mulatság és jókedv, einstandolják a fél szepezdi partszakaszt.
Ami az egyéb évszakokat illeti: Liptai Claudia emlék-interjúiban visszatérő elem a szegénység motívum. “Szenespincében laktunk” sarkítja egyszer. Édesanyja húsz évig egy orvosi-műszer cégnél dolgozott, majd az új főnök miatt felmondott. Varrónő, vásározó, később virágárus. Utóbbi elvben jó biznisz. Ám ő emlékezik lánya a lapokban csokrai zömét nyugdíjasok között osztogatta el.
Claudia kissé kötekedő gyerek lett. “Az iskola nem cirkusz. Ha lányát ilyen intézménybe akarja járatni, kérjük, vegye ki“, idézi az édesanyjával aláíratott hajdani intőt a mai pletykalap. Claudiát a második év végén kicsapják a Kaffka Margit Gimnázium képzőművészeti szakjáról. Két esztendeig számítógépes tenyérjóslásból él. Később estin érettségizik.
Interjúkban gyakran említi, személyiségének meghatározó jegye az érzékiség. Már elemistaként szerelmes levelekkel ostromolja a célszemélyt. Vehemenciája riasztja a kortársakat. Tizenhat évesen mégis átesik a tűzkeresztségen, valami mulatóban, felejthetően. Maga nyilatkozott erről, egy óvatos kérdésre adott bőbeszédű válaszban. Nem tagadta le későbbi bulista, intimjellegű látensen persze szerelemkereső “ámokfutását” sem. Utóbbinak az esti gimnáziumban vetett véget egy szelíd lelkű tűzoltó mellett, akinek még azt sem engedte sokáig, hogy a kezét megfogja.
A maturált Liptai Claudia sikertelen főiskolai és Nemzeti Stúdiós felvételi után csatlakozik a GNM színitanoda csapatához. Említi egyszer, azért, mert érdekes emberek közé vágyott. Második felvételije a Színművészetire sikeres. A vizsgabizottsággal pikírt: Lady Machbeth monológjához kér egy Lord Machbethet. Mit képzel magáról intik. Ám ő visszaszól a Huszti Péter elnökölte testületnek: talán egy sincs köztük, aki tudná a klasszikus szerep szövegét?
(Személyes emlékem Claudia fodrászlánya a Jóestét, nyár, jóestét szerelem című vizsgadarabban. Epizódalakításában hitelesen hozta a társadalmi periféria erős hangját. Ám esendőségében mégsem volt közönséges.)
Diploma után a Vígszínházhoz szerződött, ahol azonban parkolópályára állítják. A moccanatnyi szerepek nemigen viszik előre. “Keresni kell a tömegben” írja róla egy kritika. A másik azt elemzi, hogy a GNM tanoda karakteres komikája olyan lett, mint bármelyik ifjú színésznő. Liptai Claudia azt meséli a lapokban arról az időszakról: érezte, nem ilyen lovat akart. Belátta, a színész csak akkor lehet naggyá, ha művészi szerelemre lobban iránta egy rendező.
Cikkünk folytatását a Nők Lapja Évszakok december-januári számában olvashatja el.