nlc.hu
Sztárok
Nagy Melanie a G.w.M. és közte lévő indulatról beszélt

Nagy Melanie kitálalt a volt házasságáról: “Az indulatok azok mindenképpen csitultak”

Arról is beszélt, hogy bár papíron nem voltak házasok, a roma hagyományok szerint férjként és feleségként tekintettek rájuk.

Nagy Melanie és G.w.M kisfia egy, a kislányuk pedig 4 éves volt, amikor a szülők a válás mellett döntöttek. Azóta G.w.M. Kulcsár Edina párja, akitől szintén két gyermeke született.

Melanie 2.5 év távlatából tekintett vissza a különválásra az Egy ritmusban podcastben. “Amikor kisgyerekek is vannak a történetben, és közös gyerekek is szereplői ennek a válásnak, akkor az merőben megnehezíti a dolgot 2,5 év távlatából, vagy talán már több is, azt tudom mondani, hogy ha nem is rendeződött a kapcsolat, de az indulatok azok mindenképpen csitultak. Ilyen távlatból már sokkal távolabbról tudja az ember szemlélni a történteket, önreflexiót gyakorol az ember, átértékel, átgondol dolgokat.”

Nagy Melanie

Nagy Melanie (fotó: Egy ritmusban)

A beszélgetésben a kétgyermekes anyuka, akinek állítólag egy énekes lehet az új párja, azt is elmondta, hogy bár hivatalosan nem volt G.w.M. felesége, a roma hagyományokat tekintve azonban, akik összekötik az életüket, gyermekeket vállalnak és több évet élnek együtt, azokra a közösség férj és feleségként tekint. “Én ilyen minőségben is hivatkozom a gyerekek apjára. Ebben a tekintetben tehát nem volt hivatalos válásunk, de természetesen nekünk is volt jogi értelemben a bíróság előtt elrendezni valónk, hiszen a gyerekek esetében is sok mindent tisztázni kellett és meg kellett beszélni”- idézte Melanie szavait a Bors.

Melanie egyébként állítja, hogy a zenésszel eltöltött nyolc év alatt többször is érezte, hogy hullámvölgybe került a kapcsolatuk, de mindig megoldották a helyzetet. “De én valahogy mindig úgy gondolkodtam, hogy ennek nincs vége, annyira szoros az összetartozás és a szeretet, hogy mindig mindent meg tudunk oldani…Nekem azért volt különösen nehéz ez a helyzet, mert engem is váratlanul ért a szituáció, hogy ezzel nézünk szembe. Nem az volt, hogy egy párbeszéd történt, aminek a következtében tudomásul vettem, hogy mi történik és akkor azt a gyerekeknek valahogy közölnünk kell közösen, hanem engem is váratlanul ért. Nehezítette a helyzetet az, hogy nem volt kommunikáció. Mindig adott volt egy helyzet, amit nekem valahogy kommunikálni kellett a gyerekeknek, hogy most apa nem jön haza, apa valahol van, egy új személy belép az életükbe, új gyerekek lépnek az életükbe, és ez nagyon-nagyon rövid idő alatt történt. Mondjuk két hét leforgása alatt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top