nlc.hu
Sztárok
Visszatért Szász Júlia

Ebben a darabban tért vissza a színpadra Szász Júlia

Szász Júlia tavaly szenvedett súlyos balesetet a Nemzeti Színházban.

Tavaly novemberben a Nemzeti Színház egyik Rómeó és Júlia előadásán Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó lezuhant a három méter magas díszletről és súlyos sérüléseket szenvedtek. Az eset nagy port vert, a két színész végül fel is mondott a színháznál.

Ebben a darabban tért vissza a színpadra Szász Júlia

Fotó: Sajtóklub, RTL

A színház igazgatója, Vidnyánszky Attila először benyújtotta a lemondását, de nem sokkal később ezt visszavonta. A baleset miatt belső vizsgálat indult a színházban, nem találtak felelőst, a rendőrség is nyomozást rendelt el, ez még nem zárult le.

A kártalanítási folyamat is 2023 óta húzódik, ennek része egy többmilliós összeget kitevő sérelemdíj, de a pontos összegről zajlanak az egyeztetések – írja a Telex.

Az volt az eredeti elképzelés, hogy a több hónapos lábadozás után felépült színészek egy közös darabban térnek vissza a színpadra jövő tavasszal, de, mint pár napja kiderült, Szász Júlia kicsit előbb kezdett munkába, méghozzá a Centrál Színházban, a 2:22 című előadásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top