nlc.hu
Szabadidő
"Egy időben Azahriahval álmodtam" - Interjú Mazzag Izabellával

„Azahriah élete nem lehet könnyű” – A Mi vagyunk Azahriah rendezője az ország legnagyobb sztárjáról

Mazzag Izabella nem könnyű feladatot kapott: át kellett törnie a falakat, amiket Azahriah állított, amikor a róla készült filmen, a Mi vagyunk Azahriahon dolgozott. Sikerült az áttörés? Összebarátkoztak közben? Miért nem szólalnak meg a filmben Azi családtagjai? Interjú a rendezővel.

Túl vagy már az első díszbemutatókon. Eddig hogy megy?

Eddig pozitív a mérleg. Látom, hogy tetszik az embereknek, és ennek nagyon örülök.

Hogy kerültél a filmbe?

Lévai Balázs, a film producere keresett meg azzal, hogy készítene egy filmet Azahriahról. Mindenképp szeretett volna egy fiatal rendezővel dolgozni. Megnézte a munkáimat, és úgy látta, hogy velem ezt jól meg tudná csinálni.

Volt benned olyan vágy korábban, hogy életrajzi doksin dolgozz?

Én nem feltétlenül akartam dokumentumfilmet csinálni, inkább a játékfilm felé húzott a szívem. Azahriah viszont elgondolkodtatott. Akkoriban az életem része volt, tetszett a zenéje és az egész jelenséget is érdekesnek találtam annyira, hogy filmesként is elkezdjen érdekelni.

Gondolom az első találkozásod Azahriaval olyan lehetett, mint egy casting, ahol ő castingolt téged. Nagyon izgultál előtte?

Az első találkozásunk online volt, mert akkoriban épp nem voltam itthon. Nem volt feszültség, Atti már akkor nagyon szimpatikus volt nekem. De igazán akkor győzött meg, amikor először láttam élőben egy fellépésén a Strand Fesztiválon. Megláttam a hihetetlen energiáit a színpadon, és azonnal tudtam, hogy erről a srácról mindenképp filmet kell forgatni. Aztán egyre többször találkoztunk, egyre jobban megismertük egymást, és egyre közelebb tudtam kerülni hozzá.

Összebarátkoztatok?

Azért ezt barátságnak egyik oldalról sem mondanám, de egy jó kapcsolatban vagyunk.

Ő egy elég zárkózott ember hírében áll. Voltak technikáid, melyek segítségével megnyílt neked?

Biztosan voltak, csak nem nevezném őket technikáknak. Próbáltam minden eszközömmel és minden tudásommal nyitni rajta. Amikor eljött egy pont, hogy úgy éreztem, ez nem megy, akkor leültünk beszélgetni, hogy ez mitől lehet.

Ekkor mondta el – ez benne is van a filmben – , hogy az élete annyira ki van teregetve a médiában, hogy azt a keveset, ami megmaradt belőle, inkább megtartaná magának.

Ez a beszélgetés bennem is átfordított valamit. Itt értettem meg, hogy azért ez a fajta élet nem lehet könnyű. Ez a beszélgetés egyfajta fordulatot is hozott, szerintem bennem és benne is átfordult valami a hatására, és onnantól már könnyebben ment.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Voltak konkrét, előre lefektetett szabályok arról, hogy milyen témákról kérdezheted és milyen témákról nem?

Nem szabtunk ilyen határokat, egyszerűen csak arról beszélgettünk, ami számára komfortos volt. Éreztem, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami már nem.

Nem töltött el félelemmel, hogy a dokumentumfilmed alanya nem szeret magáról beszélni?

Dehogynem. Pont emiatt nem akartam sokáig dokumentumfilmet készíteni.

Itt nincs meg az a fajta teljes kontroll, ami fontos számomra, és én nehezen bírom, amikor nem én kontrollálok.

Szóval ijesztő volt, de meg kellett oldani. Annyira el akartam készíteni ezt a filmet, hogy eldöntöttem: legyőzöm a félelmeimet.

A filmben főképp Azahriah munkatársai szólalnak meg, például Desh és a Supermanagement tagjai. Nem akartál bevonni több embert az életéből?

A filmünk Azahriah-fókuszú, de nem egy klasszikus életrajzi dokumentumfilm. Nem éreztem szükségét, hogy még inkább bevonjak embereket. Nem egy beszélő fejes doksiban gondolkodtam, inkább egy érzet- vagy hangulatfilmben.

A filmnek van egy dokumentumfilm része, aminek a struktúráját a három stadionkoncertig való visszaszámlálás adja, és emellett van egy nagyjátékfilmes eszközökkel, színészekkel készült másik fele, ami egy alternatív világban játszódik. Melyik volt meg előbb?

A dokumentumfilmes részt másfél évig forgattuk. Mindig kaptuk az infót, hogy Atti épp hová megy és mikor, mi pedig mentünk és követtük őt. Ezzel szemben a fikciós szálat tíz nap alatt vettük fel, és nagyjából két hónap alatt állt össze a forgatókönyve, amit Előd Máté írt, ő találta ki ezt a fiktív történetet, amit aztán Balázzsal hármasban egy írószobában csiszolgattunk. Természetesen Azinak is megmutattuk, és szerencsére tetszett neki.

Mi vagyunk Azahriah

Raul Ionescu és Azahriah a filmben

Az alternatív valóságban Raul Ionescu alakítja Azahriát, aki eléggé hasonlít rá. Fontos volt a kiválasztásánál ez a hasonlóság?

Bartsch Kata casting direktor ajánlotta őt a figyelmembe. Rajta is olyan energiákat éreztem, hogy egyszerűen muszáj odafigyelni rá. Visszahívtam őt egy második körre, és azután már biztos voltam abban, hogy vele akarok dolgozni. Az azonban, hogy hasonlít Azira csak a véletlen műve. Bárki játszhatta volna a szerepet, akiben ott vannak ezek az energiák: mivel ez a szál egy alternatív univerzumban játszódik, nem volt lényeges a külső hasonlóság.

Mi volt a célod ezzel a szállal azon kívül, hogy ezzel is színesebb legyen a filmed?

Itt Atti civil énje kerül fókuszba. A fikciós szálon keresztül boncolgatjuk, hogy neki milyen lehet a civil élete.

Arról szó sem volt, hogy egy teljesen hagyományos életrajzi doksit készítsetek?

A kezdettől fogva cél volt, hogy eltávolodjunk ettől, ugyanis ezekből Dunát lehetne rekeszteni.

A filmben többször kikacsintotok a nézőre, több helyen jelzitek, hogy ez csak egy film. Ezt miért éreztétek fontosnak?

Szerettük volna érzékeltetni, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ez az egész egy nagy kuszaság, de nyugalom, ezt mi így terveztük, semmi baj nincs ezzel. Jó kezekben vagy!

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Szerepelsz is a filmben saját magadat alakítva. Ez komfortos volt számodra?

A Falkám című dokumentumfilmemben is szerepeltem, ott már megszoktam ezt egy kicsit.

A mi vagyunk Azahriah nem állami, hanem nagyrészt szponzorpénzekből készült. Nem kellett emiatt kellemetlen kompromisszumokat kötnötök?

Minden filmkészítés kompromisszumokkal jár, de olyan kompromisszumot nem kötöttem, amivel ne tudnék megbékélni.

A filmet elsősorban Azahriah rajongóinak készítettétek, vagy azokra a nézőkre is gondoltatok, akik nem tartoznak ebbe a körbe?

Az volt a cél, hogy a moziban egy 12 éves Azahriah-rajongó ugyanolyan jól érezze magát, mint az őt elkísérő szülei. Azinak amúgy is nagy a közönsége, szerettük volna, ha minél több embernek tetszik.

Ki lehet emelni egy ilyen másféléves forgatásból csúcs- és mélypontokat?

Nehéz, mert annyi minden történt. A mélypont biztosan az volt, hogy rettenetesen intenzív volt ez a másfél év, és nagyon kimerültem közben. Annyira bennem volt a film, hogy sokszor vele álmodtam. Csúcspontból pedig több is volt: egy jól sikerült felvétel, vagy amikor Azinál sikerült ledönteni egy falat… Ezek mind sokat adtak nekem.

A barátaid vagy a családtagjaid nem szóltak ebben az időszakban, hogy folyton csak Azahriahról beszélsz?

Nem, mert nem folyton róla beszéltem.

Én inkább magamban tartogatom a dolgokat, még a férjemnek is úgy kellett kihúznia belőlem az információkat

, hogy épp miben vagyok és hogy áll a film.

Miért nem akartad megosztani másokkal a filmmel kapcsolatos gondolataidat?

Mert amúgy is minden gondolatom a film körül forgott, és nem szerettem volna, hogy a közeli ismerősök, barátok vagy a család ötleteket mondjon, és csak még jobban összezavarjon, mert enélkül is annyi minden járt a fejemben. Nagyon nehéz ennyi külső véleményt befogadni, ezért inkább kizártam. A filmről a stábtagokkal beszélgettem.

Mi vagyunk Azahriah
Megnézem
Összes kép (10)

Milyen volt először megnézni a filmet Azahriahval?

Együtt néztük meg a nyers vágatot, ami még nem volt fényelve, nem volt rajta VFX, hiányzott a hangutómunka, úgyhogy egy elég alapszintű verziót látott. Ennek ellenére tetszett neki, ami nagyon jó érzés volt. Többször felnevetett rajta, amit jó jelnek véltem.

A premiernap előtti napon beszélgetünk. Izgulsz, hányan fogják megnézni az első hétvégén?

Inkább azon izgulok, hogy akik megnézik, azoknak jó élményt jelentsen.

Azahriah visszavonulásának bejelentése szerinted jó vagy rossz hatással van a filmre?

Nem gondolnám, hogy hatással volna rá. Szerintem ez független ettől. A bejelentés ettől függetlenül természetesen minket is meglepett.

A filmben nagyon fontos Azi három Puskás Ferenc Stadionos bulija, amiből végül nem mutattok koncertrészleteket. Miért?

Már az első perctől a koncepció része volt, hogy ne mutassunk semmit a koncertekből. Szerintem ott van a csúcspontja a filmnek, hogy felmegy a színpadra. Nekünk ott kellett abbahagyni.

A filmek végén általában a rendező nevét írják ki először, a Mi vagyunk Azahriah mégis a producer, Lévai Balázs kreditje megelőzi a tiédet. Miért?

Ez egy tiszteletadás Balázs felé, mert elsősorban neki köszönhető, hogy létrejött ez a film.

Rengeteg sztárvendég van a filmben Puzsér Róberttől kezdve Thuróczy Szabin át Pintér Tenyáig. Mi alapján választottátok pont őket?

Itt folyamatosan a humorra lőttünk. Olyan karaktereket hoztunk be, akik humorosak. 

Hogy győztétek meg Pintér Tibort arról, hogy egy hintalovon monologizáljon egy háztetőn? Róla korábban nem az önirónia jutott először eszembe.

Először azt szerettem volna, hogy olyan lovon üljön, ami csak egy lófejből és egy rúdból áll. Felhívtam, hogy Mazzag Izabella vagyok, elmondtam, milyen filmen dolgozom, ahogy azt is, milyen jelenetet találtam ki neki. A reakciója az volt, hogy szívesen jön, de ha lehet, inkább egy igazi pónira ülne rá, és majd hoz magával egyet. Ez így is történt, de kiderült, hogy a póniló viszonylag nagyobb, nehéz lett volna felvinni a tetőre. De szerencsére készült B-tervvel, a hintalóval, így azt használtuk a jelenetben.

Megkönnyebbülés, hogy most már magad mögött tudhatod a filmet?

Még nem teljesen érzem, hogy vége, de próbálom elengedni. Még meg kell nyugodni. Egy kicsit hiányzik is.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Mi következik az életedben ezután?

Most egy márciusi klipforgatásra készülök, valamint szeretném megcsinálni a Falkám című kisfilmem nagyjátékfilmes változatát. Csak ez már nem a borderlineról szól majd, hanem az autizmus spektrum zavarról. Emellett továbbra is szeretnék reklámfilmeket és klipeket rendezni.

A Falkám kisfilmként részben a saját borderline-odból indult ki. A nagyjátékfilmben is szereplő leszel?

Én is fogok benne szerepelni, és még rajtam kívül három-négy ember. Hajt ez a téma, mintha nem engedne el. Nem nagyon ismerek olyan filmeket, amik ezzel foglalkoznának, csak animációs kisfilmet találtam a témában, így talán még űrt is tölthetne be.

Fikciós nagyjátékfilm nem érdekel?

Dehogynem. Csak még nem találtam meg a témát hozzá.

A Mi vagyunk Azahriah már látható a mozik műsorán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top