Max Verstappen és párja, Kelly Piquet az Instagramon jelentették be: első közös gyermeküket várják.
„Úton a Mini Verstappen-Piquet. Nem is lehetnénk boldogabbak a mi kis csodánkkal”– írták a babapocakos fotóhoz.
A baba vérbeli autóversenyző családba érkezik majd, hiszen míg édesapja a Forma-1 négyszeres világbajnoka, anyai nagyapja Nelson Piquet háromszoros Forma-1-es világbajnok, de nagybátyja, Nelson Piquet Jr. is versenyzett a Formula–1-ben.
A 36 éves Kelly Piquet Németországban született, majd Franciaországban nevelkedett, mielőtt Brazíliába költözött. Nemzetközi kapcsolatok szakon végzett a New York-i Marymount Manhattan College-ban. A divatipar több területén is tevékenykedett: dolgozott a Bergdorf Goodman beszerzőjeként, a Vogue Latin America című lapnál, illetve modellkedett is, többek között olyan márkáknál, mint a Louis Vuitton.
Verstappen és a nála 9 évvel idősebb Kelly 2016-ban találkoztak először és 2020 óta alkotnak egy párt, ám kapcsolatukat csak 2021-ben vállalták fel a nyilvánosság előtt is. Kelly korábban Daniil Kvyat orosz autóversenyző párja volt, akitől 2019-ben született egy kislánya.
A Vogue holland kiadásának Piquet 2022 decemberében úgy nyilatkozott: határozottan szeretne még több gyermeket. Verstappen pedig ugyanabban a hónapban a De Limburger című lapnak beszélt arról, hogy terveznek közös babát szerelmével.
A pár egyelőre még nem tette hivatalossá a kapcsolatát. Amikor a német Blick Verstappent az esetleges házassági terveiről kérdezte, a pilóta a következőképp válaszolt:
Jelenleg nagyon-nagyon boldog vagyok Kellyvel, de személy szerint nincs menetrendem arra vonatkozóan, hogy mikor térdelek le előtte. Ennek spontán módon kell megtörténnie.