Abban a pillanatban, hogy a naptár december 1-re vált, új fejezet kezdődik az influenszerek és követőik életében is. A vlogmas – a vlog és a Christmas szóból mixelve – gyakorlatilag az adventi időszakot felölelő időszakról szól, és bár nincs kőbe vésve milyen gyakorisággal jelenik meg, általában napról napra mutatja be, hogy az adott tartalomgyártóval mi történik ebben a 24 napban, de van, aki két-három naponta, esetleg heti bontásban tölt fel videót.
A dolog szépséghibája pusztán annyi, hogy az ő életüket a miénkkel összehasonlítani nem lehet, és pontosan elég néhány részt megnézni ahhoz, hogy az ember úgy érezze: a vérnyomása az egekbe szökik.
Fotó: Getty Images
Merthogy ezekben a vlogokban nincs semmi, ami picit is a realitás talaján mozogna. Nincs benne hajnali kelés – ami a munkába járó emberek életének fontos pontja –, sem munkával töltött idő, pláne nem szól időzsonglőrködésről munka és magánélet között. Nyilván ez relatív, hiszen az ő munkájuk pont az, hogy érdekes tartalmat állítsanak elő, de valahogy nehéz összeegyeztetni a délelőtti edzéseket, a brunchokat, sajtóeseményeket, ajándékokat, és az esti kényelmes rutint azzal, ami egyébként mások hétköznapjait jellemzi. Pláne a karácsony előtti őrületes hajtásban. A két életstílus ég és föld, nem csoda tehát, ha némileg kiveri a biztosítékot amit bemutatnak, mikor itthon a megélhetés is sokaknak problémát jelent.
Persze lehet erre azt mondani, hogy a tudatos tartalomfogyasztó nem akad fenn ilyesmin, és a helyén kezeli a látottakat. Nehéz azonban érzelmileg távol maradni, ha egy olyan életstílusról van szó, amire sokan vágynak.
Realitás vs valóság
Merthogy mit is látni pontosan? Probléma- és anyagi gondoktól mentes életet. Amikor valakinek nem okoz gondot, hogy egy több százezer forintos porszívót megvegyen, csak úgy lazán a zsebéből előrántva, miközben más hónapokig spórol egy újra. Amikor valaki éppen megint külföldre utazik, az évben már sokadjára, miközben sokaknak még belföldön is gondot okoz pár nap kikapcsolódás.
Amikor valaki olyan dizájner márka termékeit tolja az arcunkba, ami többet kóstál, mint a minimálbér. Amikor valaki teljesen magától értetődőnek tartja, hogy normális dolog akár egy lakásillatosítóért is tízezreket a boltban hagyni, csak mert „ünnepi illatú”. Amikor PR-ajándékok tucatjai érkeznek nulla teljesítmény elismeréseként. Tisztelet a kivételnek, mert azért ebből is akad néhány.
Elhitetik, hogy az átlagos, amit ők képviselnek. Hogy a szekrényből ki kell folynia a sminkeknek és a dekorkozmetikumoknak. Hogy ha nincs gardróbszobád, akkor szűkös a ruhatárad. Ha nem olyan felszerelt vagy nem annyira kidekorált az otthonod, mint egy lakberendezési magazin fotóján, akkor az már nem is lehet szép, meghitt vagy komfortos. Hogyha nem állandóan étteremben eszel, akkor valójában valamit rosszul csinálsz.
Hogy halmozni kell az élvezeteket, mert másképp nincs értelme az életnek. Ha nem így csinálod? Egy lúzer vagy.
Folyamatos, szinte egészségtelen fogyasztásra ösztönöznek, mindezt úgy, hogy olyan, mintha a világ összes pénze a rendelkezésükre állna, ez pedig rendkívül rossz üzenetet közvetít: elérhetetlensége frusztrációt és elégedetlenséget szülhet. Igen, még abban is, akinek helyén van az értékrendje.
Hinni vagy nem hinni?
Az sem feltétlen kelt bizalmat az emberben, hogy ilyenkor mintha megszaporodnának a PR- fogások. Válogatás és gondolkodás nélkül kerülnek elő a promóciók, és – megint csak tisztelet a kivételnek – olyan dolgokra is leteszik a nagyesküt, hogy csak a vaknak nem szúrja ki a szemét, hogy alig egy héttel korábban még egy egészen másik termékről állították: ez a tuti.
Mindezt úgy, hogy a szeretet ünnepe pont nem az anyagiakról kellene, hogy szóljon!
Igen, mindenki pénzből él, nekik pedig az a dolguk, hogy termékeket reklámozzanak, ezzel nem is lenne probléma, ha ez etikus lenne. Amikor egy bújtatott hirdetés tűnik fel a színen – például valaki ódákat zeng egy hajformázóról, mert attól lett szép, fényes a haja – az nem több, mint megtévesztés.
Ahogyan az egyik Reddit-felhasználó fogalmazott egy korábbi vlogmas-epizód és influenszer kapcsán: „Remélem hamarosan leáldoz neki is és a többi semmirekellő influenceridiótának is, és egy forint se landol a zsebükben! Igen, sajnálom tőlük és egészen addig így lesz, amíg egy mentős vagy egy tűzoltó minimálbért (vagy legalábbis a töredékét) keres. Undorító és gusztustalan ahogy picsog ez a szégyentelen is, hogy mennyi posztot kell gyártania éppen… okádok tőle is meg a többitől is és ettől az egész jelenségtől általánosságban.”
Ugyanakkor még ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a vlogmas során szinte kivétel nélkül érkeznek az ötletek, hogy hová lehet adományokat eljuttatni – ami látszólag szép és kedves gesztus. Látszólag. De mikor mutatják, hogy az ajánláson túl tényleges adományozás történt volna? Mintha ez sok esetben el lenne felejtve. Persze lehet, hogy csak nem akarják nagy dobra verni, ez is előfordulhat…
Vlogácsonyra hangolva?
A vlogmas egy remek lehetőség lenne arra, hogy hangulatba hozzon bárkit az ünnepekre, de az elmúlt években a formátum sokkal inkább szól az ész nélküli költekezésre ösztönzésről és irreális elvárások támasztásáról, mint valódi készülődésről. De, ha már odakeveredünk, hogy nézzük – márpedig a hate watching létező jelenség –, akkor nem árt vastag bőrt növeszteni hozzá.
