nlc.hu
Aktuális
Halálra éheztették kisgyerekeiket a felelőtlen szülők

Halálra éheztették kisgyerekeiket a felelőtlen szülők

Letartóztatták a házaspárt.

Tragikus eset rázta meg Horvátországot: halálra éheztethették egyéves gyerekeiket a felelőtlen szülők – írja az Új Szó. A rendőrség letartóztatott egy 38 éves férfit és egy 34 éves nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy elhanyagolták a gyerekeiket, akik szüleik felelőtlen hozzáállásuk miatt életüket vesztették. Pedig a családot a környékbeliek nagy becsben tartották.

A kiskorúak holttestét a rendőrök a család otthona közelében, Varasd mellett fedezték fel, az áldozatok egy évesek lehettek.

A házaspárnak volt egy harmadik gyereke is, ő a gyámhivatalhoz került.

Hasonló borzalmas eset idehaza is történt már: akkor szándékosan éheztették és tartották bezárva kétéves gyermeküket a csepregi szülők. A fiút – akit vertek és kínzással is fenyítettek – ugyan kimenekítették, azonban az életét már nem tudták megmenteni. A szülők leláncolva, bezárt ajtók mögött tartották, rendszeresen bántalmazták, mivel úgy vélték, hogy problémás. Sőt nemcsak őt, hanem három másik gyereküket is bezárva tartották egy szobában sokkoló körülmények között. A szülőket különös kegyetlenséggel 12 év alatti gyermek ellen elkövetett emberöléssel vádolták, életfogytiglani börtönbüntetést kaptak végül.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top