nlc.hu
Szabadidő
Meghalt Kékessy Andrea az 1948-as téli olimpia ezüstérmese, páros műkorcsolyában

Meghalt Kékessy Andrea

Az első magyar téli olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó Kékessy Andrea 98 éves volt.

98 éves korában, Kanadában elhunyt Kékessy Andrea, Bernolák Imréné, világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó, a Kűrkirálynő. Kékessy és partnere, Király Ede volt az első magyar téli olimpiai ezüstérmes sportoló.

Kép: FilmhiradóOnline

Kép: FilmhiradóOnline

Kékessy Andrea 1926. szeptember 17-én született Budapesten. A Budapesti Korcsolyázó Egyletben korcsolyázott 1941 és 1949 között, a háború utáni években tagja volt a válogatottnak, világra szóló sikereit is ekkor érte el – írja honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság.

1948-ban Kékessy Andrea és Király Ede a St. Moritz-i olimpián

megszerezték Magyarország első olimpiai ezüstérmét. A Kékessy-Király páros légies, elegáns és hibátlan korcsolyázást mutatott be, de a győzelemhez ez is kevés volt. Jött ugyanis a belga Lannoy-Baugniet duó, amelynek férfi tagja hiába követett el több szarvashibát, női korcsolyázója pedig hiába esett jól láthatóan fenekére, az aranyérmet mégis ők kapták. Ez volt a magyar sport első – azóta is aranyosan csillogó – ezüstérme a téli olimpiák történetében.

Ugyanebben az évben világbajnoki ezüstöt

és Európa-bajnoki címet is begyűjtöttek.

Kékessy főiskolásként kétszeres világbajnok (1947, 1949), párosban négyszeres magyar bajnok (1944, 1947, 1948, 1949) lett. Tanári diplomájának megszerzése után, 1949-ben Kanadában, Ottawában telepedett le.

Kékessy Andrea volt a legidősebb magyar téli olimpiai érmes.

A tornász Keleti Ágnes – aki január 9-én lesz 104 éves – után a második legidősebb magyar olimpiai dobogós.

Nyitókép: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top