Itt vagyunk közvetlenül a díszbemutató előtt. Nagy az izgalom bennetek?
Ember Márk: Az előbb bementem a vetítőterembe, ahol tesztelték a filmet. Jó volt látni a képeket, kicsit visszajött a balatoni nyár emléke.
Tavaly nyáron vettétek fel?
Kirády Marcell: Idén nyáron.
Ember Márk: Most decemberben lesz egy éve, hogy felvettük a téli jeleneteket. Annak viszont már három éve, hogy Franciskát és engem kiválasztottak a főszerepekre. Ez még 2021 őszén történt. Emiatt most teljes extázisban vagyok. Nem fordult még elő velem olyan, hogy három évig vártam volna valamire.
Fotó: Neményi Márton
Ti hárman mikor találkoztatok először?
Marics Peti: Volt egy ifjúsági sorozatom, a Holnap tali, és a Marcikával ott futottunk össze. Márkóval meg ott van a közös Sztárban sztáros múltunk, a barátságunk ott kezdődött el.
Ezek szerint nem kellett eljátszanotok, hogy jó barátok vagytok, mert a barátság eleve adott volt?
Marics Peti: Nem volt kamu.
Kirády Marcell: Az nem lett volna hiteles.
Ember Márk: Már az első casting során kiderült, hogy hármunk között ott van a kémia.
Kirády Marcell: Nagyon működött.
Ember Márk: Meg kéne egyszer nézni azt az improvizációt, amit letoltunk együtt abban a kis szobában. Emlékeztek még? (nevet) Érződött, hogy ez jó lesz.
A filmben komplex tánckoreográfiákat mutattok be, énekeltek, különféle hangszereken játszotok… A casting során melyik képességetekre helyezték a hangsúlyt?
Marics Peti: A legfontosabb az éneklés volt, mert abban mindannyian részt veszünk. Persze ettől még a filmben más dolgokra is szükség volt, például ritmusban kellett ütni azt a cintányért meg a pergőt. Ezt azért valahogy megoldogattam.
Ember Márk: De hogy megoldogattad!
Kirády Marcell: Én a huszadik kerületbe jártam ki zongoraleckéket venni. A filmben billentyűst játszom, és ezt a nulláról kellett kezdenem. Igazából a film után tanultam meg zongorázni. Volt pár snitt, ahol hasznosnak bizonyultak a zongoraórák, de elsősorban magam miatt jártam. Fejlődni szerettem volna.
Ember Márk: Nekünk Franciskával el kellett járnunk Demjén Ferenc gitárosának és számos slágere szerzőjének, Menyhárt Jánosnak a stúdiójába, és ott énekeltünk Demjén-dalokat, hogy a Demjén-stáb is rábólintson erre az egészre.
Fotó: Neményi Márton
Szóval kiválasztottak titeket a filmesek, de ha úgy alakul, hogy a Demjén-stábnak nem tetszetek, ők mondhattak volna nemet?
Ember Márk: Igen, volt vétójoguk. Ilyen szempontból ez egy különleges casting folyamat volt.
A filmezés mely része feszegette leginkább a határaitokat?
Marics Peti: Elég későn derült ki, hogy az egyik legnagyobb táncjelenetben nekünk is részt kellene vennünk. Ott volt egy profi tánckar, akik ezt már legalább hat-nyolc táncórán gyakorolták, nekünk meg alig volt időnk, hogy behozzuk valahogy őket. Három napon át forgattunk egy olyan táncot, amiben részt vesz negyven-ötven ember. Elképesztő szinkronban kellett nem egyszer, hanem inkább százötvenszer letáncolni a koreográfiát. Szerencsére túl vagyok egy Dancingen, ami valamifajta alapképzést biztosított nekem, de még így sem volt könnyű.
Kirády Marcell: Ehhez annyit tennék hozzá, hogy az önbizalmamnak sokat adott, hogy ilyen feszített tempóban is ilyen hatékonyan tudtam dolgozni és alkalmazkodni. Megtanultam magamról, hogy alkalmazkodóképes vagyok, és ez számomra felért egy önbizalombombával.
Márk, ez egy zenés-táncos film, zenés-táncos darabokban pedig jókora rutinnal rendelkezel. A film próbafolyamata mennyire hasonlított azokhoz, amiket a színházban átéltél?
Ember Márk: Ahogy a színházban, úgy itt is minden jelenetet lepróbáltunk, hogy a kamerák előtt már ne érjenek bennünket meglepetések. Csak így volt esélyünk negyven-ötven nap alatt felvenni. Amerikában egy ilyen kaliberű musicalre biztosan kellett volna legalább száz forgatási nap.
Mennyiben kellett a Demjén-slágereket az eredetihez hasonlóan énekelnetek? Ez szempont volt egyáltalán?
Marics Peti: Inkább a dalok érzelmi töltetére koncentráltunk, és azt próbáltuk visszaadni a magunk módján. Nyilván voltak sorok, amikhez Rózsi külön technikákat használt, és előfordult, hogy ezekből egyet-kettőt elcsentünk, de nem imitálni akartuk őt a dalokban, inkább valami újra törekedtünk.
Ember Márk: Ebben Menyus nagyon jó sorvezetőnk volt. Ő végig velünk volt a felvételeken, és ha érezte, hogy tévúton járunk, mindig jelezte.
Mi jut először eszetekbe a kilencvenes évekről?
Marics Peti: A nyolcvanas és kilencvenes évek korszaka sokáig egyfajta mumusként volt jelen az életemben. Furcsálltam, amikor valaki visszaflashelte a retrót, mert úgy voltam vele, hogy „Miért nem jó nektek az a kor, amiben vagyunk? Tök király minden!” Viszont ahogy öregedtem, és egyre többet tapasztaltam abból, mik és hogyan működtek régen, és ezeknek milyen varázsa volt, idővel én is kicsit beleszerettem a retróba.
Ember Márk: Marci talán már nem, de mi Petivel még egy átmeneti időszak gyermekei vagyunk. Mi még megtapasztaltuk az analóg világot. Hogy milyen az, amikor még úgy megyünk le focizni, hogy nincs nálunk a mobil…
Marics Peti: … és megbeszéled a haveroddal, hogy jön, erre nem jön, te meg dekkolsz ott fél órát várva, mert nem tudod felhívni.
Kirády Marcell: Én már ebbe a modern világba születtem, de a lelkületem nem ezt tükrözi. Ennél én sokkal letisztultabb vagyok. Sokkal szívesebben élnék a nyolcvanas vagy kilencvenes években, mint most. Úgy érzem, képtelen vagyok adaptálódni a világhoz, ami most körbevesz.
Rohanunk valami katasztrofális dolog felé.
Marics Peti: Hozd most ide a világvége-hangulatot! (nagy röhögés) De értjük, amit mondasz.
Ember Márk: Úgyhogy mindenki piszok gyorsan nézze meg a filmet, mielőtt mind meghalunk!!! (nevet)
Fotó: Neményi Márton
Nem az lesz a címe, hogy Hogyan tudnék élni nélküled?, hanem az, hogy Hogyan tudnék élni így?
(a röhögés tovább folytatódik…)
Ember Márk: Azt azért hozzá kell tennem, hogy aki a filmet megnézi, ne várjon egy korrajzot a kilencvenes évekről. Nem arról szól, hogy mi történt a magyar emberekkel a rendszerváltás után. Inkább arról van szó, hogy a film története ma már így nem eshetne meg. Két szerelmest ma már nem lehetne ilyen könnyen elválasztani egymástól. Valahogy úgyis megtalálnák egymást.
Kirády Marcell: Ez a film valódi értékekről beszél. Ha valaki beül a moziba, akkor segít neki kiszakadni a mostani világból, ahol annyi mocsok történik körülöttünk.
Azt mutatja meg, miért érdemes igazán élni. A szerelemért, a boldogságért, az emberi kapcsolatokért, a nyári napsütésért… Ilyen alapvető dolgokhoz nyúl vissza, és ezzel kicsit kizökkent abból a környezetből, amiben élünk.
Szerintem fontos, hogy legyenek ilyen filmek a világban, mert segítenek átformálni az emberek gondolatait, és megtanítják, miért érdemes élni.
Marics Peti: Most ez tényleg belőled jött, vagy a faterod mondta neked?
(nagy röhögés)
Kirády Marcell: Jegyzeteltem. (nevet)
Ember Márk: Ez nagyon szép volt.
Marics Peti: Tetszik, hogy ezt ki akartad adni magadból.
Kirády Marcell: Már régóta gyűlt bennem.
Ember Márk: És milyen jól megfogalmaztad!
Marics Peti: Bravó!
Ember Márk: Oké, most nevettünk ezen, de igazából nagy igazság van abban, ha a Marci generációja azt mondja, hogy ebben a filmben egy olyan világképpel lehet találkozni, ami nekünk már nem adatott meg.
Szerintetek az egy ártatlan korszak volt?
Marics Peti: Azt nem hinném, csak még nem lapult mindenki zsebében egy kamera, hogy felvegyék azokat a dolgokat, amik nem ártatlanok.
Ember Márk: Amennyire a szüleimmel való beszélgetésekből meg a megfigyeléseimből tudom, az még a nagy remény időszaka volt. Egy nagy pozitív hullám söpört végig az országon, mindenki arra készült, hogy mostantól valami más lesz. Ártatlanabb korszak biztos nem volt, de naivabb talán igen.
Fotó: Neményi Márton
A mi korunkból már kiveszett a remény? Kérdezem ezt úgy, hogy ti azért egy olyan életet éltek, ami sok-sok ember szemében irigylésre méltó. Vagy ez a kettő nem függ össze?
Marics Peti: Azt hiszem, ez a kérdés és ez a téma már annyira komplex, amibe talán jelen helyzetben jobb lenne nem belecsúszni.
Örülünk a jelenlegi életünknek, teszünk is érte, hogy fenntarthassuk, ahogy teszünk azért is, hogy mindig tudjunk adni valamit azoknak, akik szeretnek és követnek bennünket.
Arra sajnos nincs nagy befolyásunk, hogy merre halad a világ, de az irány láthatóan nem túl pozitív.
Ember Márk: A covid idején megkaptuk az ízelítőt abból, hogy szép tervek ide vagy oda, bármikor történhet valami, és kukázhatunk mindent. Egyszerűen úgy élünk, hogy próbáljuk szebbé tenni a mindennapokat. Legalábbis én így vagyok ezzel.
Hogy álltok a nosztalgia kérdéséhez? Szerettek elmerülni a múltban?
Marics Peti: Tök jó dolog nosztalgiázni. Én ritkán mélyülök bele, mert tudom, hogy akkor rámegy egy jó pár óra, meg szeretek inkább előre tekinteni. De amikor a múlton töprengek, azt mindig nagyon tudom élvezni. A múltat jó néha megkönnyezni vagy elgondolkodni azon, hogy mi az, amit már soha nem kaphatsz vissza belőle – Francesco Totti gólnak például soha többé nem örülhetek –, de nem szabad ott ragadni benne. Menni kell tovább. A legjobb pillanatok is elmúlnak, de ettől még iszonyat király megélni őket, és azzal kell foglalkozni, hogy az épp aktuális korszakodban átélj hasonlóan nagy momentumokat.
Ember Márk: Belenézve az előbb a filmbe, engem rögtön elkapott az (sírós hangon kezd beszélni) „Úristen, milyen baromi jó volt ez a nyár!” érzés. Már majdnem sírtam, értitek? Én könnyen bele tudok menni egy ilyenbe.
Kirády Marcell: Talán furcsán hangzik majd, de nekem tényleg nagy félelmem, hogy egy hét múlva huszonegy leszek, és már nem leszek húsz soha.
Mindig kicsit félelmetes belegondolni abba, hogy az idő soha nem visszapörgethető. Valahogy minden pillanat azután értékelődik fel bennünk, amikor már elmúlt.
Tudom, hogy a jelenben kell élni, de ezt mondani könnyű és csinálni nehéz. Ha visszagondolok, hogy a nagymamám remegő kézzel hogyan rakta be a sütőbe a gulyáslevest…
(óriási röhögés tör ki…)
Marics Peti: Már látom a nagyimat a szemem előtt…
Ember Márk: A GULYÁSLEVEST??!!?? (elcsukló hangon röhögve)
Kirády Marcell: (próbál komolyabb lenni) …ezek elmúlnak.
A filmből az jön le számomra, hogy ez egy igazán bulis forgatás volt. Vagy tévedek?
Marics Peti: Párszor tettünk érte, hogy bulis legyen.
Ember Márk: Voltak bulis napok, de ettől ez még javarészt kőkemény meló volt. Itt nem lehetett tökölni, nem lehetett sokat hibázni… Tényleg nagyon kevés napunk volt.
Amikor viszont bulis volt, akkor nagyon bulis volt.
Egy élményt szeretnék kiemelni. Volt egy nap, amikor hamarabb végeztünk. Levittem magammal a Balcsira a SUP-omat, és úgy döntöttünk, hogy beevezünk egy belső stégig a vízben. Feküdtünk ott, beszélgettünk és gondolkodtunk, és számomra ez egy meghatározó élmény volt.
Marics Peti: Azért az egy nagyon hosszú táv volt. Aki eldöntötte, hogy leússza, az a felénél már megbánta. (nevet) De ezt a forgatást nem lehetett nem bulisan végigcsinálni. Én mentem például fellépésről is egyből forgatásra.
Ember Márk: Velem is történt hasonló. Pont a Budapest parkos fellépésem másnapján forgattunk. Ilyenkor össze kellett kapni magunkat.
Fotó: Neményi Márton
Peti, Márk, ti ketten elképesztően elfoglaltak vagytok. Műsort vezettek, tévés show-kban szerepeltek, zenéltek, koncerteztek és még sorolhatnám. Egy ilyen életmód egyeztetése egy filmforgatással maga a rémálom?
Marics Peti: Próbálom egyre inkább úgy szervezni az életemet, hogy egyszerre csak egy-két dologra fókuszáljak. De ez a forgatás pont nem ilyen időszak volt, rengeteg dolgom volt közben. Márk helyzete talán még az enyémnél is durvább volt. Sokszor láttam azt, hogy már az alvásidőt kereste a napjaiban. De velem is előfordult, hogy hajnalban végeztem Nyíregyházán a koncerten, és rögtön kocsiba ültem, hogy reggelre odaérjek a balatoni forgatásra. Hát, nem sokat aludtunk. Ezt túl kell élni, de az emberek energiája, akikkel dolgozol, szerencsére visz tovább.
Ember Márk: Ha az ember olyat csinál, amihez kedve van, az fel tudja tölteni. De nemcsak mi hajszoltuk agyon magunkat. Marciról is tudni kell, hogy most csinálja a Színművészeti Egyetemet, ahol pont a másodév az egyik legkeményebb, és ő mellette csinálta végig ezt a filmet.
Kirády Marcell: Konfliktusba is kerültem miatta az osztályban, de szerencsére megoldódott. Nagyon nehéz volt összehozni ezt a filmet, de szerintem mindenki nagyon boldog, hogy végül sikerült.
Amit csináltok, az kívülről talán könnyűnek tűnhet, de piszok sok meló van benne. Honnan ered a munkamorálotok?
Ember Márk: Ami hasonló Petiben meg bennem, hogy mindketten a gyerekkori álmunkat éljük.
Marics Peti: Túl jó dolgokba kerülünk bele ahhoz, hogy nemet mondjunk. Amikor épp ki vagyok purcanva, néha eszembe jut, hogy miért vagyok olyan hülye, hogy bevállalom ezt, meg ezt és ezt is, de ha jobban belegondolok, mindig eszembe jut, hogy melyikre mondtam volna nemet? Hiszen mindegyik marha jó!
Ezek olyan munkák, amikben kiteljesedhetek.
Ember Márk: Sok mindent szeretünk és szeretnénk kipróbálni, de a hitelességünket nem szeretnénk elveszíteni közben.
Marics Peti: Meg fontos a sikerélmény is. Ha valamilyen munkától ezt nem kapod meg, akkor az nem jó.
Volt már veletek olyan, hogy a munkától nem kaptátok meg a sikerélményt?
Marics Peti: Én ezt a sportkarrierem végén éreztem. Amikor egymás után jöttek a sérülések, és nem ott tartottam, ahol szerettem volna, egy idő után éreztem, hogy talán nem ezzel kellene foglalkoznom, és keresnem kellene valami mást. Ekkor jött be a zene az életembe.
Kirády Marcell: Számomra mindig a színészet volt a fő, ezért nem fájt soha annyira, ha másban nem voltam annyira sikeres. Az nyilván nehéz lehet, ha valaki keresi az útját, de folyton falakba ütközik közben. Szerencsére a színészetben mindig sikerélményem volt, még akkor is, ha ezen belül is biztosan lesznek mélypontok meg nehézségek az életemben.
Ember Márk: Nekem ez a kérdés olyan szempontból izgalmas, hogy mikor jön el az a pont, amikor az ember be kell, hogy lássa, ha valamihez tehetségtelen, és meddig érdemes küzdeni valamiért.
Én például mindig mindenben a lehető legbénább voltam.
Én voltam a legügyetlenebb táncos, a legkappanhangúbb énekes, a legkövérebb srác…
Fotó: Neményi Márton
Nemcsak kisebbségi komplexus beszél belőled?
Ember Márk: Nem, nem, nem. Vannak bizonyítékok. (nevet) Képek, hangfelvételek és videók. De ahogy Benedek Tibor mondta: nem ő volt a legtehetségesebb a csapatban, de ő volt az, aki a legjobban akarta.
Marics Peti: És itt kanyarodnék rá Cristiano Ronaldóra… (nevet)
Ember Márk: Végre megtaláltad a pontot a beszélgetésben, ahol bedobhatod a nevét.
Végig erre vártál.
Ember Márk: (röhögve) Hogy a fenébe keverhetném bele valahogy Cristiano Ronaldót? (…)
Marci, tanultál forgatás közben valamit a srácoktól?
Marics Peti: Inkább én tanulok tőle.
Ember Márk: Marci a mi nagy tanítómesterünk.
Marics Peti: Egy ajándék ez a csávó.
Kirády Marcell: Hálás vagyok, hogy ezekkel a srácokkal dolgozhattam. Számíthattam rájuk. Ha valami bajom volt, valamelyikük biztosan odajött hozzám, hogy „Tesó, mi a baj?” Beszéltünk öt percet, és már tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Istápoltak és segítettek, és ez nagyon jól esett.
