nlc.hu
Életmód
Magyar munkatársai raboltak ki egy nőt Tenerifén

Rémálom lett a fiatal lány tenerifei álommunkájából

Vele dolgozó magyarok rabolták ki és bántalmazták is a húszéves kecskeméti lányt.

Magyar párnál vállalt munkát Tenerifén egy 20 éves lány, azok lovardájában. Az állatokról gondoskodás fejében szállást és étkezést biztosítottak neki, telefonos egyeztetés után – írja a Police.hu. A fiatal nő júliusi érkezésekor látta, hogy a szállás és az ellátás rosszabb az előtte megbeszéltnél, ráadásul eggyel kevesebben is lettek. A munkaadó pár férfi tagja mellett egy másik,

Rémálom lett a fiatal lány tenerifei álommunkájából

ott dolgozó magyar párral maradtak a tanyán.

Utóbbiak többször elvitték a lányt kocsival a lovardától a több kilométerre lévő városig, amit szívességként tüntettek fel. Az utolsó éjszakán az autós pár hajnalban 115 eurót követelt az alvó fiataltól, azzal, hogy „tartozik a fuvarokért”. A férfi elvette tőle a telefonját, hogy csak pénzért adja vissza. A sértett a készülékért nyúlt, ekkor a zsaroló ráfeküdt, ami miatt eltört a lány orra. Az áldozat pénzt dobott támadói felé, majd munkaadója is megjelent, aki az elkövetőkkel együtt ütlegelte és rugdosta a fiatalt.

A nőnek sikerült kimenekülnie a házból,

majd visszament az értékeiért, de a támadók nem adták vissza neki. Végül egy arra járó spanyol pár hívott rendőrt, visszaszerezték a nő holmiját, kihallgatták és elszállásolták. A sértett tabletje kamerájával rögzítette bántalmazását, amit átadott a rendőröknek. A nő Tenerife szigetéről való hazaérkezése után a kecskeméti nyomozók a felvétel és a részletes személyleírások alapján azonosították az elkövetőket. Egy 33 éves nőt önbíráskodásért, a vele lévő 54 éves férfit önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A munkaadó, 57 éves pécsi férfi ellen súlyos testi sértés a vád,

de mivel külföldön tartózkodik, felelősségre vonása későbbre várható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top