nlc.hu
Szabadidő

December óta Malajziában rekedt egy 600 forintos parkolójegy miatt egy brit turista

Képtelen elhagyni az országot.
parkolás, fotó: iStock

Egy brit turista december óta képtelen elhagyni Malajziát, miután egy, 7 maláj ringgitbe (átszámítva mintegy 610 forintba) kerülő parkolójegy miatt elkobozták az útlevelét. A 47 éves Ahmed Hadi azt állítja, hogy december 7-én, a családjával tett látogatása során tíz percre egy penangi parkolóban hagyta az autóját. A Londonból származó villanyszerelő azt mondja, távozáskor megpróbálta kifizetni a parkolási díjat, de az automata egyik bankkártyáját sem fogadta el.

Hadi elmondta, hogy megnyomta a gombot, hogy segítséget kérjen, és hosszú percekig beszélt a parkolási tisztviselőkkel, de elmondása szerint nem tudtak segíteni. Mivel senki sem volt ott, akitől felvilágosítást kérhetett volna, felemelte a műanyag sorompót, hogy elhagyja a parkolót, a sorompó azonban elferdült. Pár nappal később azonban letartóztatták, és a bíróságon kötött ki, még mielőtt az ügyvédje megegyezhetett volna a parkolási céggel.

Immár 8 hét telt el a parkolási incidens óta, és Hadi még mindig nem kapta vissza az útlevelét, amelyet a bíróság az óvadéki feltételek részeként elvett tőle.

Feleségével, Lucyval és két lányával utazott Malajziába, azzal a szándékkal, hogy letelepedjenek ott, de a történtek után úgy döntött, hogy nem akar maradni. „Az egész dolog kezdettől fogva nevetséges volt. Hajlandó voltam fizetni, de nem fogadták el a pénzt, és nem engedtek ki. Azt hittem, mindent elrendeztünk, de még mindig nincs meg az útlevelem, és fogalmam sincs, hogy mikor kapom vissza. Malajzia egy pokol, ahol nincsenek emberi jogok. A cellákban szörnyű körülmények uralkodtak, 50 ember osztozott egy vécén. Az egyik börtönőr megfenyegetett, hogy megver. Azt gondoltuk, hogy rosszul élünk Nagy-Britannia, de ez az eset rádöbbentett arra, hogy milyen jó dolgunk is van ott. Malajziában egyáltalán nem vagy szabad!” – panaszolta.

Ahmed és családja augusztusban hagyta el az Egyesült Királyságot, 3 hónapot töltöttek Thaiföldön, és december 4-én érkeztek Malajziába. December 7-én leparkoltak az autójukkal, azzal a szándékkal, hogy elmennek enni, de csak egy kávéra maradtak, mert az étterem, ahová menni akartak, zárva volt. Ahmed azt mondta, hogy nagyon óvatosan emelte fel a műanyag sorompót, azonban az úgy elhajlott, mint egy papír. Meséli, december 9-én hívták fel a rendőrségtől, és berendelték a rendőrőrsre, ahol két órán keresztül kihallgatták, majd letartóztatták a sorompó letörése miatt. Másnap pedig már a bíróságra vitték.

Felesége, Lucy felhívta a brit konzulátust, és ügyvédet is szerzett. Összesen mintegy 2240 font (átszámítva mintegy 1 millió forint) óvadékot fizetett, valamint további 1000 fontot (átszámítva mintegy 465 ezer forintot) az ügyvédnek. Ahmedet ugyan kiengedték, de a bíróság elvette az útlevelét.

Az ügyvéd január elején találkozott a parkoló tulajdonosával, és a házaspár 180 fontot fizetett a sorompó javítási költségeinek fedezésére. Ám mindezek után Ahmednek február 17-én – ismeretlen okokból – újra meg kell jelennie a bíróságon.

„Előtte fontolgattuk, hogy itt élünk, de embertelen, ami itt van. Amikor letartóztattak, senki nem olvasta fel a jogaimat. Minden nap más cellába vittek. Lucy-nak fogalma sem volt arról, hogy hol vagyok, vagy hogy mi történik velem. Ez gyakorlatilag egy rendőrállam, nincs szólásszabadság. Bármiért letartóztatják az embert” – fakadt ki.

A malajziai brit nagykövetség nem reagált az ügyben.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top