Egy átlagos ember – olvashatjuk számos helyen az interneten – állítólag évente nyolc pókot nyel le álmában. Vagy hármat. De az is lehet, hogy egy tucatot – attól függ, kit kérdezünk. Mindenesetre egyik sem hangzik túl jól, noha a pókok alapvetően rokonszenves és többnyire ártalmatlan teremtmények, amelyek ráadásul emberi szempontból elég hasznosak is tudnak lenni.
Még szerencse, hogy az emberek által akaratlanul elfogyasztott pókok éves száma a valóságban inkább a nullához közelít.
Illetve: pontosan nulla, vagyis ez az egész inkább csak afféle városi legenda.
Jó, az persze elméletileg elképzelhető, hogy egy túlságosan kíváncsi pók valahogy utat talál a szánkba, miközben alszunk, de ennek az esélye olyan csekély, hogy az gyakorlatilag elhanyagolható. Ha egy pók alvás közben mégis felmászna az arcunkra, a bőrünkön taposó nyolc apró láb alighanem nagyon gyorsan felébresztene.

Lenyelt pókok száma: 0 (fotó: getty images)
Több oka is van annak, hogy a pókok nem zavarnak minket álmunkban: az első és legfontosabb, hogy egyáltalán nem érdekeljük őket és/vagy inkább félnek tőlünk. Ráadásul a csak igen kevés pókfaj költözik be az emberekhez, és többségük a magányt kedveli. Csendes sarkokban szőtt hálóikban élnek, vagy olyan helyeken, ahol az emberek kevés időt töltenek, például pincékben és padlásokon. Egyébként – hacsak nem okoznak valamiért különösen nagy kellemetlenséget vagy nem szenvedünk súlyos arachnofóbiában – az entomológusok azt javasolják, hogy hagyjuk békén ezeket az állatokat, mert sok vizet nem zavarnak azon kívül, hogy rendszeresen fogyasztják a kártevőket.
A tény, miszerint évente nyolc pókot nyelünk le álmunkban, állítólag egy PC Professional nevű magazin 1993-as cikkéből származik, amely arról szólt, hogy az emberek milyen könnyen elfogadják tényként az – akkor még meglehetősen embrionális állapotban, de azért létező – interneten olvasott információkat, függetlenül attól, hogy mennyire nevetségesnek tűnnek.
A szerző, bizonyos Lisa Holst álláspontja demonstrálására készített egy – bevallottan kamu – listát hasonlóan nevetséges tényekről, amelyek között szerepelt a fent idézett statisztika arról, hogy egy átlagos ember évente nyolc pókot nyel le, és amelyet egy 1954-ben megjelent, közkeletű tévhiteket tartalmazó gyűjteményből vett át.

Az egyik legelterjedtebb pókfaj, a kaszáspók (fotó: Wikimedia Commons)
Legalábbis sok helyen (például a snpoes.com vezető tényellenőrző oldal, azóta már korrigált cikkében) erről lehet olvasni – ugyanakkor érdekes csavar a történetben, hogy PC Professional nevű magazin, illetve Lisa Holst nevű szerző nagy valószínűséggel soha nem létezett – azaz, valaki ezt is csak úgy kitalálta, akárcsak az évi nyolc pók elfogyasztását.
Hát, igen: manapság nehéz eldönteni, kinek higgyen az ember!