
A 7 éves, Harley – aki autista és mozgáskorlátozott – Portugáliába készült nyaralni a családjával. A bristoli repülőtéren azonban megalázóan bántak a nagyon érzékeny, és speciális segítséget igénylő gyerekkel.
Mivel zárva volt a terminálon az úgynevezett „segítő sáv” – amely többek között a fogyatékkal élő, illetve a csökkent mozgásképességű utasok számára biztosít kényelmesebb ellenőrzési folyamatot -, a család kénytelen volt a zsúfolt biztonsági sorba állni. Biztonsági személyzet ott azonban arra kényszerítette Harley-t, hogy szálljon ki a kerekesszékéből, hogy anélkül menjen át az ellenőrző szkenner alatt, ám mindez komoly lelki megpróbáltatást váltott ki nála. Ráadásul a stresszoldó játékait is elvették tőle. A kisfiú sírt, ordított és üvöltött, miközben próbálták kivenni kerekesszékből. A szülők utólagos elmondása szerint a gyerek teljesen összeomlott – számolt be az Infobae.
Mivel a történtek miatt a család lekéste a repülőt, így a több ezer eurós nyaralásuk is ugrott. A káruk körülbelül 6 300 euróra (2,5 millió forintra) rúg.
A bristoli repülőtér szóvivője sajnálatát fejezte ki az eset miatt. Közölte, vizsgálatot indítanak az ügyben.
A repülőtér szerint az intézkedés összhangban áll a Közlekedési Minisztérium előírásaival, ennek értelmében minden utastól megkövetelik a szkennelést, beleértve a kerekesszéket és más segédeszközöket használókat is.
A család állítja, megértik a biztonsági ellenőrzés fontosságát, ám úgy vélik, megfelelő érzékenységgel, valamint a „segítő sáv” kinyitásával elkerülhető lett volna a gyerekük számára traumatikus helyzet.
Ez a világ 10 legtisztább repülőtere




Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images