nlc.hu
Aktuális

A Sztárbox producere árulta el: felfüggesztettek egy versenyzőt

A sztárok nagy része komolyan veszi a felkészülést, de akadt olyan is, aki lazázott - meglett a következménye.

A story.hu-nak adott interjút Verebély Marcell, a Sztárbox producere. A tévés szakember kulisszatitkokat árult el a műsorról: többek között arról is beszélt, hogy volt már olyan versenyző, akitől elbúcsúztak, mert nem vette elég komolyan a felkészülést.

Az edzők és a szakmai csapat folyamatos összeköttetésben van a szereplőkkel. Olyannyira, hogy volt olyan sztár, aki a felkészülése során nem olyan ütemben fejlődött, ahogy kellett volna. Az edzője jelezte felénk a meglátását, majd a szakmai stábbal megvitatva úgy döntöttünk, hogy mégsem indítjuk el a versenyen az illetőt, és helyette más hírességet kértünk fel a Sztárboxra. De edzőváltásra is volt már példa. Volt olyan résztvevő,  aki időközben „átigazolt” egy másik teamhez, mert nem találta meg az összhangot a mesterével. Ez olyan, mint a randizás. Az első alkalommal lehet, hogy jól érzed magad, de a negyedik után már nincs meg a kémia. Fölösleges erőltetni. Igyekszünk minden körülményt biztosítani ahhoz, hogy a sztárok professzionális módon, biztonságban, motiváltan és jó hangulatban készüljenek a mérkőzésekre

– árulta el Verebély Marcell, aki arról is beszélt, hogy a sztároknak az életmódváltásban is segítenek, így dietetikust is gyakran bevonnak. „A tavalyi évadban egyébként két nagy fantasztikus átalakulásnak is a szemtanúi lehettünk. Király Viktor például nehézsúlyról fogyott középsúlyra, míg Horváth Tamás a nehézsúly határáról fogyott könnyűsúly kategóriába. Idén is van, akiknek segítünk az életmódváltásban és szépen haladnak a fogyásban” – magyarázta a szakember.

sztárbox 2025 versenyzők

Fotó: RTL

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top