Somos András és Gulyás Eszter, az ATV két műsorvezetője közel 15 éve ismerik egymást, 10 éve pedig egy párt alkotnak. Nemrég pedig bejelentették, hogy úton van első gyermekük.

(Fotó: Olajos Piroska/fotocentral)
A Párban című műsorban Eszter elmondta, hogy nagyon aggódott a terhessége elején, ami nem is volt alaptalan.
„Most szerencsére vele eddig minden rendben. Úgy tűnik, hogy nagyon erős kisfiú, egészséges. Minden vizsgálatot megcsináltatunk, amit kell, meg azokat is, amik csak ajánlottak. Nekem volt egy vetélésem tavaly, és az azért mélyen benne marad az emberben. Úgyhogy ezért aggódtam, főleg az elején” – vallotta be Eszter.
Régóta szeretnének családot alapítani, ennek pedig most jött el az ideje: a BEST magazinnak elárulták, hamarosan megszületik a gyermekük. A lap megjegyzi, Somos 52, míg Gulyás 38 évesen válik szülővé.
„Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és főnökeim, már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka” – mondta Gulyás Eszter, akitől azt is megtudtuk, hogy kisfiuk lesz.
A kismama korábban elárulta, sok dolog várat még magára, például a babaszoba kialakítása. Mint kiderült, szeretnének összeházasodni a jövőben, de majd csak akkor, ha nagyobb lesz a gyermekük.