Annak ellenére, hogy a karrierjük során kölcsönös és mély gyűlölet jellemezte kapcsolatukat, Othniel Charles Marsh és Edward Drinker Cope kezdetben jó barátok voltak. Marsh 1831-ben született New Yorkban, szegény családban. Szerencsére azonban nagybátyja, George Peabody dúsgazdag vállalkozó volt, aki nagyvonalúan finanszírozta tehetséges unokaöccse tanulmányait. A szép reményű fiatal tudós a Yale-en végzett, és 1866-tól az intézmény első paleontológiai tanszékét vezette.
Az 1840-ben született Edward Cope családja viszont igen jómódú volt, és kitűnő kapcsolatokkal rendelkezett Philadelphiában. Bár apja ragaszkodott ahhoz, hogy földbirtokos és úriember váljon a fiából, Edward tudós akart lenni. 1863-ban Cope-ot apja Európába küldte. Berlinben barátságot kötött a feltörekvő kutatóval, Othniel Marsh-sal. Fiatal amerikai tudósokként külföldön valószínűleg a paleontológia – vagyis az őslénytan, a történelem előtti életformák tanulmányozása – iránti közös szenvedélyük hozta össze őket, hisz ez egy viszonylag fiatal és kevesek által művelt tudományágnak számított akkoriban.
Épp ez utóbbi bizonyult problémának: mivel a paleontológia még ennyire gyerekcipőben járt, Marsh-ot és Cope-ot – akiknek a másikon kívül egyáltalán nem akadt komolyan vehető konkurenciájuk – egyaránt fokozottan fűtötte a becsvágy, hogy a szakma csúcsára jussanak. Versengésünk pedig hamarosan véres ellenségeskedésbe fordult.
Othniel Charles Marsh és Edward Drinker Cope (fotó: Wikimedia Commons)
Hogy pontosan mi is volt az a konkrét esemény, amely kirobbantotta a Csontháború (Bone Wars) néven ismert konfliktust, az nem teljesen egyértelmű. Egyesek szerint a dolog 1868-ban kezdődött, amikor Marsh meglátogatta Cope-ot egy fosszíliakutató expedíció során egy new jersey-i kőbányában. Marsh Cope háta mögött megállapodást kötött a kőbánya tulajdonosaival, hogy az új fosszíliákat neki szállítsák, nem pedig Cope-nak.
Cope életrajzírója, Jane Davidson ugyanarra az évre teszi a viszály kezdetét, amikor Cope közzétette az Elasmosaurus platyurus, egy újonnan azonosított faj leírását. A lény rekonstruálásakor Cope súlyos hibát vétett: felcserélte az állat farkát és nyakát. Marsh felhívta Cope figyelmét a hibára (vagyis inkább arrogánsan az orra alá dörgölte azt), a megalázott és megsértett Cope meg sietve felvásárolta a folyóirat példányait, amelyben a a cikke megjelent. De már késő volt – Marsh soha nem hagyta, hogy Cope vagy a tudományos közösség elfelejtse a baklövést.
Az amerikai Nyugat végtelen tájain bőséggel lehetett találni fosszíliákat, de a terület még így sem volt elég nagy a két férfi számára, ezért mindketten olyan nyaktörő tempóban kezdték felásni a földet, mintha fegyverrel kényszerítették volna őket. 1871-ben Cope egy kansasi lelőhelyre érkezett, amelyet Marsh csapata nemrég hagyott el. Cope ásatásai során egy ősi repülő hüllő csontvázát tárták fel, amely nagyobb volt, mint az, amelyet Marsh talált. Cope örült a leletnek, Marsh pedig őrjöngött dühében.
Őslénykutatás a 19. században (fotó: George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Ahogy a háború fokozódott, Marsh és Cope különböző módszerekhez folyamodtak, hogy nyilvánosan befeketítsék a másikat: többek között plagizálással, kémkedéssel és egymás publikációinak ellopásával vádolták egymást. Cope még az American Naturalist folyóiratot is megvásárolta, hogy aztán Marsh elleni háborújának egyik szócsöveként használja
A rivalizálás még magasabb fokozatba kapcsolt, amikor 1877 és 1879 között mindketten kiterjedt ásatásokat folytattak a wyomingi Como Bluffben: jellemző,
hogy Marsh arra utasította csapatát, hogy távozásuk előtt semmisítsenek meg minden helyszínen maradt csontot, hogy Cope ne juthasson hozzájuk.
Marsh 1882-ben állást kapott az Amerikai Geológiai Intézetnél, mint vezető paleontológus. Ez a magas pozíció biztosította Marsh számára a kormány bőkezű támogatását; ugyanakkor Cope, aki nem rendelkezett megfelelő politikai kapcsolatokkal, egy penny állami pénzhez sem jutott. Ez a csapás csak tovább rontotta Cope amúgy is ingatag pénzügyi helyzetét.
Aztán 1889-még rosszabbra fordult a helyzete: John W. Noble, az Egyesült Államok belügyminisztere levelet írt Cope-nak, amelyben követelte, hogy adja át fosszíliagyűjteményét a Smithsonian Intézetnek. Ugyanis Noble szerint, mivel Cope a gyűjtemény összeállításakor kormányzati szervnél dolgozott, a fosszíliák nem az ő tulajdonában álltak.
Paleontológiai témájú kép a 19. század végéről (fotó: Florilegius/Universal Images Group via Getty Images)
Válaszul Cope, aki úgy érezte, hogy összeesküdtek ellene, tiltakozó levelet írt, amelyben rámutatott, hogy több mint 80 ezer dollárt költött saját pénzéből az expedíciók finanszírozására. Ugyan nem írta le nyíltan, de meg volt róla győződve, hogy ismét Marsh áskálódik ellene. Ami egyébként akár igaz is lehetett. Mindenesetre ha Marsh tényleg szabotálni akarta őt, Cope úgy döntött, magával rántja ellenfelét. Volt egy komolya aduja:
egy titkos helyen tárolt napló, amelyben szorgosan és akkurátusan feljegyezte Marsh minden – állítólagos – bűnét és baklövését. Eszerint Marsh rendszeresen plagizálta kollégáit és asszisztenseit, valamint valóságos maffiahálózatot működtetett, hogy szövetségi forrásokat csatornázzon be magának
Cope megosztotta a kompromittáló archívumot William H. Ballou újságíróval, aki 1890. január 12-én a The New York Heraldban meg is írta a történetet. De Marsh-ot sem kellet félteni: egy komplett cikksorozattal válaszolt, és kemény vádakat fogalmazott meg Cope ellen. A két tudós gyakorlatilag egy nagy és elismert újságot változtatott át személyes boxringgé.
A Heraldban zajló párbaj volt a csúcspontja egy évtizedekig tartó tudományos háborúnak, amelyet végül senki sem nyert meg: Marsh-t 1892-ben kirúgták az Amerikai Geológia intézettől, Cope pedig végül néhány évvel 1897-ben bekövetkezett halála előtt veszteséggel adott túl fosszíliagyűjteményén. A csontok háborúja és annak végső csatája mindkét férfit tönkretette. A paleontológia viszont rengeteget profitált az esztelen vetélkedésből: Cope 1400 tudományos cikket jelentetett meg, és ketten együtt több mint 130 kihalt fajt azonosítottak, köztük olyan sztárdinoszauruszokat, mint a Stegosaurus, a Triceratops és a Lystrosaurus.
