Hiába számítanak az ókori világ legikonikusabb és legismertebb épületcsodáinak, az egyiptomi piramisokat még ma is számtalan rejtély és bizarr spekuláció övezi. Az egyik vissza-visszatérő kérdés, hogy kik és pláne hogyan építették ezeket a fenséges monstrumokat? Amelyek közül legnagyobbakat – a gízai piramisokat – a Kr. e. 26. században húzták fel – vagyis felfoghatatlanul régen. Mind közül a legnagyobb Kheopsz (vagy Hufu) fáraó piramisa: 140 méter magas, és kb. 2,3 millió kőtömbből áll, amelyek össztömege nagyjából 5,75 millió tonna. Szóval részben joggal merül fel, hogy: több mint 4000 évvel ezelőtt mégis hogy voltak képesek ilyen elképesztő építészeti bravúrokat kivitelezni az emberek?
A népszerű (vagy legalábbis egy időben népszerű) ezoterikus-paranormális magyarázatok szerint nem is emberek, hanem földönkívüli gyíklények vagy valamilyen ősi, az embereknél fejlettebb idegen faj képviselői építették. Az egy fokkal racionálisabbnak tűnő – és máig a legszélesebb körben elterjedt – megfejtés szerint pedig az építkezéseken rabszolgák százai-ezrei dolgoztak borzalmas körülmények között – már az ókori görögök is ezt az álláspontot képviselték, és többnyire az ókori egyiptomi tematikájú hollywoodi filmek is így mutatták be a piramisok építését, sőt, egyesek még az Ószövetségből is ezt vélték kiolvasni (noha abban nincs szó piramisokról).
A gízai piramisok(Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Csakhogy minden bizonyíték arra utal, hogy ez nem igaz: jelenlegi ismereteink szerint ugyanis
a piramisokon nem agyonhajszolt rabszolgák, hanem képzett, elit építőmunkások dolgoztak, akik fejedelmi ellátásban részesültek, és kényelmes szállást is kaptak.
Mark Lehner régész, aki feltárta a munkások számára kialakított városrészt Gízában, úgy véli, hogy a piramisok építésén rotációs rendszerben, kisebb-nagyobb csapatokban (vagy némileg anakronisztikusan mondhatjuk úgy is: brigádokban) tevékenykedtek – erre utalnak a helyszínen feltárt graffitik, amelyek alapján olyan brigádneveket azonosíthatunk, mint a „Khufu barátai” és a „Menkaure részegei”.
Az ásatások során hatalmas mennyiségű marha-, juh- és kecskecsontot is találtak, ami akár több ezer embernek is elegendő lenne, ha minden nap húst ennének – vagyis a munkások tényleg úgy éthezhettek, mint egy fáraó. Lehner egyik kollégája, Zahi Hawass, a híres egyiptomi régész és a Nagy Piramis szakértője egy másik ásatás során munkások sírhelyeit tárta fel a piramisok lábánál, ami azt jelenti, hogy az elhunytakat kiemelt helyen temették el. Ami nem csoda: ez hihetetlenül veszélyes és megerőltető munka volt, azokat pedig, akik elvégezték, ünnepelték és elismerték teljesítményükért.
Piramisépítés egy 1890-es illusztáción (fotó: The Print Collector/Heritage Images via Getty Images)
Vagyis nem volt szükség sem rabszolgákra, sem földönkívüli gyíklényekre, sem egyéb hókuszpókuszra a piramisépítéshez: tudniillik az ókori egyiptomiak már 4000 évvel ezelőtt is rendelkeztek az ehhez szükséges tudással és technológiával. Mondjuk az tény, hogy a folyamat őrjítően sokáig tartott, és egy hadseregnyi munkáskezet igényelt: a gízai Nagy Piramishoz szükséges kb. kétmillió követ a kutatók szerint egy 1200–1500 munkásból álló csapat termelte ki és szállította – úgy két évtizeden keresztül.
