Mielőtt válaszolnánk a címben feltett kérdésre, először nézzük meg, mióta kötelező egyáltalán iskolába járni Magyarországon. Bár már Mária Terézia 1777-es tanügyi rendelete, a Ratio Educationis is kívánatos célként jelölte meg az általános tankötelezettséget, ekkor még messze jártunk attól, hogy valóban megvalósuljon. Aztán egy emberöltővel később, a reformországgyűléseken is állandó téma volt a népoktatás ügye.
Az országgyűlési választmány Bezerédy István vezetésével 1843-ban a népoktatás újjászervezésének törvénytervezetét tárgyalta: ez volt az első átfogó jellegű népoktatási törvénytervezet, amely a fiúk számára 6-12 éves korig, a lányok számára pedig a 6-10 éves korig való tankötelezettség törvénybe iktatását javasolta.
Az 1848. július 20-án Pesten megnyílt első egyetemes tanítógyűlés szintén szintén szorgalmazta az általános és minden gyermekre kiterjedő tankötelezettség bevezetését. A kötelező népoktatásért küzdő pedagógusokat egyebek mellett Kossuth Lajos és Eötvös József is támogatta. Eötvös báró, mint az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere 1848 augusztusában az országgyűlés elé terjesztette első népiskolai törvényjavaslatát: ebben a fiúk számára 6-12 éves korig, leányok számára 6-10 éves korig általános és mindenkire kiterjedő tankötelezettséget javasol.
A törvényjavaslat azonban – az ismert történelmi okok miatt – végül nem emelkedett törvényerőre. A magyar népoktatásért küzdők Eötvös József vezetésével csak két évtizeddel később,
1868-ban harcolták ki az általános tankötelezettséget, ezzel pedig Magyarország pár évvel olyan – sok tekintetben fejlettebb és polgárosodottabb – nyugat-európai országokat is beelőzött, mint Anglia, Ausztria, Franciaország vagy Svájc.
Báró Eötvös József (forrás: Wikimedia Commons)
Szóval a nyugati világban az általános tankötelezettség, illetve a modern iskolarendszer alapvetően egy 19. század közepi-végi fejlemény. Ekkoriban a gyerekek, szüleikhez hasonlóan a földeken dolgoztak (vagy pedig rosszabb esetben a gyárakban, habár ez mifelénk talán kevésbé volt jellemző).
A mezőgazdaságban pedig a nyári időszakban mindig összehasonlíthatatlanul több volt a tennivaló, mint telente, így minden dolgos kézre – értelemszerűen a gyerekekére – is nagy szükség volt: betakarítás, gyümölcsszedés, állatgondozás, tartósítás – ezek mind egész napos elfoglaltságot jelentettek, amely mellett aligha lehetett volna még iskolába is járni.
Továbbá sok közösségben a 10-13 éves fiúk végezték a pásztorkodást, és napokra vagy akár hetekre is távol voltak A kisebb gyerekek segítettek otthon, gondoskodtak testvéreikről és mostak, míg az idősebb gyerekek és szülők a fizikai munkát végezték. Ezért ősszel, amikor a hagyományos paraszti munkák egy része már nem volt aktuális, a gyerekeknek is több ideje volt iskolába járni (persze mondjuk szüretelni meg épp akkor kellett).
Gyermekmunka ellen tüntető lányok New Yorkban, 1900-ban (fotó: Wikimedia Commons)
Persze ez nem mindenhol van így: Ausztráliában például január végén kezdődik a tanév, mert ott akkor ér véget a nyár. A déli félteke más országaiban (például Dél-Afrikában, Argentínában, Brazíliában és Új-Zélandon) nagyjából ugyanekkor (január és március eleje között) kezdődik az iskola. Sok ázsiai és néhány európai ország másképp osztja fel a tanévet, így egy három hónapos szünet helyett három egy hónapos szünetet tartanak.
Az Egyesült Királyságban például a tanév három félévre oszlik: őszre (szeptembertől decemberig), tavaszra (januártól húsvétig) és nyárra (áprilistól júliusig). Bár a legtöbb helyen – így nálunk is – a tanév 180 napból áll, ez sincs kőbe vésve: Ausztráliában 200 napot járnak iskolába a tanulók, Japánban pedig akár 220-240-et is.
