nlc.hu
TV-sztárok

Cooky: „Még az is előfordulhat, hogy Debinek is sikerül meglepetést okoznom”

A sztárpár jól érezte magát a forgatások alatt, sosem töltöttek még ennyi időt a gyerekeik nélkül.

Cooky és és párja, Debóra is szerepelnek a Nyerő Páros idei évadában. A sztárpárnak remek alkalom volt a műsor arra, hogy egy kis időt kettesben töltsenek. Szerintük érdemes lesz nézni az idei évadot is, mert a játékok tartogatnak meglepetést.

„Hiába nézek ki nagyon fiatalnak, már nem vagyok az – nevette el magát Cooky. – A fizikai és a páros feladatokban is igyekszünk majd jól teljesíteni de persze vannak határaink. Ha például nagyot kellett emelni, abban azért akadhatnaktak nehézségeink, de összességében igyekszünk a jó formánkat hozni majd. Még az is előfordulhat, hogy Debinek is sikerül meglepetést okoznom.”

cooky és debóra

Fotó: Schumy Csaba

Mint mondják, nagyon hiányoztak nekik a gyerekek, de annyira gyorsan történt minden, hogy nem volt sok idejük ezen gondolkozni. „Egy évvel ezelőtt kiruccantunk Ibizára, de az csak három nap volt. Az volt a legtöbb, amit a fiuk nélkül töltöttünk. Nagyon jófejek a gyerekeink, ha mennünk kell, tudják, hogy anya és apa dolgozik, tudomásul veszik, hogy egy kis ideig nem lesznek velünk. A forgatások alatt a nagyszülőknél voltak, Debi szülei igazán szuper nagyszülők, na, de persze ilyenkor mindent megengednek nekik. Hiányoztak természetesen, de lefoglaltak minket a játékok és benti élet” – mondta a rádiós műsorvezető.

Szécsi Debóra szerint nagyon jó társaság gyűlt össze, jól érezték magukat a villában. „Jó brigád, örültünk mindenkinek. Van, akit régóta ismerünk, van, akit kevésbé, de mindenki passzol a műsorba, pedig azért van korkülönbség a párok között. Mi egyébként is jól alkalmazkodunk, általában jó viszonyt ápolunk mindenkivel, nem szeretjük a konfliktusokat.”

A pár szerint a nézők éppúgy látják majd őket a műsorban, mint amilyenek a való életben. „Szerintem őszinte, aranyos, harmonikus párkapcsolatunk van, otthon is olyanok vagyunk, mint a forgatások alatt” – mondta Debi.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top