nlc.hu
TV-sztárok

Gáspár Laci csalódott a tavalyi X-Faktorban: „Valami megtört bennem”

Tanult a korábbi évadból a mentor.
Gáspár Laci - fotó: Sajtóklub

Vasárnap elstartol az idei X-Faktor, amit a jelentkezők mellett a mentorok is várnak. Gáspár Laci immár nyolcadik alkalommal foglal helyet a zsűriben. Az elmúlt évek során rengeteg tapasztalatot szerzett, ám a tavalyi évad még számára is hozott váratlan fordulatokat. Bár eleinte csalódást jelentett, hogy nem a mentoráltjaiból került ki a győztes (a tavalyi X-Faktort ugyanis a mulatós műfajban honos Fehér Krisztián nyerte meg), ez a helyzet új felismeréseket szült számára. Mint a Blikknek bevallotta, tanult a korábbi évadból, így idén új hozzáállással közelíti meg a mentorálást, a válogatók során immár nagyobb hangsúlyt helyezett a különböző stílusok támogatására.

„A tavalyi évadban valami megtört bennem. Csalódott voltam, mert úgy éreztem, nem mindig a hang az, ami számít, és mintha széllel szemben harcolnék” – nyilatkozta a lapnak a mentor.

Elmondása szerint hiába törekszik arra, hogy a mentoráltjai hibátlanul adják elő a dalokat, mégsem tudnak úgy érvényesülni, ahogyan szerinte kellene. „Ezért idén úgy döntöttem, megpróbálok más szemlélettel állni a dolgokhoz” – magyarázta Gáspár Laci, hozzátéve: belátta, hogy nyitottabbnak kell lennie, ezért igyekszik teret adni olyan stílusoknak is a tehetségkutatóban, amelyek nem állnak hozzá annyira közel.

Kiemelt fotó: Sajtóklub

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top