nlc.hu
Életmód

10 ikonikus kép Robert Redford elképesztően izgalmas karrierjéből

Robert Redford 2018-ban vonult vissza a színészettől, elképesztő művészeti örökséget hagyott maga után.

89 évesen elhunyt Robert Redford amerikai színész, rendező, producer és környezetvédelmi aktivista, a modern filmművészet egyik ikonikus alakja. Szegényebb családból származott, fiatalkorában sportösztöndíjjal került egyetemre, de érdeklődése hamar a képzőművészet és a színjátszás felé fordult. Európai tanulmányutak után New Yorkban kezdett színházi karriert, majd a televízióban és a filmvásznon is feltűnt.

robert redford

Fotó: Getty Images

Az 1960-as években vált ismertté, olyan filmekkel, mint a Meztelen diploma (1967) vagy a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969), amely megalapozta világhírnevét. Az 1970-es években Redford Hollywood egyik legnépszerűbb sztárja lett, olyan ismert alkotásokban szerepelt, mint A nagy Gatsby, A Keselyű három napja, vagy a Mindent egy lapra. Színészi játékát a természetesség és a karizmatikus visszafogottság jellemezte.

Ikonikus képek 60 éves karrierjéből:

9 fotó

1980-ban rendezőként is bemutatkozott az Átlagemberek című filmmel, amely elnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Később olyan rendezései erősítették hírnevét, mint A folyó szeli ketté (1992) vagy A suttogó (1998). Redford a független filmek elkötelezett támogatója is: 1981-ben alapította a Sundance Intézetet és a Sundance Filmfesztivált, amely a világ egyik legfontosabb filmes seregszemléjévé vált. Emellett szenvedélyes környezetvédő, számos zöld kezdeményezés és társadalmi ügy támogatója.

Életművét több díjjal ismerték el, köztük a 2002-es tiszteletbeli Oscar-életműdíjjal. Visszavonulását 2018-ban jelentette be, utolsó szerepei közé tartozik Az úriember revolverrel című film. Robert Redfordnak négy gyermeke született, James 58 évesen, 2020-ban hunyt el.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top