nlc.hu
Szabadidő

„Ez a darab a sejtjeinkbe ivódott” – Parti Nórával, Az Őrült Nők Ketrecének Jacqueline-jával beszélgettünk

„Kíváncsiság volt bennem, de egyáltalán nem féltem attól, hogy hogyan fog reagálni a közönség. A Kultúrbrigád és Alföldi Róbert olyan közeget teremtett, ahol mindig biztonságban éreztem magam. Arra azonban szerintem egyikünk sem számított, hogy 11 éven át töretlen sikerrel megy majd Az Őrült Nők Ketrece”– idézi fel a kezdeteket az nlc.hu-nak Parti Nóra, aki a darabban Jacqueline-t, a mindig energikus, nagy hangú, szórakoztató és végtelenül jószívű étterem tulajdonost játsza.

A színésznő – akit telefonon értünk utol – elmondta azt is, valódi hidegrázós élmény volt számára, amikor első alkalommal állva tapsolt a teljes nézőközönség az Átriumban. Bár az évek alatt volt olyan is, hogy valaki az előadás vége előtt távozott, rendszerint teltházasak voltak az előadások és ez azóta is így van, hogy a darabot – a búcsúturné keretében – immáron egy éve az Átrium helyett többezer nézőteres arénákban játszák.

Hogy mi a darab népszerűségének titka? Parti Nóra szerint az, hogy hogy Alföldi Róbert úgy nyúlt egy érzékeny témához, hogy – bár könnyű lett volna –   elkerülte, hogy karikatúrát, vagy bohózatot hozzon létre. Amit a néző a színpadon lát végül nem más, mint két ember szerelme, egy olyan emberi kapcsolat, amihez könnyű kapcsolódni, olyan problémákkal, amelyeket könnyű átérezni.

Parti Nóra

Parti Nóra Az Őrült Nők Ketrecében (Fotó: Lakatos Péter)

Alföldi karakterei

A kérdésre, hogy 11 év alatt változott-e valamit az, ahogyan Jacqueline-t megformálja a színésznő azt válaszolta: Bízik benne, hogy nem, vagy legalábbis nem sokat. Szerinte ugyanis Alföldi – aki számos másik darabban is rendezte – mindig nagyon pontosan, tisztán viszi színpadra a karaktereket, ő pedig igyekezett végig tartani magát a kezdeti koncepcióhoz.

Arra, hogy mi Jacqueline eljátszásában a legnagyobb kihívás, a válasz az volt, hogy az, hogy olyankor is hitelesen kell energiabombaként megjelenni a színpadon, amikor az ember esetleg fáradt, vagy rossz napja van. De – teszi hozzá – végtére is ez a színész feladata.

Parti Nóra több mint négyszáz előadáson túl is szívesen játszaná tovább empatikus étteremtulajdonost, ha lenne rá mód, hiszen ennyi idő alatt – mint fogalmazott – a részévé vált ez a karakter, valamennyi színésztársának egészen a „sejtjeibe ivódott” az egész darab.

Ugyanakkor – tette hozzá – hisz abban, hogy mindennek oka van és mindenben meg kell keresni a pozitívat. Ebben az esetben például jó, hogy a csúcson fejezik be, akkor, amikor a stáb még ugyanazzal az intenzitással tudja játszani és ugyanannyira szerelmes a darabba, mint 11 évvel ezelőtt.

Parti Nóra

Fotó: RTL Magyarország

Mint fogalmazott, a szerencse úgy hozta, hogy az elmúlt több mint egy évtizedet a Kultúrbrigáddal dolgozhatta végig – szerepelt többek közt az Igenis Miniszterelnök Úr!-ban , A fèlelem megeszi a lelketben, illetve a Chicagoban is –, de ő mindig is szabadúszó volt munkában pedig nincsen hiány.

Noha Jacqueline-ként már csak néhányszor látható a színpadon, Parti Nóra többek közt a Szkéné Színházban (Kartonpapa), az Orfeumban (Ágyban Párban) és a 6Színben (Kapuzárási pánik) is játszik és a Centrál Színházban is lesz hamarosan két új bemutatója. Ezzel együtt – tette hozzá – természetesen hiányozni fog a közös munka a Kultúrbrigáddal.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top