Önmarcangoló, érzékeny lélek volt, aki soha nem tudott igazán megérkezni ebbe a világba. A színpadon és a filmvásznon lenyűgözően tehetséges, az életben azonban örökké bolyongó ember: ilyen volt Dégi István, aki mindössze 57 év jutott.
Fotó: Keleti Éva / MTVA Archív
A makói gyerekkor jelentette számára az egyetlen biztos pontot. Ott még boldog, játékos kisfiú lehetett, aki rongylabdát rúgott, zsíros kenyeret majszolt, és a barátai végtelen becenevekkel halmozták el. Családjáról mindig büszkén beszélt: nagyapja parasztként érkezett Makóra, később kereskedő lett, ő pedig egész életében a föld szeretetét hordozta magában.
Akkor még úgy tűnt, más irányba sodorja az élet: tehetséges focista volt, ifjúsági válogatott meghívót is kapott. Egy súlyos tüdőgyulladás azonban kettétörte sportkarrierjét. Kovácsként kezdett dolgozni, ám hamarosan sorsfordító hírre bukkant: a Színművészeti Főiskola érettségi nélkül is felveszi a kimagasló tehetségeket. Jelentkezett, felvették: 1959-ben végzett.
Dégi István filmes és színpadi munkái:
4 fotó
Játszott Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten és Budapesten. A filmekben is maradandót alkotott: sokaknak az Isten hozta, őrnagy úr jószívű postása, Gyuri atyusa jelenti a mai napig a legemlékezetesebb alakítását. Olyan óriásokkal dolgozott együtt, mint Latinovits Zoltán vagy Hofi Géza. Pályájával mégsem volt elégedett. Úgy érezte, a magyar színház elmarad attól a művészi merészségtől, amelyet Bartók vagy Csontváry képviselt. Bár befogadták, sehol sem találta igazán a helyét.
Kétszer nősült: első házasságából fia, János született, második felesége pedig Schütz Ila volt, akivel egy közös gyermekük is lett. Kapcsolatuk egyszerre volt mély és viharos. A színésznő mindent megtett, hogy férje lelki békére találjon, de Dégi belső küzdelmei erősebbnek bizonyultak. Mániás depresszióval kezelték, a gyógyszerek pedig idővel tönkretették a szívét. Élete utolsó hónapjait magányban töltötte, végül 1992 novemberében, 57 évesen hunyt el.
Schütz Ila volt Dégi István második felesége (Fotó: Oláh Csaba)
Dégi István nemcsak színész volt, hanem író is. Versei és vallomásai ugyanazt az érzékeny, önmagát boncoló embert mutatják, akiről egykori kollégái is így nyilatkoztak:
Önmarcangoló, a világot élve elemző ember volt.
A magyar színjátszás egyik legszuggesztívebb, mégis legsebezhetőbb alakja távozott vele.
