nlc.hu
Sztárok

„A mai pornó olcsó lett” – Monique Covet-vel beszélgettünk

A 2000-es évek egyik legsikeresebb magyar pornósztárja, Monique Covet már jó ideje külföldön él. A dúskeblű szexciklon az nlc-nek mesélt a jelenlegi életéről és a felnőttfilmes világról.

Hol és hogyan élsz most?

Lassan már húsz éve, hogy kiköltöztem Olaszországba, Rómában lakom. Tavaly decemberben szakítottam az olasz élettársammal, és jelenleg van egy kibontakozóban lévő párkapcsolatom. Mostanában többször járok vissza Budapestre. Egyfelől az idős szüleimet látogatom meg, másfelől pedig egy nagyon izgalmas filmes munka talált meg.

Újra pornózol?

Nem, ez másfajta projekt. De aláírtam egy titoktartási szerződést, így most még nem beszélhetek róla. Annyi biztos, hogy nagyon érdekes lesz.

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram

Manapság mi jelenti a fő bevételi forrásodat?

Elsősorban szexuál- és párterapeuta vagyok, valamint testi, lelki egészségfejlesztéssel is foglalkozom. Négy nyelven – magyar, olasz, német és angol – beszélek, sok külföldi páciensem van. Tanácsokat adok pároknak és egyedülállóknak, és megpróbálom fejleszteni a testi, lelki egyensúlyukat, egészségüket, ami kihat az életvitelükre és a szexualitásukra. Ezt a munkát online is tudom végezni, tehát nem vagyok helyszínhez kötve. Ezenkívül néha stylistként is dolgozom, mert ebből a szakmából is van végzettségem. Két évvel ezelőtt pedig még forgattam egy olasz erotikus filmet, ami egy streaming csatorna számára készült.

A 90-es és a 2000-es évek nagy sztárja voltál.  Felismernek még az emberek az utcán?

Igen, nagyon sokszor, mert a karakterem nem változott: szőke haj és óriási cicik. És tudod mi a furcsa? Gyakran nők szólítanak meg, közös szelfit kérnek és elmondják, hogy példakép vagyok számukra, mert erős nőies kisugárzásom van és megvalósítottam az álmaimat. Jólesik, amikor ezt mondják nekem. Én ugyanis nem tagadom, hogy imádom a jó szexet és a szerepjátékokat. Sokan még maguknak sem merik bevallani, hogy jó szex nélkül sivár az élet.

A szexuális életed nyilván nem átlagos, de mi a helyzet a családi életeddel?

Még sosem voltam férjnél, mert számomra a házasság szent dolog. Kislányként elhatároztam, hogy én csak egyszer megyek férjhez. Sajnos még nem jött el az a férfi, akiben vakon megbíznék, és életem végéig együtt lennék vele.

Vágyom a szerelemre és egy jó párkapcsolatra. A legutóbbi nyolc évig tartott. A kapcsolatunkat a szenvedély jellemezte, de sajnos elég nárcisztikus személy volt. Ráadásul a kulturális különbségek is nehezítették a helyzetünket, egy szicíliai férfi és egy magyar nő nehezen képes hosszú távon együttműködni. Én nem viselem a birtoklást és a korlátozást, ő pedig halálosan féltékeny volt rám. Hiába vagyok terapeuta, ez a férfi még rajtam is kifogott!

A negyvenes éveidben jársz. Hogyan viszonyulsz az idő múlásához?

Őszintén? Nehezen fogadom el, hogy repülnek az évek. Amikor fiatalok vagyunk, azt hisszük, ez egy örökké tartó állapot. Középkorúan pedig azon kaptam magam, hogy minden olyan gyorsan történt, már sokkal több élmény van mögöttem, mint előttem. Egyet tehetek: igyekszem sokáig megőrizni a fiatalos külsőmet. Szeretek magamra költeni és egészséges ételeket eszem. Halat, salátát és gyümölcsöket. Jó lenne szépen megöregedni, hogy idősként is sugárzóan nőies legyek.

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram

Sok plasztikai műtéted volt?

Az arcomhoz nem engedek szikét, de a melleimet többször megnagyobbíttattam. Azt hiszem, a kettő együtt két kilogramm. Elég nehéz hordani, gyakran kényelmetlen viselet. Például nem tudok  futni, korlátoz a sportolásban és a nyakam is sokszor beáll a terhelés miatt. Szerintem pár éven belül kisebbre cseréltetem a szilikont. Nem várom meg, amíg súlyosabb egészségügyi problémáim lesznek. 

Híres ember vagy. Sikerült komolyabb vagyont összegyűjtened a munkád által?

Az anyagi dolgaimról nem szeretek beszélni, de én azokban az időkben voltam pornósztár, amikor megbecsülték és elismerték a benne dolgozó szereplőket. Engem úgy kezeltek, mint egy filmsztárt, mivel felső kategóriás szerződtetett modell voltam nemzetközi cégeknél. Első osztályon utaztam. Ausztráliában és a Fülöp-szigeteken forgattam, luxusszállodákban laktam. Érdekes életem volt, nem bánom, hogy ezt a munkát csináltam. A mai fiatal pornós lányoknak ez az életvitel már nem adatik meg.

Minden forgatás és történet olcsó lett. Jön a pizzafutár vagy a mosógépszerelő és rögtön az aktusra térnek. Mi annak idején komplett történeteket adtunk el, volt forgatókönyv és egzotikus helyszínek. A mostani pornófilmek olyanok, mintha az ember a legsilányabb terméket vásárolná meg a kínai boltban. A fizetésről már ne is beszéljünk, ebben már nincs pénz! Csak azoknak a fiataloknak ajánlom a pornózást, akik mérhetetlenül exhibicionisták és imádják a szexet.

A szüleid hogyan viszonyulnak az életviteledhez?

Vallásos családban nőttem fel, de egy idő után elfogadták, hogy nem átlagos kislányuk van. Úgy állnak hozzá, nekik mindegy, hogy mit csinálok, csak a munkámban a legjobb legyek. Szerintem én az egyik legprofibb pornószínésznő voltam, sok embernek okoztam kellemes örömöket a filmjeimmel, és a felnőttfilmes világ is elismerte a munkámat, számos nemzetközi díjat kaptam.

Mit csinálnál másként, ha újrakezdhetnéd az életed?

Csak 25 éves koromig pornóznék, és utána elvégezném az Állatorvosi Egyetemet. Szeretem az állatokat, szerintem jó állatorvos lennék. De végül is azt sem bánom, hogy nem adatott meg az a pálya, mert összességében jó életem van.

És a saját gyerek nem hiányzik?

Na, ez egy kényes kérdés. 22 évesen lehetett volna kisbabám, de az akkori párom nem akarta, így muszáj volt elvetetnem. A legutóbbi kapcsolatomból is születhetett volna gyerek néhány évvel ezelőtt, de ő sem akart apuka lenni, ezért ez egy szomorú történet számomra… A lényeg, hogy a nőgyógyászom szerint lehetne gyerekem, biológiailag képes lennék kihordani a babát. Más kérdés, hogy ennyi idősen érdemes-e vállalkozni anyaságra, hiszen még fel is kellene nevelni azt a gyereket. Most úgy látom, ha gyorsan jönne az életemben egy igazi szerelem, egy olyan férfi, akihez feleségül mennék, akkor rajtam nem múlna! Szeretnék végre egy nyugodt családi életet.

Monique Covet sokat változott az évek alatt:

6 fotó

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top