nlc.hu
Szabadidő

A Ford búcsút int egyik legkedveltebb autójának: csaknem 30 évig volt forgalomban

Hosszú korszak zárult le a Fordnál: legördült a gyártósorról a legutolsó Focus. A márka dolgozói szivárogtatták ki először a hírt, majd a vállalat is megerősítette: egy fehér, ötajtós példány lett az ikonikus modell hattyúdala.
Ford Focus

Néhány nappal ezelőtt a németországi Saarlouisban végleg leállt a Ford Focus gyártása; a Ford nem titkolta, hogy a Focus napjai meg vannak számlálva. Az amerikai piacról már 2018-ban kivezették a modellt, később pedig Európában is egyértelművé tették, hogy az elektromos átállás áldozata lesz – bizony, még ebben az évben.

A Focus 1998-as bemutatásakor hatalmas tervei voltak vele a Fordnak. A Ford 2000 nevű stratégiában a modellnek globális szerepet szántak: összehangolni az európai és az észak-amerikai kínálatot, egyetlen erős, világszinten értékesíthető típussal. Bejött. A Focus 27 éve alatt több mint 12 millió példány talált gazdára, ezzel a márka egyik legsikeresebb modellje lett – írja a Gearpatrol.com. 

Bár eredetileg gazdaságos kompakt autónak készült, a rajongók szíve is gyorsabban vert tőle. 2002-ben megjelent az első Focus ST (ST170), keményebb futóművel, nagyobb fékekkel, sportosabb külsővel. De a valódi nagyágyú a „nagytestvér” lett.

Fotókkal búcsúzunk a Ford Focustól:

Ford Focus
Ford Focus
Ford Focus
Ford Focus
Ford Focus
8 fotó

A mítosz: Focus RS

A Focus RS már kifejezetten a ralis élményt hozta az utakra: turbós motor, összkerékhajtás, kézi váltó, agresszív forma. Az RS500-as limitált széria pedig máig legenda. Nem véletlen, hogy Ken Block is örömmel adta a márkához a nevét.

Az RS 2020-ban búcsúzott, az ST viszont kitartott egészen 2024 szeptemberéig. 

Merre tovább a Fordnak?

A Focus számokban mérhető értéket jelentett a márkának, és nem is keveset. Míg 2015-ben a Ford Európa második legnagyobb autógyártója volt, addig tavaly már csak a 12. helyet foglalta el.  A Fiesta és most már a Focus eltűnése is komoly érvágás a piaci részesedésben. A gyártó próbálja a keletkezett űrt crossoverekkel – például a Kugával és a Pumával, vagy ahogy a vezess.hu írja, az elektromos Explorerrel és Caprival  – betölteni, de ezek egyelőre nem tudják pótolni a klasszikus modellek népszerűségét.

Bill Ford Jr. korábban maga is elismerte: a márka személyautó-kínálata „nem olyan erős, amilyennek lennie kellene”. És ez ma még igazabbnak tűnik, hiszen jelenleg gyakorlatilag csak a Mustang maradt a „rendes autók” kategóriájában – minden más SUV, pickup, furgon vagy crossover.

Visszatérhet valaha a Focus?

Pletykák persze vannak: új modellekről, sőt arról is, hogy egyszer talán a Focus neve visszatér. De semmi nem utal arra, hogy ezek a találgatások egy irányba mutatnának. Az sem biztos, hogy ha egyszer újra megszületik, klasszikus sedan vagy hatchback formában térne vissza. 

A vezess.hu úgy tudja, az utolsó két elkészült Focus közül az egyik a saarlouisi városi múzeumba kerül. A másikat egy tombola keretében a gyár munkatársai között sorsolják ki, az üzemi tanács szerint a játékból befolyó bevételt jótékony célra fordítják. A németországi gyárból 2700 dolgozóból 1700-at november végén elküldenek, ezer embert foglalkoztatnak tovább.

Címlapkép: Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top