Mi volt a legfőbb motivációja a könyv megírásához?
A könyvet 2016-ban írtam meg azzal a céllal, hogy elmeséljem egy apa történetét. Nem annak az apának a történetét, akit a világ bűnözőként ismert, hanem egy családapa történetét, családi nézőpontból, egy gyerek szemszögéből. Egy olyan gyerek szemszögéből, aki mindig is nagyon szerette és tisztelte az édesapját.
Gyerekként hogyan különült el önben az apa és a maffiavezér alakja?
Az én szememben ez a két dolog soha nem különült el. Én mindig apaként tekintettem rá. Nem olvastam újságokat, a hírek sem igazán érintettek meg, sokszor el sem jutottak hozzám. Nekem ő az apám volt: egy ember, aki mindent megadott a családjának, nevelt, oktatott minket, és kiváló férj volt.
Salvo Riina (Fotó: Leéb Ádám)
Milyen volt így felnőni? A barátai, iskolatársai tudták, milyen családból jön?
Ezt ketté kell bontanom. A bujkálás időszakában senki nem tudta, kik vagyunk, hiszen álnéven éltünk. Később, amikor ez kiderült, akkor sem éreztem szégyent, és nem szenvedtem emiatt.
Soha nem gondoltam, hogy nekem kellene megítélnem az apám tetteit. Ő nekem az apám maradt, és ebből fakadóan nem éltem meg ezt teherként.
Milyen családi értékeket adott át önnek az édesapja?
Öt alapvető értéket emelnék ki: a család fontosságát, a becsületességet, a barátságot, a hűséget és a szavahihetőséget. Ezek végigkísérik az egész életemet, és nagy hatással voltak a döntéseimre is.
Fotó: Leéb Ádám
Volt olyan időszak, amikor teherként élte meg a vezetéknevét?
Különösen az édesapám letartóztatása után sok nehézséggel szembesültünk. Volt diszkrimináció, bizonyos értelemben marginalizálódtunk is. Éppen ezért számomra nagyon fontos a diszkrimináció elleni küzdelem. Határozottan ellenzem az emberek címkézését, legyen az vallási, faji vagy bármilyen más alapon.
Ma, amikor bemutatkozik egy idegennek, felismerik?
Van, aki felismer, és van, aki nem. A nevemnek természetesen története van, sőt, történelme. Számomra ez a név megtiszteltetés – nem az apám bűnügyi múltja miatt, hanem azért, amit apaként adott nekem. Ma is előfordul, hogy felismernek, főleg a média és a könyv nyilvánossága miatt. Nemrég például Bukarestben ismertek fel egy üzletben, ami meglepett, de a minap egy étteremben voltam a barátaimmal és ott is megszólított egy pincérnő, miután rájött, hogy ki vagyok.
Fotó: Leéb Ádám
A könyvben nagy hangsúlyt kap a hétköznapi családi élet bemutatása. Miért volt ez fontos önnek?
Azért, mert meg akartam mutatni, milyen volt belülről, a család szemszögéből Toto Riina.
Az, hogy mivel vádolták, illetve a büntettek, amiket elkövetett, nem az én dolgom, nem hozzám tartozik. Az igazságszolgáltatás elvégezte a maga munkáját. Én azt szerettem volna bemutatni, milyen volt ő a családban, apaként. A testvéreim nevében is beszélhetek, ha azt mondom, hogy ilyen szempontból mindig is az élen járt.
Hogyan reagált a családja és a barátai arra, hogy – egy könyvben – nyilvánosan beszél erről?
Nem voltak különösebb reakciók. Inkább azt mondanám, hogy örültek a könyvnek. Ez egy igaz történet: egy családtörténet, amely egy olyan emberről szól, akit addig csak bűnözőként ismertek. A könyvben vannak romantikus és drámai elemek, de alapvetően egy normális család története egészen apám letartóztatásáig.
Fotó: Leéb Ádám
Felmerült kritikaként, hogy a könyv szerecsenmosdatásnak tűnhet. Mit gondol erről?
Egészen más célom volt a könyvvel. Nem akartam szépíteni a történteket, de nem is akartam ítélkezni. Nem az én dolgom tisztára mosni vagy elítélni az apámat. Nem tettem úgy, mintha nem történtek volna dolgok, de a célom az volt, hogy egy másik nézőpontból mutassam be őt és a családunkat.
Milyen eddig a könyv fogadtatása? Már négy országban megjelent a kötet.
Olaszországban a megjelenéskor voltak kritikus hangok, de a demokráciában mindenkinek joga van véleményt mondani. Aki nem szeretné, nem olvassa el. Én kitartottam amellett, hogy jogom van elmondani a történetemet, és ez beigazolódott: Magyarország már a negyedik ország, ahol megjelenik a könyv.
