Kárász Róbert podcastjének legutóbbi adásában Gáspár Bea volt a vendég: beszélt többek között a családjáról, tévézésről, jelenlegi elfoglaltságairól és azt is kifejtette, hogy mit gondol a reality formátumról, ami által híresek lettek annak idején.
Ott a forgatások alatt, ha hiszed, ha nem, nem emlékszem rá, hogy miket forgattunk. Nem tudnám megmondani, ezt miért volt rossz forgatni. Biztos volt olyan, ezert százalék, amit úgy nagyon nyögve nyelősen forgattunk, de aztán annak meg nézettségi rekordja volt. Emlékszem, sokan már akkor fujjongtak a Győzike Show-ra, amikor még nem volt tévében, csak tudták, hogy lesz majd egy reality show-ja
– kezdte Bea, majd arra is kitért, hogy a férjét a mai napig szeretik a tévés szerkesztők, mert mindig megcsinálja, amit kérnek tőle.
„Tehát nincs apelláta! Ha Ázsia Eszpresszt forgat, ha Hal a tortánt forgat, akkor mindig megkérdezi, hogy és mit szeretnétek, hogy mit csináljak? A szerkesztő, vagy valaki mondja neki, aki éppen erre hivatott, hogy mi a történet, és ezt Győző letolja” – mondta A Nagy Duett versenyzője, majd arról is beszélt, hogy mi motiválja a celebeket abban, hogy részt vegyenek egy valóságshow-ban.
„Akkor is tud ennyire idióta lenni ezekben a valóságshow-kban az ember, ha ingyen csinálná és nem kapna érte pénzt?” – tette fel a kérdést a házigazda, mire Bea asszony rávágta, hogy nem.
Az embert ebben a legjobban a pénz motiválja. Amikor elindult a Győzike show 2005-ben, akkor voltam 31 éves, addig én tulajdonképpen főállású édesanya voltam. Főztem, mostam, takarítottam, kész. Akkor egy kiugrási lehetőséget láttam ebben. Az is érdekelt, hogyan készül egy tévéműsor, mert még nem voltam ilyen helyzetben addig
– részletezte Gáspár Bea.

Fotó: Másik Oldal podcast