– Megfordult az életed, amikor elváltál. Nagy gyomros volt?
– Szembesülnöm kellett azzal, hogy a világ nem teljesen olyan, amilyennek gondoltam. Addig minden kiszámítható volt: tanultam, dolgoztam, és amibe belekezdtem, általában sikeres volt. Akkor viszont kirántották alólam a szőnyeget, repültem, és közben nagyon egyedül voltam. Igazán egyedül. Azt hittem, hogy majd a körülöttem lévő emberek segítenek, és a maguk módján próbáltak is, de ebbe a tartományba már más embernek nincs beleszólása. Egyedül kellett szembenéznem ezzel, és túljutnom rajta. Innen jön a kérdés, hogy az ember hogyan éli meg a fájdalmát, az elválást, amikor az élet megrázza. Sokan feladják és belefásulnak. Én nem így éltem meg. Nagyon sokat szenvedtem, de mindig célt éreztem mögötte. Tudtam, hogy ez velem valamiért történik, és előrébb fog vinni.
Névjegy
Név: Tisch Ferenc
Születési idő: 1972. november 15.
Iskolák:
ELTE BTK német nyelvtanári szak
ELTE BTK – skandinavisztika/norvég
KÖZGÁZ nemzetközi kapcsolatok és diplomácia (BIGIS)
Munkák:
némettanár, nemzetközi vizsgáztató (Osztrák Intézet), magántanár, fordító,
Baptista Szeretetszolgálat programvezető, majd nemzetközi igazgató,
jelenleg szabadúszó, következő állomás egy japán békeszervezet
Könyve: Gyertyaláng Híd a cunami felett
– Volt egy idő, amikor áldozatnak gondoltam magam, de ezen nagyon hamar túllendültem. Mélyen hiszek abban, hogy az ember nem áldozat, hanem minden őt szolgálja, a jó is és a fájdalom is. Ha az ember a fájdalomnak értelmet ad, megváltozik az élete. Ha elfogadja, hogy az életnek van értelme és az élet igazságos, akkor megváltozik minden, de ezt nagyon nehéz elfogadni. Nálam teljes átalakulás volt. Testileg, lelkileg, szellemileg teljesen megváltozott az életem. Elkezdtem úszni, iszonyatosan sok energiát öltem a sportba, nagyon sok ételt, amit addig ettem, letettem, mert nem kívántam. Elkezdtem megerősödni, és munkahelyet is váltottam. A Külügyminisztériumban szerettem volna dolgozni, de közben jött egy lehetőség, hogy a Baptista Szeretetszolgálatnál nemzetközi osztályt hoznak létre. Többek között fél évet töltöttem a földrengés sújtotta Bam városában, és három hónapot dolgoztam a szökőár sújtotta Srí Lankán is, de már korábban elkezdtem rászoruló embereken segíteni, talán mert éreztem, hogy milyen, amikor az ember egyedül van.
 |
| Srí Lankán… |
– A segítségnyújtás nagyon kétélű fegyver, hiszen sokan menekülnek más problémáihoz a sajátjaik elől. Hol van a helyes egyensúly?
– Minden tanulási folyamat. Közhelyessé tettünk és elértéktelenítettünk olyan szavakat, hogy szeretet, odafordulás, részvét, segítségnyújtás, pedig ezek minden ember számára fontosak. Gyerekként belenövünk egy világba, ahol megmondják, mi az, hogy szeretet, segítségnyújtás és hit, de közben nem történik más, csak saját világképünket akarjuk másokra rátukmálni. Minden embernek végig kell menni a számára kijelölt stációkon. Az ember egy idő után rájön, hogy a segítség akkor a leghasznosabb, ha hagyod, hogy a másik megélje a sorsát, és csak lehetőséget kínálsz neki.
– Hogyan birkóztál meg azzal a helyzettel, hogy volt ezer pokrócod, és volt százezer ember, akinek szüksége volt rá?
 |
| A magyar árvaház |
Dolgoztam amerikai önkéntesekkel, akiknek az volt a feladatuk, hogy kis falvakba mentek, és kutakat tisztítottak. A katasztrófa túlélőit elkapja a letargia: összedőlt mindenük, elvesztették szeretteiket és egyszerűen képtelenek megmozdulni. Az önkéntesek tudatosan mindig bevonták a helyieket is a munkába. Összehívták a szomszédokat, és az volt a tapasztalat, hogy miután levonultak, az emberek mentek át a következő portára a következő kúthoz, és már közösen tisztították. A felszín rettenetes, nem lehet megoldani a világ problémáit. Mit ér 1000 takaró? Lehet, hogy pont ez a 1000 takaró lesz a remény, hogy talpra álljanak, mert különben nem mozdulnának meg. Régen azt gondoltam, hogy reggel felkelek, és neki kell rohanni a világnak, hogy legyen béke a Földön, most viszont már úgy gondolom, hogy a békét nekem magamnak kell magamban megteremteni, és a világ meg fog találni, ahogy ez most is történt.
– Beszélünk harmóniáról és világbékéről, de mi ebben a férfi felelőssége?
– A férfinak le kell ásnia önmagában, hogy a maszkulin és a feminin minőségeket harmóniába tudja hozni, és bármely élethelyzetben alkalmazni tudja. Éppen ezért át kell gondolni a társadalmi beidegződéseket. Miért ne sírhatna egy férfi? Igenis sírhat, hiszen a könnyek néha megváltást jelentenek, de nem szabad átesni a ló másik oldalára. Sem párkapcsolatában, sem a világ dolgaiban nem lesz alkotó, hanem rombolni fog az a férfi, aki nem találta meg a belső egyensúlyát. Viszont az a legdöbbenetesebb, hogy lexikonok és filozófiák segítségével kutatod, majd levezeted az egészet, és a végén olyan közhelyessé tett mondatokhoz jutsz, hogy ember, ismerd meg önmagad, szeresd önmagad és a világot, pedig a lényeg tényleg ezekben a mondatokban van.
| Tisch Ferenc: Gyertyaláng Híd a cunami felett | |
Egy nap azonban munkáját otthagyva hazatért. Mindenki megdöbbenve kérdezte: Miért? Erről szól ez a könyv. Egy gyertyaláng fényénél Tisch Ferenc megvallotta mindazt, amit megélt. A személyes hangú, őszinte vallomásban nem csak a cunamiról, a katasztrófákról, Iránról, Vietnámról, Kambodzsáról, Srí Lankáról esik szó. Sokkal többről. A sokszor humoros, máshol pedig szívszaggató történetek mesélnek mindarról, ami ezek mögött van. Arról, hol kezdődik egy ember története, és arról, hol vannak a határok. Arról, hogy ezeket át kell lépnünk. Egyenként, s aztán együtt. Arról, hogyan lehet hidat emelni ott, ahol falak állnak. Arról, hogy gondolat és tett együtt teremtő. Arról, hogy a segítségben az odafordulás, a kéznyújtás, a közeledés számít igazán. Tisch Ferencnek a világ másik végére kellett mennie ahhoz, hogy végül egy csendes szobában szembetalálkozzon önmagával. Könyvében mindannyiunk kérdései, kétségei, gyötrelmei ott vannak, csak úgy, mint a válaszok, a kiút, a hit és a remény lángja. Kiadó: Tericum Könyvkiadó » |
