Persze a hasonlóság nem véletlen: Mundruczó Kornél, valamint élet- és alkotótársa, Wéber Kata egy tematikus trilógiában gondolkodtak, melynek főszereplői olyan nők, akik az életük egy pontján kénytelenek szembenézni a traumáikkal. Míg az A Pieces of a Womanben egy fiatal felnőttkorba lépett nőt ismerhettünk meg, az At the Seaben már egy középkorú nő a főhősünk, hogy aztán a harmadik – már leforgatott, de még be nem mutatott – moziban egy idősödő nő kerüljön reflektorfénybe. Utóbbit egyébként Pamela Anderson alakítja.
Ital nélkül ki vagyok én?
Bár az At the Sea kisebb szerepeiben is jó nevű hollywoodi karakterszínészek láthatók, a főszerepet pedig a sokszoros Oscar-jelölt Amy Adams (Érkezés, Kétely…) alakítja, ez alapvetően egy kisebb léptékű mozi. Leglátványosabb eleme a főhős családjának festői háza, illetve a közeli tengerpart – a csodaszép Cape Cod-on járunk – állandó hullámzása. Ez utóbbi más esetben talán a nyugalmat és a kiegyensúlyozottságot hangsúlyozná, Mundruczó Kornél új filmjében azonban inkább a hőse, Laura háborgó és nyugtalan lelkét tükrözi.
Amy Adams az At the Sea főszerepében (forrás: Berlinale)
Laura hosszú éveken át úgynevezett magasan funkcionáló alkoholistaként élte az életét. Társasági ivóként hatott kedvére, és ez nem ment a munkája, a karrierje és a családja rovására, sőt, itallal a fejében érezte igazán kényelmesen magát. Szellemes volt, kiegyensúlyozott, a társaság középpontja, és nem mellékesen sikerrel vitte tovább édesapja hagyatékát, a híres táncegyüttesét, gazdag támogatók sorát maga mögé állítva.
Azonban nem lehet egy életen át következmények nélkül italozni. Amikor a filmben belépünk Laura életébe, épp egy festői helyen pihen, és láthatóan esze ágában sincs elmenni onnan. Csakhogy határozottan a tudtára adják, hogy mennie kell. Ekkor már fél éve egy luxusrehab vendégszeretetét élvezi, távol a családjától, munkájától és minden eddigi problémájától.
Amikor a hely dolgozója visszaadja Laura kezébe a telefonját, a nő láthatóan megretten. A készülékkel együtt ugyanis visszatér a régi világa az életébe, az a világ, amivel sosem tudott teljesen elszámolni, és ami elől előbb alkoholba, majd miután már az alkohol sem működött,
a rehabra menekült. De most már nincs tovább. Mennie kell, hogy szembenézzen a családjával, a múltjával és megmentse a tánctársulatát, ami a távolléte hónapjaiban a csőd szélére került.
Ha eddig nagy volt a felelősség a vállain, ha lehet, most még ennél is nagyobb lesz.
A problémás hősnő
Az At the Sea főhősének az alkoholizmusán és a társulata anyagi helyzetén felül más problémákkal is szembe kell néznie. Miután a rehabra vonulása előtt a fia életét egy ittasan elkövetett autóbalesettel veszélyeztette, elvesztette a családja bizalmát. A nagylánya megorrolt rá azért, hogy fél éven át gyakorlatilag neki kellett helyettesítenie az anyját, a kisfia, Felix pedig most jobban kötődik a nővéréhez, mint az édesanyjához.
Emellett Laura-t kísértik a gyermekkora képei is a bántalmazó apjáról, akinek egyszerre köszönheti a sikeres karrierjét és a rengeteg traumáját: a film egyértelműen legfontosabb része a transzgenerációs traumák témájának kibontása, amit Mundruczóék azzal is kihangsúlyoznak, hogy a nyitó monológban Amy Adams rögtön a boldogtalan gyerekkoráról mesél.
Wéber Kata és Mundruczó Kornél a berlini sajtótájékoztató előtti fotózáson (forrás: Profimédia)
Adott tehát egy sokrétű, komplex drámai helyzet, az At the Sea azonban mégsem éri el, hogy menni tudjunk a főhősével. Laura ugyanis leginkább önsajnálatba menekül, elzárkózik a szerettei és a világ elől, és az önmarcangolása – hiába klasszis színésznő Amy Adams – valahogy végig felszínes marad. A sztár a nagy, szomorú szemeivel nézi a tengert, és erről megint csak az jutott eszembe, hogy itt egy újabb film, amiben gazdag emberek gyönyörű helyeken szenvednek.
Tény, hogy Mundruczóék előző filmjében is bőven akadt önsajnálat, de ott valahogy sikerült izgalmasabbá tenni a családi dinamikákat, és úgy átadni a főhős problémáinak súlyát. És azok valahogy jóval súlyosabb problémáknak tűntek. Az At the Sea-ben viszont azzal kéne azonosulnunk, hogy Laura csak azzal mentheti meg a társulatát, ha eladja a csodaszép Cape Cod-i házát. Ez az a fajta „nyomor”, ami inkább irigylésre méltó, de természetesen mindenki a maga szintjén nyomorog.
Táncosok a múltból
De nemcsak Laura egyes problémái felszínesek, hanem a dúsgazdag szomszédai is, akiknek a körében mozog. A film körükben játszódó jelenetei a legkevésbé érdekesek, nem sokban mozdítják előre a cselekményt, és itt még valahogy a dialógusok is hamiskásan csengenek. Az At the Sea inkább olyankor kel életre, amikor a hangsúly Laura férjével (a Fehér Lótusz hoteligazgatójaként megismert Murray Bartlett) és lányával (az Eretnekből ismert Chloe East játéka a film egyik legerősebb pontja) való kapcsolatára terelődik. A családon belüli bizalom megbomlásának valóban van drámai ereje, de túl sok időt töltünk el a társulat problémáin való diskurálással ahhoz, hogy erre elég idő jusson.
Nem segít az sem, hogy Mundruczóék időnként – egyébként Magyarországon, az etyeki Korda stúdió Hellboy díszletében felvett – táncos álombetétekkel és flashbackekkel szakítják meg a történetmesélésüket.
Bár valami izgalmas is kisülhetne a kortárs tánc nyelvén kifejezett érzelmek képsoraiból, itt csak idegen testként lógnak a film szövetén
, annak ellenére is, hogy a jelenetekben Laura apját Frenák Pál játssza, a kislány Laura szerepében pedig Mundruczóék kislánya tűnik fel.
Különlegesnek különlegesek ugyan, de nem erősítik a drámát, csak illusztrálják azt. Kár, hogy a végső, tengerparton táncolós – amúgy katartikusnak szánt – jelenet is pont ezekre a betétekre épül. Mivel már azok sem működtek, így a transzgenerációs katarzis is elmarad. A tenger azért itt is szép.
Az At the Sea-t a Berlinale versenyprogramjában láttuk. Magyarországi mozibemutatóról egyelőre nincs információnk.
