Az Epstein-aktákról 2025. vége felé szavazott az amerikai kongresszus, és csakhamar rá is szabadult a nyilvánosságra az a hatalmas dokumentumhalom, amely egyaránt érinti a brit kormányzatot és a királyi családot, de példának okáért a norvégok diplomáciai elitje se lehet nyugodt miatta. A videókat, fotókat és rengeteg egyéb dokumentumot tartalmazó bizonyíték-infernó Trump mellett kellemetlenségeket okozott és okoz Bill Clintonnak, Bill Gatesnek és még számos amerikai milliárdosnak, valamint olyan nevek is felmerülnek bennük ilyen-olyan, közel sem egyenrangú vonatkozások mentén, mint Michael Jackson, Woody Allen, vagy Kevin Spacey.
Jeffrey Epstein horrorsztorijának nyilvánosságra kerülése még az előző évtizedben kezdődött, s az évek során számos részlettel bővült. Az általa és élettársa által szervezett, magánrancson, magánszigeten és egyéb titkos helyeken zajló, kiskorúakat is jócskán érintő szexpartik számos áldozatáról tudunk. Bár az is valószínűnek tűnik, hogy a híres emberek között jócskán vannak olyanok, akik felelőtlenül, de felszínesen álltak kapcsolatban Epsteinnel, az ügy következményei olyannyira súlyosak, hogy az ENSZ szakértői már emberiség elleni bűncselekményeket emlegetnek. Jean-Luc Brunel modellügynök, akihez a legtöbb áldozat, fiatal lány felhajtása köthető, négy éve öngyilkos lett a börtönben, Epstein bűntársa, Ghislaine Maxwell 20 évet kapott – de az üzletember élettársa felől még bőven érkezhetnek meglepetések, eddig nem ismert puzzle-darabok kerülhetnek még a helyére. Mint ahogy sok másik részlet mellett az sem tisztázott még teljesen, hogy az Epstein-hálózatban fontos szerepet játszó milliárdos jó barát, Les Wexner valóban tettestársa volt-e Epsteinnek, ahogy ez évekkel korábban már hangsúlyosan szóba került.
Jean-Luc Brunel (Fotó: Profimedia)
Szexbotrányok a brit királyi házban
Az Epstein-akták talán legkényesebb, legkínosabb, minden bizonnyal még sokáig fejleményekkel szolgáló szála II. Erzsébet és Fülöp edinburgh-i herceg harmadik gyermekéhez és második fiához, András ex-yorki herceghez köthető. Andrást a botrányok nyomán, melyek súlyos érintettségét bizonyították szörnyű ügyekben, már így is megfosztotta a család szinte minden címétől, kiváltságától – és a legújabb hírek szerint, miután nemrég előállította és kihallgatta a rendőrség, akár az utódlási sorból is kizárhatják.
Paár Ádám történész, politológus szerint is kirívó a botrány, amelybe András sodorta a famíliát, és olyanról nem tud, hogy korábban a kihallgatásnál súlyosabb következménye lett volna egy hasonló, de közel sem ennyire durva ügynek.
„A brit királyi ház esetében nem emlékszem olyasmire, hogy börtönbe kellett vonulnia bárkinek is, de olyan volt, amikor eléggé rezgett a léc. A XX. század elején, 1901. és 1910. között uralkodott VII. Eduárd, Viktória királynő fia. Őt Pajzán Bertinek is nevezték, kitalálható, hogy miért: nem vetette meg a szép hölgyek társaságát. 1869-ben például tanúként idézték be egy perben: egy Sir Charles Mordaunt nevű parlamenti képviselő előállt azzal, hogy a felesége megcsalta az akkor még trónörökösnek számító Eduárddal. Igaz, hogy őt csak tanúként idézték be a bíróságra, de már a beidézés is eléggé kellemetlen fejleménynek számított. Különösen annak fényében, hogy Viktória királynő eléggé sokat korholta a fiát” – tette hozzá.
VII. Eduárd brit királynak egyedi tervezésű szerelemszéke is volt, amit egy neves párizsi asztalosmesterrel Louis Soubrierrel gyártatott le. A szék a herceg kedvenc bordélyházában, a fényűző Le Chabanais-ban kapott helyet, ahol Eduárdnak saját, névre szóló lakosztálya is volt. (Fotók: Getty Images)
Paár még azt az esetet is megemlíti VII. Eduárddal kapcsolatban, amikor nyolc évvel korábban, egy írországi katonai táborban egy Nelli nevű prostituáltat csempésztek be a barátai a herceg ágyába. „Eduárd apja, Albert hosszas levélben vonta kérdőre a fiát, leírva a lehetséges következményeket, mondván, hogy adott esetben, ha ez a nő úgy találja jónak, valami kis pénzért cserébe bármikor megzsarolhatja, adott esetben még a szennyest is kiteregetheti. Tehát, volt azért rázós dolog Eduárd életében bőséggel – de még nála is kínosabb volt a fia, Albert Viktor, Clarence hercege, aki férfiakkal és nőkkel vegyesen szeretett hetyegni: őt 1889-ben egy meleg bordélyban őrizetbe vették, de aztán elengedték. A homoszexualitás ebben az időben a brit birodalomban büntetendő cselekménynek számított, mint ahogyan azt a későbbi Oscar Wilde esetéből is tudjuk. Az meg már csak „hab a tortán”, hogy ismeretes: Albert Viktort még azzal is megvádolták annak idején, hogy ő lehet a híres sorozatgyilkos Hasfelmetsző Jack. De ez csak egy összeesküvés-elmélet.”
Ha már a bizonyításnál tartunk, felmerülhet, hogy András esetében vajon meddig mehet el a királyi család? Paár Ádám szerint a kérdés azért is kényes, mert a botrány az egész családra árnyékot vethet:
„Rizikós a helyzet, mert a közvélemény haragja nyilván nem áll meg a hercegnél. A brit királyi házban az elmúlt időszakokban is voltak visszatérő botrányos esetek, még ha közel sem voltak ilyen súlyúak, kellemetlenül hatottak a családra, sőt, most történt nem olyan régen, hogy III. Károlyt ki is fütyülték a testvére miatt. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy teljesen védtelenül hagyják, bár ebben a tekintetben nem ismerem a Windsor-ház szabályait, szokásrendjét. Nyilván valami fajta jogi védelmet fog kapni/kap a herceg a családtól, de az biztos, hogy ha egy független bíróság elítéli, nyilvánvalóan le kell ülnie a büntetését.”
Az a bizonyos mérgezéses affér
Ha elvonatkoztunk egy kicsit a királyi családtól, az Epstein-ügy azért is megrázó, és rendkívül erőteljes, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy ha a mindenféle leveleket, fényképeket, felvételeket vesszük, alig van olyan része a világnak, ahol ne lennének érintettjei az ügynek. Paár Ádámmal egyetértünk abban, hogy ez egészen döbbenetes dolog. És valószínűleg példátlan is. De vajon akadt azért hasonló a történelemben?
„Tulajdonképpen most nem is olyan eset jutott eszembe, ami kifejezetten sok országot érintett – jegyezte meg a történész –, bár nemzetközinek tekinthető az is: Franciaországban az 1670-es években kirobbant egy botrány, egy bizonyos mérgezéses affér. Százas nagyságrendben kerültek horogra emberek egymás után, szinte az Epstein-ügyhöz hasonlóan, egymás után, az derült ki, hogy meg akarták mérgezni XIV. Lajost, akinek az egyik szeretőjéről kiderült, hogy meg akarta mérgezni a másikat, és a fekete misétől kezdve a boszorkányságig mindenfajta bűncselekmény előkerült a királyi hatóságok nyomozása során, és egészen magas rangú, az elit legbelső körébe tartozó emberek buktak le. XIV. Lajos rokonai, a testvérének a felesége, a kegyencnője, Madame de Montespan, egy másik, ekkor már perifériára szorult kegyencnője, Olympie Mancini, aki egyébként – ezt csak az érdekesség kedvéért mondom – Savoyai Jenő herceg édesanyja. És ezzel is összefügg, hogy XIV. Lajos lényegében száműzte, Jenő herceg aztán a Habsburg Birodalomban talált magának egzisztenciát – tehát lényegében véve a legmagasabb arisztokrácia köréből kerültek ki a bűnösök. És annyiban nemzetközi ez a történet, hogy volt olyan szereplője, mint például maga Mancini, aki a nápolyi királyságból származott, a pápai államnak is polgára volt. Itt egy eléggé nagyszabású, nagy horderejű bűncselekmény-sorozat lepleződött le, a királyi hóhérok dolgoztak is szorgalmasan, de csak a közrendű, kisebb rangú résztvevőket büntették meg súlyosan. A nagyobbakat leginkább száműzetéssel büntették.”
XIV. Lajos és kedvenc ágyasa, Madame de Montespan a BBC Versailles c. sorozatában (Fotó: Canal+)
Egy ilyen botrány mindent vihet
Ha egy politikus, vagy másért hatalmas, híres emberre olyan sötét árnyék vetül, mint amilyen Epsteiné, vajon mennyire képes bepiszkolni a rossz társaságba keveredett politikust, vagy más, közéleti személyiséget? Persze, sok múlik azon, mi derül még ki, de egy ilyen ügy vajon képes a történelmi emlékezetet is bepiszkolni? Paár szerint egy nagy botrány mindenképpen képes erre.
„Rudolf trónörökös és Vetsera Mária öngyilkossága, vagy kettős öngyilkossága kapcsán 1889-ben Mayerlingben elterjedt számos összeesküvés-elmélet, köztük olyan is, hogy Rudolf egy titkos párbajban halt meg. Mivel a Habsburg-főhercegek nem párbajozhattak, kevésbé volt kínos öngyilkosságnak beállítani a halálát, és volt olyan feltevés is, hogy orosz ruletteztek, és ebben halt meg – ami a trónörökös mentális helyzetére, a felelősségtudatának megítélésére vetett rossz fényt. Ezek a történetek hosszú távon háttérbe szorították Rudolf politikai tevékenységét, nagyratörő terveit, és ilyen értelemben kicsit kínossá is tették azt az alakot, ahogy emlékszünk rá. De aztán vannak olyan példák is, amikor a történettudomány egyértelműen tudja bizonyítani, hogy az illetőt fel lehet menteni a vádak alól. Például VI. Sándor pápa és a fia, Cesare Borgia, és különösképpen Cesare nővére, Lukrécia Borgia ma már egészen más megítélés alá esnek, mint mondjuk, a romantika idején, amikor vérfertőzéssel, boszorkánysággal, merényletekkel, mérgezésekkel vádolták őket. Ezek a fókuszok, nem minden esetben, de sokszor lassan-lassan változnak, így a történelemtudomány időnként meg tud tisztítani egy-egy közéleti szereplőt a sártól. Hogy Magyarországra is hozzak egy példát, ott van Aragóniai Beatrix esete. Megvádolták azzal, hogy ő mérgezte meg Mátyást. Ez nagy valószínűséggel nem igaz, de pusztán azáltal, hogy Beatrix erős akaratú asszony volt, Itáliából érkezett, és Itáliát akkoriban a mérgezésekkel azonosították, ennyi már önmagában elég volt a vádhoz.”
Olga Schoberová, Lukrécia Borgia szerepében, az olasz Lucrezia (1968) c. filmben (Fotó: 7e Art/Denwer Film / Photo12 via AFP)
Paár Ádám szerint élő közéleti szereplőknél általában azt is szokták javasolni, hogy ne is foglalkozzanak a vádaskodásokkal. „Ez kicsit a királyi etiketthez vezet vissza: nem szabad fölvenni a vádaskodásokat, hiszen ha valaki reagál rá, azzal óhatatlanul, önkéntelenül elismeri, hogy valami lehet benne, mert máskülönben ugye miért venné magára? Általában a királyi házakban az volt az etikett, hogy igyekeztek kerülni a botrányokat. Erre szemléletes példa, hogy amikor Voltaire egy darabjában úgy állította be a Régenst, hogy egyértelműen utalt a homoszexualitására a színpadon, és a közönség akár rá is ismerhetett, a Régens a páholyban ülve nem csinált botrányt, hanem megtapsolta a darabot, és ezáltal egy kicsit le is hűtötte a kedélyeket. Ezzel azt is üzente, hogy értékeli a színház szókimondó jellegét, másrészt meg ezzel a reakcióval azt is kimutatta a magas rangú arisztokrácia és a külföld felé, hogy semmi sem igaz ebből. Általában vissza szokott ütni, mikor a bármiféle gyanúba keveredett közéleti szereplők botrányt csinálnak, és megpróbálják a tényfeltárást akadályozni, urambocsá’, az újságírókra hatósági nyomást gyakorolni.”
„A híres emberekkel való ismerkedés vajon mennyire tartozik bele egy politikus munkakörébe?”
Az Epstein-hálózattal kapcsolatban az is botrányos, hogy a világ elitjének igen széles rétegeit érinti – ez Paár Ádámot történészként és politológusként is elgondolkodtatja.
„Voltak hasonló botrányok korábban is, ennek a mostaninak a mélysége, a kiterjedtsége meglepő. Az elmúlt évtizedben ugyan sűrűn találkoztunk az elit kicsapongásairól szóló botrányokkal, gondoljunk csak a legismertebbre, a Silvio Berlusconi által rendezett orgiákra; az ilyen és ehhez hasonló ügyek benne voltak a köztudatban, de az, hogy az Epstein-ügy a világ szinte minden tájára kiterjed, valóban meglepő. Ez persze azt is mutatja, hogy a globális elit tényleg nagyon kicsi halmazban létezik, egy globális faluban élünk ebből a szempontból, úgyhogy ez a botrány arra is rávilágít, hogy az a bizonyos globalizáció, amiről beszél a politológia, meg a társadalomtudományok, az elit szintjén is létezik. Majdhogynem mindenki ismer majdnem mindenkit – máskülönben nem következett volna be ez a botrány.”
Silvio Berlusconi a Cesano Boscone-i Sacra Famiglia katolikus szállóról távozik az adócsalás miatt kiszabott közmunka első napja után, 2015-ben (Fotó: GIUSEPPE CACACE / AFP)
Paár Ádám szerint van esély, hogy valamikor eljutunk oda, hogy nagyjából az összes részletével tisztában leszünk ennek az ügynek, de ez még eltarthat egy ideig.
„Most olyan érdekek vannak a világban, amelyek igyekeznek homályban tartani a részleteket. De miután most egyfajta digitális korszakban élünk, ezért az információk nem maradnak sokáig titokban, tehát a titkot, mint olyat, megszüntette a globális híráramlás – de a gyakorlatban meg mégsem, mert mégiscsak létezik sok olyan politikai döntés, nagyhatalmi döntés, amelynek a háttere nem világos, nem föltárt. Ez meg egy olyan ügy, aminek a föltárásához nem fűződik érdeke a világhatalom számos jelenlegi gyakorlójának, de valószínűleg még az utánuk következő aspiránsoknak sem lesz érdeke ez.”
Paár úgy látja, tanulsággal felérő kérdése az Epstein-ügynek, hogy okos dolog-e egy közéleti szereplőnek híres emberekkel kapcsolatban lenni.
„A híres emberekkel való ismerkedés vajon mennyire tartozik bele egy politikus munkakörébe? Sokféle szakmából kerültek most reflektorfénybe, de most maradok csak a politikusi szakmánál. Egy politikusnak alapvetően a választók érdekét kell képviselnie, közhivatalt kell gyakorolnia, közfeladatot kell ellátnia. Az, hogy elfogadja a híres, ismert emberek meghívását, és náluk tölti az idejét, vajon ez mennyiben fér bele a politikusi krédóba? Ez biztos, hogy vitákat fog generálni, illetve az is érdekes kérdés, hogy mennyire ellenőrizhetők a politikusok, vagy kell-e őket ellenőrizni. Nyilvánvalóan a politika erkölcsi dimenziója is meg fog jelenni a vitákban ezek után. Mert azért sokféle szempontból, nézőpontból meg lehet majd vitatni ezeket az eseményeket, túl a helyzet jogi és általános közérzületi, erkölcsi dimenzióján.”
