
Egy nógrádi vadász arra vállalkozott, hogy megoldja a sorra betemetődő források, kiszáradó patakok problémáját, megmentve ezzel rengeteg állat életét. Mint a 24.hu írja, Nagy Zoltán, a Nagyvad Vadász és Természetvédő Egyesület elnöke vizet fakaszt a földből, mivel az erdei források közül sokat betemettek az elmúlt évek sárlavinái, veszélybe sodorva a vadak ivóvízellátását.
Vízfakasztás: beavatkozás a természetbe?
2022-ben egy, alig vánszorgó, szomjas őz láttán döntötte el, hogy cselekedni fog: szerszámokat ragadott, és a már betemetett pataknál 1,5–2 méter iszapréteg eltávolításával sikerült „előcsalogatnia” a vizet a forrásból.
A szakértők azonban bizonyos aggályokkal fogadták tevékenységét, mondván az ilyen, szakvélemény nélkül végzett beavatkozások akár veszélyesek is lehetnek az élővilágra nézve: az ilyen vízfakasztások védett növények egész populációjának a pusztulását is okozhatják.
Juhász Erika biológus, a VízŐrző Mozgalom önkéntese szerint vannak olyan területek (mint például láperdők
Vízhiányossá vált Magyarország
A vízhiány amúgy jelentős problémának számít hazánkban. Belső megújuló vízkészletünk legfőbb forrása a csapadék, azonban az eloszlása nagyon egyenlőtlen, ráadásul a klímaváltozás következtében csökken és egyre kiszámíthatatlanabb.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Ez is érdekelhet:
- Naponta palackozott vizet iszol? Egy becslés szerint évente 90 ezerrel több mikroműanyagot nyelhetsz le
- Sivatagba ültettek fát, erdő lett belőle 10 év alatt
- Szép kilátások: néhány éven belül „vécévizet” fogunk inni