A brit Michelle Philpots nem tartozik a világ legszerencsésebb emberei közé: 1985-ben, 22 éves korában motorbalesetet szenvedett, öt évvel később pedig autóbalesetet. Bár mindkettőt túlélte, súlyos agykárosodást diagnosztizáltak nála, és epilepsziás rohamok is gyötörték. Attól a pillanattól kezdve állapota csak romlott.
Igaz, eleinte nem volt egyértelmű, hogy milyen nagy a gond. 1993-ra szórakozott és feledékeny lett, de állapotának valódi mértéke akkor vált nyilvánvalóvá, amikor elbocsátották az állásából. A The Mirror szerint Philpots egész nap ugyanazt a dokumentumot fénymásolta, mert minden alkalommal azonnal elfelejtette, hogy ezt már megcsinálta.
Örökké 1994: ilyen az amnézia
Amikor az orvosok megvizsgálták, megállapították, hogy a két autóbaleset során elszenvedett sérülések visszafordíthatatlan károkat okoztak: kiderült ugyanis, hogy az epilepszia mellett Philpots anterográd amnéziában is szenvedett,
vagyis az agya már nem volt képes új emlékeket létrehozni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy örökké a kilencvenes évek elején ragadt.
„Ugyan ez meglehetősen ritka, de létezik” – mondta Peter Nestor, a Cambridge-i Egyetem idegtudományi szakembere a The Daily Mailnek. „Képes vagy a mindennapi teendőket elvégezni, és nem felejtesz el bizonyos dolgokat, például a beszédet. De ha valaki megkérdezné, mit csináltál tegnap, fogalmad sem lenne.”
Ez Philpots esetében fokozottan igaz. 1994-ben egy napon az agya gyakorlatilag abbahagyta az új emlékek létrehozását, és azóta minden nap úgy ébredt fel, hogy semmilyen emléke nincs az előző napokról. Férje, Ian segít felidézni a fontos eseményeket – beleértve az 1997-es esküvőjüket is –, a rehabilitációs szakemberek pedig felállítottak neki egy rendszert, amellyel nagyjából nyomon követheti az életét.
De Michelle Philpots végső soron minden egyes nap ugyanazt a 24 órát éli.
„Nagyon tudok azonosulni az Idétlen időkig című filmmel” – jegyezte meg egyszer Philpots (a filmet 1993-ban mutatták be, amikor Philpots még tudott emlékeket alkotni). „Amikor felébredek és kinézek az ablakon, minden ugyanolyannak tűnik. Nehéz elmagyarázni, de számomra minden nap ugyanaz a normális, átlagos nap. Olyan, mintha ugyanazt a napot élném, napról napra.”
Az 50 első randi
De sokaknak beugorhat egy másik film is: Philpots története ugyanis sok közös vonást mutat a 2004-es 50 első randi című filmmel, amelyben Adam Sandler és Drew Barrymore alakították a két főszereplőt. A filmmel ellentétben azonban Philpots memóriája nem éjszakánként indul újra, miután elalszik, hanem tulajdonképpen bármikor: akár egy beszélgetés közben is megtörténhet.
Philpots, a Lincolnshire megyében található Spalding nevű kisvárosban él, amit csak nagyon ritkán hagy el. Még ahhoz is valamilyen navigációs eszközre van szüksége, hogy eljusson a helyi üzletekbe: ha pedig mégis megérkezik, gyakran fogalma sincs, hogy hol van, és miért is jött. A háza tele van emlékeztetőkkel ellátott postit-cetlikkel, és a telefonja is segít, de a legnagyobb támasza a férje, Ian.
„Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy empatikus vagyok, és mindig ellenőrzöm, hogy tényleg mindent leír” – mondta. „Persze, ez nagyon frusztráló tud lenni számomra, de türelmesnek kell lennem, és meg kell értenem és el kell fogadnom, hogy nincsenek emlékei, mert szeretem őt.”
Ian azt mondta, szerencsésnek érzi magát, hogy a feleségével a balesetei és az azt követő emlékezetkiesése előtt találkozhatott. A felesége „általában tudja”, hogy házasok, de az esküvőről – hisz az már 1997-ben történt – nincsenek emlékei.
„Szerencsére sok fotónk van, ami emlékezteti, különben mindent elfelejtene. Még mindig emlékszik arra, amikor először találkoztunk. Csak a mindennapi dolgok esnek ki a fejéből.
Egy szokatlan amnézia
2005-ben Michelle Philpots egy nagy műtéten esett át, amelynek során elhalt és sérült agysejteket távolítottak el a rohamok megelőzése érdekében, de az orvosok azt mondták, hogy semmit sem tehetnek az emlékezetének visszaállításáért. És bár Philpots – a lehetőségekhez képest – optimista derűvel kezeli a helyzetet, előszeretettel viccelődik saját állapotával, és szívesen ad interjút is, azért gyakran tör rá a szorongás.
„Tudom, hogy nem kaphatom vissza a régi életemet, de nehezen fogadom el ezt. Néha a házam a börtönömmé válik, ami nagyon elkeserítő.”
Bár a munka világába soha nem tudott visszatérni, hetente háromszor önkéntesként segíthet más fogyatékkal élőknek Spaldingban.
„Vissza akartam térni a normális önmagamhoz” – nyilatkozta Philpots 2010-ben. „Vissza akarom kapni a karrieremet. Azt akarom, hogy újra azt mondhassam, hogy ’emlékszem, amikor’ – bár tudom, hogy erre nem sok esélyem van.”
Sok embernek, aki amnéziában szenved– például azoknak, akik kómából térnek vissza –, számos alapvető készséget újra kell tanulnia. Philpots állapota más.
„Michelle állapotában az a különleges, hogy nem tud új emlékeket alkotni, mégis képes elvégezni a mindennapi dolgokat; tud autót vezetni, tud beszélgetni” – magyarázta Gary Small pszichiáter. „De holnap már semmire nem fog emlékezni ebből”
Bár a fontos eseményekről készült fényképek sokat segítenek a mindennapokban,
de az élmény inkább ahhoz hasonlít, mintha bepillantást nyerne valaki más életébe.
Vannak azonban kivételek: különösen szokatlan vagy izgalmas események időnként megmaradnak az elméjében, még akkor is, ha elfelejti, hogy pontosan mikor történtek.
El nem olvasott könyvek
Az évekig tartó rehabilitáció kisebb javulást is eredményezett a memóriájában, és a minták felismerése segített neki abban, hogy akár hat számot is megjegyezzen: bár magukra a konkrét számokra ugyan nem emlékszik, de arra igen, hogy milyen sorrendben ütötte be őket a telefonjába.
Michelle Philpots állapota azt sem igazán teszi lehetővé, hogy időnként kikapcsolódjon:
több tucatszor újranézhetné ugyanazt a tévéműsort, hogy aztán semmire ne emlékezzen belőle. Ha elkezd olvasni egy könyvet, valószínűleg soha nem fogja tudni befejezni.
Mára elfogadta, hogy az emlékezőtehetsége elveszett, és az élete – minden erőfeszítésre ellenére – soha nem fog visszatérni a normális kerékvágásba.
