Viszonylag sűrűn előkerül a kérdés, hogy lesz-e nekünk, magyaroknak igazi könnyűzenei világsztárunk valaha, s általában ilyenkor példaként az LGT, az Omega történetéről hallunk, s még számos másik zenekarról, előadóról – de Szabó Gábor másik liga. Ő nemcsak majdnem lett nagy sztár: bő két évtizedes karrierje során valóban mindent elért, amit ebben a műfajban el lehetett érni.
Santana bálványa
Szabó Gábor a Capital Radio Jazz Festival színpadán. London, 1979. (Fotó: National Jazz Archive/Heritage Images via Getty Images)
Igazi nagybetűs szenzációnak számított a dzsessz világában, folkelemeket bőven tartalmazó, sokféle hatást könnyedén összemixelő, érzelemdús, dallamos, vagány és közérthető stílusa rendre megtöltötte a koncertermeket, és a kritikák sem győzték magasztalni izgalmas, magával ragadó, elegáns művészetét. Gyorsan futott be nagy karriert, ám azt nem lehet állítani, hogy ne dolgozott volna meg érte. Emigrálása előtt is ismert alakja volt a magyar dzsesszéletnek, épp távozása előtt készített felvételeket a Magyar Rádióban, de az itt nyert tapasztalatait már odakint kamatoztatta.
Miután Szabóék Ausztrián keresztül eljutottak az USA-ba, menekülttáborban éltek egy ideig – Szabó már itt elkezdte tervezni a továbbiakat, megismerkedett két magyar zenésszel, Rávay Gézával és Kabók Lajossal, akikkel meg is szervezte első kinti zenekarát. New Jersey-ből Bostonba vette az irányt, ahol beiratkozott a Berklee School of Music-ba, képezte magát, alkotott és koncertezett. Mire megjelent számos magyaros motívumot tartalmazó első önálló lemeze, a Gypsy ’66, már jó néhány másik albumon szerepelt közreműködőként. Az 1966-os Spellbinder című lemezre is felkerült aztán a Gypsy Queen című track, ami többen feldolgoztak, de leginkább arról híres, hogy magáévá tette Santana, és igazi rock-örökzöldet csinált belőle, Black Magic Woman címmel. Volt is némi szerzői vita köztük, amelyet aztán évekkel később sikerült baráti hangulatban rendezni.
Santana egyébként is őrült nagy rajongója Szabónak, a YouTube-on megtalálható egy felvétel, amelyen nagyon szépen beszél egykori gitároskollégájáról. Szeretete odáig terjedt, hogy zenét is írt Szabóról.
Nem csak Santanára volt hatással Szabó: High Contrasts című, 1971-ben rögzített lemezét a soul legenda Bobby Womack társaságában írta, és a két bohém zenész pénzfeldobással döntötte el, hogy melyik szerzeményüknél ki lesz szerzőként megjelölve. Úgy szól a sztori, hogy Womack egyik leghíresebb dalát, a Breezint Szabó írta, de a pénzfeldobás miatt nem hozzá húzták be a szerzői kreditet: akkor épp nem neki kedvezett a szerencse. Később ebből is voltak jogi viták, Szabó szerint Womack nem járt el tisztességesen, szerinte számos esetben meghamisította megállapodásaikat.
Odakint érdekes, mert magyar
Szabó a 70-es évek végéig ontotta magából a jobbnál jobb lemezeket, több mint hetven darab kiadványon szerepel a neve, ebből olyan 20 tekinthető szóló stúdiólemeznek, a többi koncertlemez, duett-album, vagy válogatás. Szabó a saját dolgai mellett készített felvételt Lena Horne színésznővel és a szaxofonos-géniusz Paul Desmonddal is. Bár munkajogi okok miatt nem kaphatott érte kreditet, zenei rendezőként felelt Roman Polanski Iszonyat című kultfilmjének zenei munkálataiért. Saját lemezein sűrűn megjelentek magyar népzenei és klasszikus témák, amelyek könnyedén keveredtek a dzsesszel, pszichedelikus rockkal, funkyval, a hagyományosabb countryval és a komolyzenével is. Mindezek összhatása roppant különlegesnek hatott és hat ma is. De Szabó nagyon is fogyasztható dzsesszt játszott, amellett, hogy zenéjével terjesztette jó hírét a magyar kultúrának, rendszeresen feldolgozott kurrens világslágereket is – ezekkel az adaptációkkal is bizonyította, hogy akár ének nélkül is, „csupán” fantasztikus hangszereléseivel és összetéveszthetetlen gitározásával is erős hatást tud gyakorolni hallgatóságára.
Szabó Gábor a The Sorcerer (1967) borítóján.
Szabó mindig is szuggesztív előadóként létezett a stúdióban és a színpadokon, de gátlásokkal is küzdött, amit drogokkal igyekezett oldani. Hasonlóan sok másik korabeli kollégájához, Szabó is túl későn szembesült azzal, hogy a heroin el fogja ragadni az életét, ám szerencsére még leépülése előtt hazajöhetett. Karrierjének tényét tabuként kezelte a magyar kultúrpolitika, lemezei hazatértéig nem jelenhettek meg a magyar piacon, sikereiről nem beszéltek. Zenéje ettől függetlenül a kor sajátos csatornáin terjedt idehaza: Country Illusion című trackjét például beszerkesztették a Magyar Televízió Képújságjába, és mivel ez a különös tájékoztató TXT-műsor visszatérő eleme volt a tévéműsornak, valamennyire azok is megismerkedhettek művészetével, akiknek fogalmuk sem volt arról, ki is az a Szabó Gábor – vagy Gabor Szabo, ahogy Amerikában emlegették.
Idehaza menő, mert amerikai
Szabó Gábor speciálisan átalakított kedvenc gitárja a zenész Faces című, 1977-ben megjelent lemezének hátsó borítójáról. Ez volt Szabó utolsó amerikai albuma.
Komoly honvággyal küzdött, erről beszélt is 1974-ben, amikor először hazatérhetett. (Egyik korai koncertlemezén még prózában is üzent magyar ismerőseinek San Franciscóból – bár tudta, hogy a felvétel nagy eséllyel nem juthat el mindenkihez.) Alig szállt le a repülője, de már tartott is két kisebb budapesti koncertet. Nagyobbat nem engedtek neki. Azt a magyar tévé egyik akkori szerkesztője, elsősorban a Pulzus című könnyűzenei műsorral azonosított Módos Péter járta ki felsőbb körökben, hogy magyar dzsesszkiválóságok társaságában készíthessen egy stúdiókoncertet is, az MTV Jazzpódium című műsorának. A Magyar Rádióban rögzített fellépésen Pege Aladár, Másik János, Kőszegi Imre és Dely István kísérték, a műsor meglepetése Kovács Kati volt, akivel az Én és az eső című dalt is eljátszották – az örömzenélős felvétel fontos és népszerű dokumentuma a magyar zenetörténetnek. (És most, vélhetően a művész születésnapja miatt, ingyenesen elérhető az MTVA online nosztalgiacsatornáján, az m3.hu-n.) Nyilatkozott is a tévének, arról is beszélt, hogy ő a zene jövőjét úgy látja, hogy mindenféle hatások keverednek majd benne, amiből kijöhet valami friss izgalmas minőség – gyakorlatilag már ekkor meghatározta a világzene definícióját.
Szabó 1978-ban jött haza másodszor, szinte végleg. Ekkor sem nagy helyen, hanem a Hiltonban koncertezett, de a zártkörű fellépést rögzítette, és sugározta a Magyar Televízió. 1981-ben jelenik meg első magyar nyomású lemeze.
A Femme Fatale zűrös körülmények között került a piacra: a hanganyagot Szabó még Los Angelesben rögzítette Chick Coreával, de kollégája alaposan elmerült a szcientológiában, s a testi gyógyulást kereső Szabót is sikerült belekevernie a bonyodalmas egyházi ügyekbe – összetűzésük eredményeképpen Amerikában kiadatlanul maradt a Femme Fatale, amelynek keveretlen változatát végül sikerült Szabónak megszereznie. Ezt adta ki aztán a Hungaroton, mint Szabó első magyar lemezét.
Ebben az évben még zsűrizett a Magyar Televízió Tánc- és Popdalfesztiválján, amivel kapcsolatban interjút adott a Pulzusnak. Nyugtázta, hogy odakint a magyarsága volt érdekes, itthon pedig az amerikai sikerei. Tervei voltak, szeretett volna összehozni egy új zenekart, de erre már nem jutott ideje: 1982. februárjában máj- és veseelégtelenség következtében elhunyt.
A Femme Fatale lemezborítóján második felesége, Almássy Mariann társaságában szerepel, aki aztán hosszú évekig gondozta Szabó örökségét. Lemezeinek vinyl és CD-változatai a mai napig tartják értéküket – a meglehetősen audiofile-nek számító japán piacon például aranyáron árulják első kiadású albumait. Egyébiránt a külcsínben is visszatükröződött kivételes ízlése: legtöbb kiadványának rendkívül hatásos, többértelmű a borítója.
Egy időben létezett egy díj is Szabó nevével, tavaly pedig emléktáblát avattak annál a háznál, ahol 20 éves koráig élt, mielőtt Amerikába távozott volna.
