Ezek a borzalmak azért is különösen fajsúlyosak, mert a felnőtteknek kiszolgáltatott gyerekek az áldozatok, mert a visszaélésekről az elmúlt évtizedben rendszeres, hivatalos bejelentések is érkeztek az illetékes szervek felé. Mindhiába.
Az elmúlt években játszótérré tették a gyermekvédelmet olyan predátorok számára, mint Juhász Péter Pál, akinek az ügye csak a jéghegy csúcsa. Az ő bukásával azonban szemmel láthatóvá vált az ép ésszel fel nem fogható rendszerabúzus, amit a felelős szervek nem felszámolni, hanem láthatatlanná próbáltak tenni. És itt korántsem csak a javítóintézetek visszaéléseiről van szó.
A dokumentumfilm az elmúlt években nyilvánosságra került esetet idéz fel. Szekszárdon egy befogadóotthonban egy másfél éves kisfiú arcsérülései miatt indult rendőrségi nyomozás, amelyet egy másik gyerekkel szemben elkövetett szexuális zaklatás ügyével vontak össze. A szolnoki befogadóotthonban egy gyereket kendővel kötöztek a radiátorhoz, több gyerek karján vágások voltak, egy korábbi lakó pedig arról számolt be, hogy hiába jelezte a hatóságoknak: az egyik nevelő veri a fiúkat és részegen molesztálja a lányokat, a jelzéseit nem vették komolyan. A film kitér a bicskei gyermekotthon ügyére is, ahol az igazgató több mint húsz éven át bántalmazta szexuálisan a gyerekeket, helyettese, K. Endre pedig – aki fedezte őt – később kegyelmet kapott Novák Katalintól. Emellett szó esik a rákospalotai gyermekotthonról, ahol a gyanú szerint egy felügyelő szexuális ellenszolgáltatásért cserébe engedte megszökni a lányokat, valamint a monosbéli intézményről is, ahol egy nevelővel szemben indult nyomozás kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt.
Juhász Péter Pál a Házon kívül: Babák c. dokumentumfilmben (Fotó: RTL Magyarország)
Mindezzel szemben egy párhuzamos valóságban a magyar közéletben évek óta visszatérő mondat, hogy „a gyermek a legnagyobb érték”.
A dokumentumfilm azonban pont azt mutatja meg, mi történik akkor, amikor az a rendszer, amelynek a gyerekeket kellene védenie, maga válik a kiszolgáltatottság terévé.
A film a Szőlő utcai javítóintézet ügyén keresztül mutatja meg a magyar gyermekvédelem bukását, a kiváló szakemberek ellehetetlenítését és elüldözését, a gyermekek rendszerszintű abúzusát, az áldozatok elhallgatását.
Lili, aki mások helyett is beszélt a gyermekvédelemről
A dokumentumfilm középpontjában Lili áll, aki most először beszél kamerák előtt arról, mi történt vele húsz évvel ezelőtt. Tizenhárom éves volt, amikor egy alkoholproblémákkal és agresszióval terhelt családból a fóti intézménybe kezdett járni. Ott találkozott egy nála huszonöt évvel idősebb szociális munkással, Juhász Péter Pállal, akivel kezdetben bizalmi, barátságnak tűnő kapcsolat alakult ki. Ez a kapcsolat azonban hamar a hatalom és a kiszolgáltatottság történetévé vált. A férfi tudatosan kihasználta, hogy az érzelmileg elhanyagolt lány szó szerint éhezik egy felnőtt figyelmére, megértésére. Behálózta a kamasz lányt, majd szexuálisan is bántalmazta.
Lili nem gyermekotthonban nevelkedett, mégis a Szőlő utcai intézet teljhatalmú vezetőjének bűvkörébe került. A filmben elmondja, hogyan fordult át a rajongás félelemmé, majd félelemmel teli ellenállássá. A bizonyítékokat – merevlemezeken tárolt dokumentumokat és felvételeket – éveken át őrizte, mielőtt végül eljuttatta a hatóságokhoz. Lili története azonban túlmutat egy személyes traumán, hiszen ő lesz az, aki végül megszólal azok helyett is, akik soha nem kaptak lehetőséget erre.
Lili mesél a Házon kívül: Babák c. dokumentumfilmben (Fotó: RTL Magyarország)
Gyermekvédelem: „Péter bácsi játszótere”
A film egyik legnehezebben nézhető fejezete az, amelyet az alkotók „Péter bácsi játszóterének” neveznek. A Szőlő utcai intézet kívülről mintaintézménynek tűnt: katonás rend, fegyelem, szabályok. Egy olyan helynek, ahol a problémás gyerekekből fegyelmezett fiatalokat próbálnak nevelni. A megszólalók szerint azonban a falak mögött egészen más rendszer működött. Egykori tanárok és érintettek beszélnek a hatalmi viszonyokról, a módszerekről és azokról az esetekről, amelyeket már jól ismerünk a médiából.
Ádám is megszólal ebben a fejezetben, akit Juhász Péter Pál rendszeresen szexuálisan bántalmazott az intézmény falain belül. Hatévesen a nevelőapja megerőszakolta, az édesanyja pszichiátriai beteg volt, így állami gondoskodásba került. Mi történt vele a gyermekvédelemben, amelynek rehabilitálnia, óvnia kellett volna a kisgyerek Ádámot? Újból erőszak áldozatává vált, ezúttal egy karbantartó molesztálta szexuálisan.
Amikor egy rablás miatt a javítóintézetbe került, a Szőlő utca igazgatója először vigasztalta, majd ugyanazt tette vele, mint a korábbi bántalmazói, hetente akár többször is, cserébe ruhákat, cipőket és rózsafüzért is kapott tőle. Amikor segítséget kért egy nevelőtől, Kinga nénitől, az jelzett az intézmény vezetőjének, azaz az erőszaktevőnek. Juhász Péter Pál a javítóintézet lakóival verette meg Ádámot. Zokniba tett szappannal ütötték azt a gyereket, aki segítséget kért.
Így nőttem fel.
– mondja a ma már felnőtt Ádám, akinek szívszorító története nem egyedi. Rajta kívül még sok olyan bántalmazott gyerek él a rendszerben, akiket az intézményekben újabb abúzusok értek.
Részlet a Házon kívül: Babák c. dokumentumfilmből (Fotó: RTL Magyarország)
És az ilyen történetek, nemcsak izolált, egyéni tragédiák, a következmények jóval túlmutatnak a személyes életutakon. A pszichológiai kutatások régóta tudják, hogy a gyerekkori erőszak és bántalmazás súlyos nyomot hagy a mentális fejlődésen. A trauma gyakran bizalomvesztéshez, kötődési zavarokhoz, depresszióhoz vagy agresszióhoz vezet. Egy bántalmazott gyerek sokkal nagyobb eséllyel sodródik a társadalom peremére, válik maga is bántalmazóvá vagy reked az áldozatszerepben.
Nem azért, mert így született, hanem mert a rendszer nem tudta vagy nem akarta megvédeni, és mert sosem kapott valódi segítséget, egészséges mintákat.
Kik a valódi felelősök a gyermekvédelemben?
Minden jobb érzésű emberben felmerül a kérdés a film megnézése után, hogy hogyan alakulhat ki egy olyan hatalmi helyzet, amelyben egy intézményi vezető gyakorlatilag érinthetetlennek érzi magát. Ki védi annyira, hogy a sorozatos, aggasztó bejelentések ellenére is a gyermekvédelmen építheti a karrierjét?
A gyermekvédelem intézményei eleve zárt rendszerek: a gyerekek kiszolgáltatottak, a hierarchia erős, a külső kontroll pedig gyakran gyenge. Ilyen körülmények között könnyen kialakulhat az, amikor valaki a saját szabályai szerint kezd működni, és úgy érzi, fölötte már nincs ellenőrzés.
Juhász Péter Pál nem véletlenül hivatkozott magára Ihi-ként, ami annyit jelent:
Isten helyett Isten.
Kik a felelős szervek?
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF),
Belügyminisztérium gyermekvédelemért felelős államtitkársága,
Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ),
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala,
Gyermekjogi képviselők,
A rendőrség – különösen az Ifjúságvédelmi Osztály –, valamint az ügyészség.
A filmben a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) korábbi igazgatója, Molnár László, és későbbi utódja, Kuslits Gábor is. Molnár László például elmeséli, hogy Juhászt saját maguk eltávolították a gyerekek közeléből, mivel több aggasztó jelzés is érkezett a szociális munkásról. Később azonban megtudták, hogy Fótra, az Országos Gyermekvédelmi Szakértő Bizottságba került át. Innen a Bajnai-kormány minisztere rúgta ki, miután egy újabb jelzés szerint a férfi egy balatoni otthonban csinálhatott valamit egy kislánnyal. Három hónappal később az új Orbán-kormány emberi erőforrások minisztere azonban már szakértőnek kérte fel Juhászt, és megbízták a Szőlő utcai intézet átvizsgálásával.
Innentől kezdve Juhász Péter Pál karrierje erősen felfelé ívelt, és a gyerekek előtt azzal kérkedett, mennyire befolyásos személy, és hogy a főminiszterrel együtt szoktak nevetgélni.
„Tisztában voltunk azzal, hogy ez az ember kedves a hatalomnak. Ezt a kedvességet onnan lehetett tudni, hogy igazgatója lett egy ennyire kitüntetett intézménynek” – mondta Kuslits Gábor a filmben, aki azt is hozzátette: 2015-ben fordult a rendőrséghez, de csak azt a választ kapta, hogy már tart a nyomozás.
A másfél évesen bántalmazott Noel, a Szekszárdi Befogadó Otthonban szerzett sérüléseivel (Fotó: RTL Magyarország)
Amikor a jelzések nem vezetnek valódi vizsgálatokhoz vagy következményekhez, a rendszer maga válik a probléma részévé. Az elmúlt években több hasonló ügy is rámutatott erre a mechanizmusra: a legtöbb esetében ugyanis kiderült, hogy gyakran már jóval a botrányok kirobbanása előtt érkeztek figyelmeztető jelzések. A kérdés tehát már rég nem az, hogy tudott-e valaki a történtekről. Sokkal inkább az, hogy miért nem történt valódi, rendszerszintű kivizsgálás és számonkérés.
A legtöbb gyermekbántalmazásban érintett áldozat kimondja – és ez a filmben is megtörténik –, hogy nem a bántalmazás volt a legborzalmasabb. Hanem a közöny. Az, hogy hiába szóltak újra és újra. Hogy azok a felnőttek, akiktől segítséget kértek, védelem helyett tovább bántották őket.
Sokatmondó az is, hogy film szereplői közül ma már senki sem dolgozik a gyermekvédelemben. Úgy hagyták el a pályát, hogy a jelzéseiket lesöpörték az asztalról, vagy amiatt, hogy a gyerekek védelmére keltek, eltávolították őket a posztjukról. És a bántalmazások zavartalanul folytatódhattak, (túl) sokáig a közvélemény tudta nélkül. A Szőlő utcai botrány azonban feltárta, amit olyan sokan próbáltak eltussolni: az elmúlt hónapokban szinte nem telt el úgy nap, hogy ne jelentkezne egy újabb áldozat, egy újabb jelzés valamelyik gyermekvédelmi intézményről.
Ám, azok a szervek, akiknek hatalmukban állna megvédeni a gyerekeket, még mindig késlekednek a teljes gyermekvédelmi intézményrendszer független, szakmai átvizsgálásával, jól képzett, a gyermekjogokhoz értő, a kormányzati szervektől független szakemberek bevonásával.
