Ha az alakjáról van szó, Zimány Linda nem adja sorsát a véletlen kezébe. Nagyon is keményen megdolgozik a tónusos és karcsú testért. Friss videóján azt is megmutatta, hogy miként teszi ezt.
Pilates gépen hajtja végre a közzétett felvételen az igencsak kimerítőnek tűnő gyakorlatot Zimány Linda. Az biztos: akinek nincs nagy tapasztalata és rutinja ebben a mozgásformában és ebben a kombinációban, szinte izgulva nézi végig a képsorokat. Nemcsak nagyon keménynek tűnik ugyanis mindez, hanem egyenesen balesetveszélyesnek is.
Mindenesetre Zimány Linda hősiesen állja a sarat, igaz, a helyzetét ő maga sem érzi könnyűnek. „A küzdelem az arcomon mindent elárul… haladó szint és egy komoly, kemény verzió ma” – írta kommentárként a videó mellé, melyet ide kattintva te is láthatsz.

Zimány Linda (Fotó: Olajos Piroska)
Második diplomáját is megszerezte Zimány Linda
Zimány Linda ugyanakkor nemcsak kockahasára lehet büszke. Néhány héttel ezelőtt joggal büszkén mutatta meg követőinek, amint átveszi második diplomáját. Végzettsége szerint immár egészségügyi szakjogász is lett.
Tavasszal árulta el: egészségügyi szakjogász képzésen vesz részt az ELTE-n, méghozzá éppen utolsó félévénél tart. Örömét pedig egész fotó-csokorral mutatta meg az eseményről, a végzettséget tanúsító oklevélről és persze saját magáról.
„Wow! Több, mint 200 gratuláció a reels-em alatt tegnap. Annyira boldoggá tettetek/ tesztek! Köszönöm, hogy itt vagytok velem jóban, rosszban és hogy őszintén örültök együtt velem a sikereimnek! Csodálatosak vagytok!” – írta hálásan a képgyűjtemény mellé.