
Az Artemis II legénysége az űrutazás alatt rendszeresen készített elképesztő képeket a Holdról és Földünkről, tervezetten, profi gépekkel. Időnként viszont előfordul, hogy nincs idő hosszadalmas beállításokra, jó, ha időben elő tudjuk kapni a telefonunkat, hogy meg tudjuk örökíteni a pillanatot – írja a Telex.
Így készült a csodálatos videó
Reid Wiseman küldetésparancsnok az űrutazás során a Hold túloldaláról látható „földnyugtát” örökítette meg. Éppen azokat a másodperceket, amikor a Föld eltűnik a Hold mögött. Christina Koch egy Nikon géppel fényképezett, Victor Glover és Jeremy Hansen pedig az ablakból nézte az ember által nem nagyon látott eseményt. Wiseman eközben a zsilip ablakához sietett és iPhone 17 Pro Max telefonján a zoomot 8x-osra állítva örökítette meg, amint bolygónk szépen, lassan visszavonult.
Az Apollo–17 űrutazás óta, 54 éve ez volt az első alkalom arra, hogy emberek szabad szemmel követhettek végig egy földnyugtát.
Egy űrutazás önmagában is különleges élmény
Egy űrutazás persze földnyugta nélkül is különleges élmény. Kapu Tibor űrhajós a Nők Lapjának arról mesélt, hogy az első útja előtt az ember nem tudja, mire számítson. Az egyetlen, amit a felkészülés során megígért magának, az volt, hogy nyitott szívvel és szemmel megy fel, hogy minden sejtjében átélhesse, ami történik.
„Onnan fentről a Föld hatalmasnak és gyönyörűnek látszik, lenyűgöző színekkel. Ha pedig elnéztem mellette, semmi más nem volt – csak a csillagok. Ott lebegünk a világmindenség egy pontján, teljesen egyedül, és a bolygó egyszerűen hatalmas erőt sugároz. Éreztem a törékenységet is, de inkább büszkeség áradt felém a Föld felől.”
Kép: NASA, Pixabay