TóCsa: Jól tudom, hogy te nagy rajongója vagy az első résznek.
Niki: Benne van a tíz kedvenc filmemben. Évente többször megnézem. Persze néha csak háttértévézésként megy, mert már kívülről fújom, de még így is jó nézni. Ez az egyik komfortfilmem. Talán azért is áll ennyire közel hozzám, mert pont pályakezdő újságíró voltam, amikor az első rész kijött. Ott voltam az első munkahelyemen, ráadásul az akkori főnököm egy ilyen nagyon főnökösködő figura volt. Megvolt benne Miranda szigora, csak épp Miranda zsenialitása nélkül. (nevet) Szóval számos párhuzamot éreztem az akkori életemmel.
Emiatt talán nem tudok annyira érzelemmentesen rátekinteni, mint mondjuk egy kritikus. Viszont rajongói szemmel nézve sokkal jobb folytatást kaptam, mint amire számítottam. A lelki szemeim előtt a borzalmas Szex és New York mozifilmek jelentek meg, amikor bejelentették Az ördög Pradát visel 2.-t, ezért óriási megkönnyebbülés, hogy nem azt a szintet lőtték be az alkotók.
TóCsa: Nem kellett végignézned egy újabb régi kedvenced kicsinálását.
Niki: Pedig előre beindult a védekezési mechanizmusom. Mantráztam magamnak a vetítés előtt, hogy legyen bármilyen rossz a folytatás, az első rész nagyszerűségét nem rontja el, és a ruhák mindenképp izgalmasak lesznek. De szerencsére nemcsak a ruhák adták az izgalmakat.
Nem hakni, valódi folytatás
TóCsa: Én nyugodtan mondhatom magam semleges nézőnek. A premier környékén kétszer is láttam – és bírtam, de azért rajongónak nem mondanám magam -, viszont azóta egyszer sem. Persze ezt a filmet nagyon gyakran adják a tévék, a jelenetek megjelennek mindenféle videókban és mémekben, szóval ha az lett volna a célom, akkor sem tudtam volna elfelejteni. Limonádéfilm volt, de mégis volt súlya, ami ebben a kategóriában csak ritkán fordul elő.
Niki: Limonádéfilm, de Meryl Streep-el!
Meryl Streep és Stanley Tucci (Fotó: Fórum Hungary) (Forrás: Fórum Hungary)
TóCsa: Streepben nagyra becsülöm, hogy mondjuk De Niro-val vagy Pacinoval ellentétben ő még az arccal a kassza felé készített alkotásait sem haknizza le. Ebben a filmben is van két-három olyan jelenete, amiben egyértelműen érzed, hogy korunk nagy színésznőjét látod a legjobb formájában. Amikor például az autóban arról beszél könnybe lábadt szemmel, mennyire szereti a munkáját, az egyértelműen peak Streep. Sőt, még picit változtatott is a figurán: valamivel érzelmesebb a karakter a folytatásban, mint az első részben. És arra is figyeltek, hogy a karakter változása organikus legyen. Teljesen
érthető, hogy egy Miranda Priestly-szerű figura a #metoo óta nem viselkedhet és beszélhet ugyanúgy, ahogy korábban, és a folytatás erre is reagál.
Nagyon vicces a jelenet, amiben Andy rácsodálkozik, hogy Miranda maga akasztja fel a kabátját az irodában, vagy amikor sok év után Miranda rájön, hogy van menza az irodaházban, ahol a Runway szerkesztősége van. És az is szellemes, hogy az asszisztense egyik feladata pont az, hogy mindig rászóljon, mielőtt még valami durvát és sértőt mondana. Mindezt pedig humorral és kedvesen mutatja meg a film. Ráadásul a divatvilág változásait is lekövették. Bár tény, hogy én ezt csak kívülállóként látom. Neked divatszerkesztőként autentikusnak tűnt a felvázolt kép?
Reagál a divatvilág változásaira
Niki: Nem bagatellizálta el a divatvilág változásait. 20 éve még a Vogue diktálta a divatot, de ma már ez nem feltétlenül és nem mindig van így. Felcserélődtek bizonyos sorrendek. Sokszor a divatmagazinok, így akár a Vogue is, már csak lekövetik azokat a mikrotrendeket, melyeket a közösségi médiában kapnak fel.
A film azzal lepett meg, mennyire felvállalta, hogy szereti és tiszteli a régivágású magazinkészítés, a divatújságírás hagyományait, és úgy általában a hagyományos újságírást.
Kiálltak a minőség és a szépség fontossága mellett. Ez a része a filmnek nálam csillagos ötös.
Meryl Streep és Anne Hathaway (Fotó: Fórum Hungary) (Forrás: Fórum Hungary)
TóCsa: Azt én is megkönnyebbülve fogadtam, hogy nem azt kellett néznünk, amint Miranda és Andy TikTok és Insta-tanfolyamokon és SEO-oktatásokon vesznek részt.
Niki: Igen, itt beleálltak, hogy ez a két karakter a régimódi újságírást képviseli.
TóCsa: Tetszett a folytatásban az is, hogy bár látható csodálattal kezeli a divatvilágot, azért némi távolságtartás, rácsodálkozás, sőt ironikus megközelítés is helyet kap. A különc dolgokat a film bizony különcségként kezeli. Ez szerintem David Frankel rendezőtől jöhet, aki nem ebben a világban szocializálódott, így megvan a szükséges kívülállás részéről, ami jót tesz a filmnek, sőt már az első résznek is jót tett.
Niki:
A divatvilág amúgy is örömmel karikírozza önmagát, hiszen pontosan tisztában van saját túlzásaival és azzal a sokszor abszurd működésmóddal, amely kívülről nézve egyszerre lenyűgöző és nehezen érthető.
A divatvilágban maga az önirónia jelenléte is voltaképpen egy trend, és a film is át tudja adni ezt.
TóCsa: Sőt, még gúnyolódnak is rajta, hogy Andy egy méregdrága haute couture felsőt egy turiban vásárolt meg 11 dollárért.
Niki: Vagy ott van Amari rácsodálkozása, amikor Andy elmeséli, hogy az első részben viselt legendás Chanel szettjét simán elajándékozta.
TóCsa: És a film az AI okozta fenyegetésre is reagál. Az egyik szereplő egy monológban magyarázza el, hogy idővel nem kellenek utazások, fotózási helyszínek és modellek sem, mert mindent megcsinál majd az AI.
Niki: Igen, ez a fenyegetés a divatvilágban is valós, annyira, mint bármilyen kreatív szakma, például a zenészek vagy az újságírók esetében, akiket azzal fenyeget az AI, hogy majd megírja helyettük a zenéket vagy a cikkeket. Én azonban még mindig úgy hiszem, hogy a kreatív ipar nem tudnak működni valós emberi látásmód nélkül. De a film éppen csak érinti ezt.
TóCsa: Én azért örültem annak, hogy ilyen releváns témákkal foglalkozik, még akkor is, ha a fő konfliktushoz ezeknek nincs túl sok köze.
A divatvilág teljes pompájában
Niki: A divatvilág is képviselteti magát a filmben, méghozzá látványosabban, mint az első résznél. A nagy partijelenetek tényleg teli vannak a divatvilág nagyjainak cameo-ival, ott van Donatella Versace, Marc Jacobs, Law Roach, és persze Lady Gaga is. Utóbbi egy kicsit nagyobb szerepben, de önmagát alakítva. Híres modellek, tervezők és stylistok sokaságát láthatjuk a vásznon, és már az is hozzáad a film szórakoztató-faktorához, ha próbálunk minél több ismert arcot kiszúrni.
TóCsa: Mit gondolsz, ennek a filmnek is lesz olyan ikonikus divatpillanata, mint az első részben a már említett Chanel szett?
Niki: Vannak benne olyan pillanatok, amikben megvan ehhez a potenciál, de nehéz most még eldönteni, annyi zseniális szettet láthattunk benne. Voltaképpen csak és kizárólag azokat. Talán Miranda bojtos Dries van Noten kabátkáját, illetve Andy nyakkendős pántokkal díszített Amani Privé overálját éreztem a film két legeslegerősebb divatpillanatának. Viszont ha a film bármelyik szereplőjének ruhatárát megkaphatnám ajándékba, a magam részéről biztos, hogy az Emily Blunt által alakított Emily gardróbját választanám.
Emily Blunt (Fotó: Fórum Hungary) (Forrás: Fórum Hungary)
TóCsa: A ruhák tényleg fantasztikusak, viszont azért akad gyenge pontja is a filmnek. Nem sok, de azért ne menjünk el mellettük. A szerelmi szál például egyértelmű mélypont. Egyszerűen nem működik, nincs kémia Anne Hathaway és a filmbéli szerelme között. Ráadásul a szerelmi szál üzenete pont ugyanaz, mint az első résznél volt: a munkamánia nehezen fér össze az egészséges szerelmi élettel.
Új rész, új szerelem?
Niki: Ez a szál teljesen felesleges, nem ad hozzá semmit a filmhez. Ha nem lenne, akkor sem lenne hiányérzetem, nincs érdemi hatása a többi történésre. És az a fickó…
TóCsa: Gyanítom, hogy ha leszólítasz egy random férfit az utcán és odaállítod Anne Hathaway mellé, lehet, hogy több kémia lesz köztük, mint amit a filmben láthatunk.
Niki: A közös jeleneteiknél végig az a kérdés zakatolt bennem, hogy ezt mégis, miért kellett erőltetni?
TóCsa: És tényleg semmit nem ad a filmhez. Azt már eddig is tudtuk, hogy Andy munkamániás. Erről szólt az első film, és ezt mutatja a folytatás is már az első pillanattól kezdve.
Niki: Mintha csak egy kötelező kör lett volna, hogy legyen szerelmi szál. De engem azért más is zavart a folytatásban. Voltak benne szellemes visszacsatolások az első részre, de nem mindegyik volt az, és amúgy is: szerintem túl sok volt a visszautalás.
Nincs bajom a nosztalgiával, de a film olykor túlzásba vitte azt.
A sztori gyakorlatilag ugyanazt az ívet írja le, mint az első filmben. Mirandát ki akarják golyózni a pozíciójából, Andy pedig meg akarja menteni. Ezt láttuk már. Örültem volna, ha a sztorival inkább valami merészebb irányba mennek.
TóCsa: Megnézték, mi működött az első filmben és megcsinálták újra.
Niki: Igen, még kulcsjelenetek mai megfelelőit is szinte egytől egyig viszontláthattuk. Gyakran kimondottan „újrahasznosítás” érzésem volt. Bár tény, hogy az upcycling irányzat magában a divatiparban is felkapott.
TóCsa: Azt azért hozzátenném, hogy ritka az olyan kiszámítható és önismétlő folytatás, ami mégis ennyire szerethető. Hirtelen a Reszkessetek, betörők! második része jut eszembe, ami gyakorlatilag az első részt meséli újra, de ettől még majdnem ugyanannyira szeretjük, mint az elsőt. Valahogy Az ördög Pradát visel alkotóinak is sikerül megismételniük a csodát.
Niki: Azért egy harmadik részhez ez már kevés lesz.
TóCsa: Mondjuk, ha megint ennyit várnak, nem biztos, hogy a 90 éves Miranda Priestly sztorija annyira jó ötlet. (nevetés)
Niki: Pozitív meglepetés volt az is, hogy a filmet láthatóan nem a Z-generációnak próbálták eladni. Nem zsúfolták tele fiatal, éppen divatos arcokkal és influenszerekkel a kedvükért, a film nem próbálja az ő nyelvüket beszélni. Ez a folytatás láthatóan azokhoz a nézőkhöz szól, akik annak idején beleszerettek az első filmbe. Őket szolgálja ki, és ez szerintem rendben van.
Az ördög Pradát visel 2. április 30.-tól látható a magyar mozik műsorán.
