A láncfűrészes lantmadár
Az Ausztráliában honos lantmadár az állatvilág talán legtehetségesebb hangutánzója: több mint 20 különböző madárfaj énekét tudja imitálni, és emellett egyéb hangokat – például a láncfűrész berregését vagy a fényképezőgép kattogását – is félelmetes pontossággal imitál. A követhetetlenül komplex, ám így is magával ragadó nászdalt produkáló hím példányt David Attenborough 1998-ban mutatta be a nézőknek, és ez a jelenet máig az egyik legnagyobb közönségkedvencnek számít.
Játék a gorillákkal
Egy legendás cukiság: 1978 januárjában, a Ruanda egyik nemzeti parkjában forgató Attenborough és filmes stábja nem számított arra, hogy gorillákkal fognak találkozni, ráadásul ilyen közelről. Miután egy tisztáson belefutottak egy gorillacsaládba, a műsorvezető halk, barátságos morgással jelezte jó szándékát ahogy az amerikai primatológustól, Dian Fosseytól is látta. A gorillák ezután közelebb engedték magukhoz Attenborought, aki hamarosan már a kíváncsi és játékos gorillakölykökkel hempergett a földön nagy fajközi egyetértésben.
„Valószínűleg ez volt a legfontosabb jelenet az Élet a Földön sorozatban. De az is lehet, hogy az egész filmes karrierem során ”
– emlékezett vissza később Attenborough.
A pingvinbölcsőde
Az 1993-as Élet a fagyban egyik ikonikus jelenete:
Attenborough úgy üldögél és narrál megnyugtató orgánumán egy nagyjából 600 ezer fős királypingvin-kolónia és egy kb. 50 ezer fiókából álló pingvinbölcsőde közepén, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Mivel a pingvineknek – legalábbis a szárazföldön – nincsenek természetes ellenségeik, így a stáb jelenléte egyáltalán nem zavarja őket: sőt, rendkívül kíváncsian – vagy épp egykedvűen – állnak az emberi betolakodókhoz.
A vak orrszarvúborjú
Ismét egy feledhetetlen cukiság. Attenborough éppen befejezte a forgatását a kenyai Lewa Wildlife Conservancy természetvédelmi területen a 2013-as, hatrészes Afrika című sorozat számára, amikor egy vak és igen barátságos orrszarvúborjú sétált oda hozzá, a műsorvezető pedig négykézlábra ereszkedett, gyengéden megsimogatta és közben elbűvölő diskurzusba bonyolódott az állattal.
„Remélem, hogy megkapja a szürkehályog-műtétet – csodálatos lenne, ha megkapná” – mondta Attenborough utána a kamerának. „Bájos teremtmény!”
Nicky – mert így nevezték el a kis orrszarvút – látását sajnos nem lehetett megmenteni, de továbbra is a rezervátumban élt, és a legjobb ellátást kapta. Állítólag szerette a sárfürdőket és a délutáni szundikálást, és utálta az esőt. Mivel az orrszarvúak amúgy sem látnak igazán jól – inkább a hallásukra és a szaglásukra hagyatkoznak – állapota aligha gátolta bármiben.
A világ legritkább állata
2012 júniusában forgatták a Galapagos című sorozatot, amely a szigetcsoport állatvilágának evolúciós jelentőségét mutatta be. A stáb természetesen a világ legritkább állatát, fajának egyetlen túlélő képviselőjét, a száz év körül járó Pinta-szigeti teknőst, Lonesome George-ot is szerette volna lefilmezni.
Mivel az agg George-ot egészségügyi okokból nem lehetett felébreszteni a hajnali forgatáshoz, vártak. És még tovább vártak. Olyan sokáig, hogy Attenborough attól tartott: „talán túl későn jöttünk, és egyáltalán nem fog felébredni”. Végül George időben felébredt, hogy produkálhassa magát a kamera előtt.
Attenborough a megszokott rutinját követve diszkréten melléfeküdt és így konferálta fel: „Már nagyon öreg, és kissé ropogósak az ízületei – ahogy nekem is. Vitathatatlanul ő a világ legritkább állata. Nagyon fontos állat. Valószínűleg minden más élőlénynél jobban szimbolizálja környezetünk sérülékenységét.”
Kevesebb mint két héttel később George álmában meghalt.
Zombihangyák
A Bolygónk, a Föld nyolcadik epizódja, az Esőerdők, egészen hátborzongató, már-már zombifilmszerű felvételeket tartalmaz arról, ahogy a parazita cordyceps gomba beszivárog egy hangya agyába. Amikor társai felfedezik, hogy fertőzött, gyorsan elviszik és messze a kolóniától megszabadulnak tőle: ezek a spórák ugyanis képesek lennének az egész kolóniát elpusztítani, ha a hangyák nem reagálnának olyan gyorsan és hatékonyan.
Enyelgő csigák
A 2005-ös Élet a növények között című sorozatban először mutattak be olyan állatokat, mint a farkaspók és a házilégy – vagy egzotikusabb fajokat, például a vöröshátú pókot vagy a mérgező százlábúakat – rendkívüli részletgazdagsággal a televízióban, néhány jelenetet pedig egyenesen HD-felbontásban rögzítettek.
Az egyik legemlékezetesebb felvétel az első epizódban látható nagy meztelencsiga (avagy leopárdcsiga) párzási rituáléja volt. Ugyanis az ismerkedési szokásaik meglehetősen szokatlannak számítanak a – amúgy hermafrodita – csigák körében: általában órákig udvarolnak egymásnak, közben körbe-körbe járnak (vagyis csúsznak) és nyalogatják egymást.
Attenborough, az orvvadász
Egy igazi – mondjuk úgy: politikailag inkorrekt – relikvia az 50-es évekből, a Zoo Quest című sorozatból, az első műsorból, amelyet Attenborough vezetett. A sorozatban Attenborough a londoni állatkert munkatársaival valamilyen egzotikus trópusi vidékre utazott, hogy különböző fajokat fogjon be a vadonban, és ezekkel bővítse az állatkert gyűjteményét – ami akkoriban bevett gyakorlatnak számított. Ebben a részben a poétikusan fiatal – 1956-ban készült, tehát akkor 30 éves lehetett – természettudós egy 3,5 méteres burmai pitonnal küzd meg éppen.
„Hatalmasnak tűnt” – mondja Attenborough a nézőknek – „és a mérete és a mintázata alapján egészen biztos voltam benne, hogy piton, és ezért nem mérgező, amitől nagyon megkönnyebbültem.”
A jelenet egészen fantasztikus:
Attenborough felmászik egy fára a kígyó után, egy machetével levágja az ágat, amin tekereg, majd ezután suta mozdulatokkal zsákot próbál dobni a fejére, végül pedig megragadja a kígyót, hogy mosolyogva átnyújtsa egy helyi férfinak – ez így, ebben a formában ma már aligha mehetne le a televízióban.
Már csak azért sem, mert az állatkertek már rég nem így dolgoznak; ez inkább az orvvadászokra jellemző.
Az orkák támadása
A Fagy birodalma (2011) című film az Északi-sark és az Antarktisz élővilágát és környezetét mutatja be. A filmben megdöbbentő felvételek láthatók arról, ahogy az orkák csapatban vadásznak a fókákra: hullámokat keltenek, hogy az állatokat letaszítsák a jégtáblákról, és buborékokat fújnak, hogy megzavarják a zsákmány tájékozódását. A nagyközönség valószínűleg először szembesülhetett azzal, hogy ezek a vérengző fenevadnak tűnő állatok milyen ravasz és kifinomult vadászok is valójában.
Vámpír a pokolból
Valószínűleg Attenborough volt az első, aki szélesebb körben is bemutatta a világ egyik legfurcsább és legérdekesebb élőlényét, a misztikus vámpírtintahalat, amelyet néha pokoli vámpírtintahalnak is neveznek.
A filmben láthatjuk, ahogy a lény egy speciális védekezési módszerrel reagál a potenciális fenyegetésre: karjain található zsebekből fénykibocsátó baktériumokat enged ki, hogy megzavarja a ragadozókat. Érdekes módon a vámpírtintahal a neve ellenére nem vérrel táplálkozik, hanem detritusszal, azaz olyan szerves anyaggal, amely organizmusok és növényi anyagok bomló maradványából áll.
