
Különös családi történeteket mesélt Varga Viktor a Beköltözve Hajdú Péterhez legutóbbi adásában. Kiderült, az énekes édesapja sajátos túlélő életmódot követ.
Varga Viktor édesapja frissen elhullott állatokat eszik, az út mentén talált dögöket. Pontosan tudja, hogy melyiket lehet még elfogyasztani.
„Eleve úgy él, mint egy túlélő, minimalizálta abszolút a költségeit. Negyedállásban dolgozik, és csak azt eszi, amit az út szélén talál, még friss dögöket. (…) Ha még vérzik, akkor megeszi, mellé otthon termeszti a zöldséget” – idézte a Blikk Varga Viktort.
Mint mondja, ha lát az apja egy fácánt vagy egy nyulat az út szélén, azt összeszedi és megeszi, de csak akkor ha véres, mert akkor tudja, hogy baleset végzett az állattal, nem pedig betegség. Tisztában van azzal is, hogy meddig lehet elfogyasztani, ugyanis ha már nem friss a tetem, akkor nem szabad megenni.
Ennyit változott Varga Viktor a 2009-es Csillag születik óta




„Nagyon belement ebbe a túlélős történetbe, és ezért akar már nyugdíjba vonulni, hogy ezzel tudjon foglalkozni. Túl sok National Geographicot, meg Bear Gryllst nézett” – jegyezte meg az énekes.
Kiemelt fotó: Sajtóklub
Olvass még Varga Viktorról az nlc-n!
- Élő madárfiókákat költöztetett a hajába Varga Viktor – fotó
- Varga Viktor vécén ülő meztelen fotója kiakasztotta a népet: „Ez alpári már”
- Varga Viktor napi két nővel bújt ágyba egy éven át