Robert Liston Londonban dolgozó skót sebész volt, akinek a műtétek során mutatott szakértelme és gyorsasága igazi hírességgé tette őt fénykorában, az 1800-as évek elején és közepén. Ma a gyorsaság nem feltétlenül számít erénynek a sebészek körében: egy műtét során inkább veszélyes és szükségtelen virtus, semmint a hozzáértés jele.
Azonban a 19. század elején és közepén, amikor – kis túlzással – az érzéstelenítést egy dupla whisky jelentette, meg egy bőröv, amire a páciens ráharapott, a gyorsaság létfontosságú volt, a műtét pedig egyet jelentett a halálos ítélettel, ha túl sokáig tartott. Ha a sebész habozott vagy hosszasan szöszmötölt, a beteg olyan rettenetes fájdalmakat élt át, amelyek végül akár a halálát is okozhatták, vagy más esetben a vérveszteség végzett volna vele. A legjobb eset még az volt, amikor az első bemetszés vagy csonttörés után a beteg elájult, és így a sebész a lehető legnyugodtabb körülmények között dolgozhatott anélkül, hogy a beteg a műtőben sikoltozott volna.
Ilyenek lehettek a műtétek a 19. században
Ahogy a semmelweis.hu honlapja is írja, a sterilizálás és a fertőtlenítés ugyanúgy ismeretlen fogalmak voltak, mint a fájdalomcsillapítás és az altatás. Természetesen ebben az időben is léteztek kórházak, azonban az orvosok gondolkozás nélkül elvégeztek egy műtétet akár egy sátorban, egy ivóban vagy egy előadó közepén is. A műtét előtt az asszisztensek megpróbálták a beteget leitatni, a bódultság és a fájdalomcsillapítás eléréséhez, ezután teljes erejükkel az asztalhoz nyomták és kezdődhetett a műtét. Először vágást ejtettek a kívánt helyen, majd gyorsan elszorították az ereket, átfűrészelték a csontot, végül összevarrták a sebet.
Liston tökélyre fejlesztette ezt a mai szemmel kezdetlegesnek és barbárnak tűnő orvosi gyakorlatot.
Az anekdota szerint minden műtét előtt azt mondta orvostanhallgatóinak: „Mérjék az időt, uraim!”, és állítólag egyszer mindössze 30 másodperc alatt végzett el egy térd feletti amputációt. Betegei közül csak minden tizedik halt meg, ami rendkívül jó aránynak számított akkoriban
Legendáját bizonyára az is növelte, hogy jócskán a kortársai fölé tornyosult: abban az időben a felnőtt brit férfiak átlagos magassága körülbelül 170 cm volt, míg Liston az akkori viszonyok szerint valóságos óriásnak számított a maga 188 centiméterével.
Robert Liston portréja
Műtétei bizonyára igen látványosak voltak. A gyorsaság érdekében gyakran a fogai közé szorította a kést, miközben kezei a végtag eltávolításával voltak elfoglalva. Abban az időben általában ívelt amputációs pengéket használtak a kör alakú beavatkozásokhoz, de Liston egyenes pengéket használt.
Liston így magyarázta a technikáját: „Ne feledjük, hogy a belülről kifelé irányuló metszések mindig gyorsabban és sokkal kevesebb fájdalommal járnak, mint az ellenkező irányúak.” Liston ezt a módszert részben a drámai hatás fokozásának kedvéért használta, és híressé vált arról a látványos mozdulatról, amit a metszés közben a karjával tett.
Más tekintetben is igazi úttörő volt. Mindössze két hónappal azután kezdte el alkalmazni az érzéstelenítést, hogy Dr. William Morton elvégezte az első olyan nyilvános sebészeti beavatkozást, amelynek során bizonyította annak hatékonyságát. Listonnak köszönhető a Liston-sín is, egy innovatív módszer a combcsonttörések rögzítésére, amelyet úgy terveztek, hogy megoldja a csonttöredékek egymásra csúszása által okozott végtagrövidülés problémáját.
Kiterjedt anatómiai ismereteket szerzett, ami elég önbizalmat adott neki ahhoz, hogy olyan betegeket is kezeljen, akiket más sebészek reménytelen esetnek tartottak. 1846-ban elsőként használt műtéthez étert Európában, és nagy szerepet játszott az érzéstelenítés széleskörű elterjesztésében. Sebészeti eszközeit az amerikai hadsereg is használta és a bőrátültetési technikáját az amerikai polgárháborúban a katonai sebészeknek tanították.
Sebészek egy csoportja kesztyű és maszkok nélkül operál a 19. második felében
Azonban bármilyen profi is volt Liston, mégis az ő nevéhez fűződik a sebészet történetének egyik legtragikusabb, egyben legbizarrabb esete is. Erről Richard Gordon 1983-as, Nagy orvosi katasztrófák című könyvében olvashatunk. Gordon egy olyan műtétről ír, amelyet Liston egy üszkösödő lábú betegen hajtott végre. Ez már Liston idejében is gyakorlatilag halálos ítéletnek számított, és itt sem volt másképp. Liston ugyan sikeresen eltávolította az érintett lábat, de a beteg később az osztályon meghalt, miután kiújult az üszkösödés, ami részben az akkori kórházak higiéniai hiányosságainak volt köszönhető.
Azonban nem ez tette ezt a műtétet olyan híressé, vagyis inkább hírhedtté. És még csak nem is az, hogy Liston mindössze két perc alatt vágta le a beteg lábát – ez a nyaktörő tempó nála ugyanis, mint említettük, szinte megszokottnak számított.
Hanem az, hogy
Liston szikéi olyan követhetetlenül gyorsan mozogtak, hogy azzal a lendülettel le is vágta a műtétben közreműködő nővér kezének ujjait: a sebe elüszkösödött, a nő pedig végül bele is halt a sérülésbe.
Tüdőgyógyászati kezelés a 19. század végén
És ez még nem minden. Ekkoriban a műtétek lényegében látványsportok voltak, vagyis a szűk terekben adott esetben meglehetősen sok néző zsúfolódott össze. Az egyikük pedig túl közel került a vadul kaszaboló sebészhez, aki szikéjével véletlenül felhasította a férfi kabátját. Bár sérülés nem történt, a bámészkodó sokkot kapott és elájult, majd nem sokkal később szó szerint meghalt a rémülettől.
Így ez olyan műtétként vonult be az orvostudomány történetébe, amelynek a halálozási aránya elérte a 300 százalékot – ami alighanem örökös, megdönthetetlen rekordot jelent.
Már ha igaz, ugyanis a Nagy orvosi katasztrófák című könyv nem sok időt tölt a források megjelölésével és ellenőrzésével, és inkább tekinthető afféle anekdotagyűjteménynek, semmint komoly orvostörténeti munkának.
