nlc.hu
Életmód & Egészség

Példátlan gyorsasággal terjed a halálos kór – újabb világjárvány jön?

Még soha nem regisztráltak ennyi megbetegedést ilyen rövid időn belül.
járvány

A Kongói Demokratikus Köztársaságban két hete kihirdetett ebolajárvány példátlan gyorsasággal terjed. Az országban eddig több mint ezer ebolagyanús esetet tartanak nyilván. A halálos áldozatok száma legalább 246. Mint a Pénzcentrum írja, a járvány valódi kiterjedését és súlyosságát jelenleg senki sem ismeri, naponta érkeznek ugyanis újabb gyanús esetek, miközben több száz minta még feldolgozatlanul vár a laboratóriumokban.

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója arra kérte az érintett közösségeket, hogy vegyenek részt aktívabban a járvány elleni küzdelemben. Figyelmeztetett arra is, hogy a temetési szertartások során az elhunytak testének érintése tovább terjesztheti a vírust.

A védekezést több tényező is nehezíti. Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet szerint a határ- és repülőtér-lezárások akadályozzák a segélyszállítmányok célba érését. 

Ritka vírusvariáns

A jelenlegi járványt az ebolavírus ritka, Bundibugyo néven ismert törzse okozza. Erre a variánsra jelenleg nincs bizonyítottan hatékony vakcina – szemben a gyakoribb Zaire-törzzsel, amely ellen már rendelkezésre áll oltóanyag -, és a fertőzöttek mintegy harmada belehal a betegségbe. A kórokozó a fertőzött személyek testnedveivel – vérrel, hányadékkal, nyállal, vizelettel és verejtékkel – való közvetlen érintkezés útján terjed. Emellett szennyezett tárgyak, például ágynemű, ruházat vagy orvosi eszközök révén is átadódhat a fertőzés – magyarázza a portál.

A nemzetközi egészségügyi hatóságok szerint a járvány mérete egyelőre nem ismert, és az esetek számát feltehetően alulbecsülték, elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaság hiányosságai miatt a laboratóriumi tesztek elvégzése terén, amelyekkel pontos képet adhatnának a betegség terjedéséről.

Az Orvosok Határok Nélkül humanitárius szervezet arra figyelmeztetett, hogy a mostani járvány (1976 óta ez a 17. járvány) példa nélküli sebességgel terjed. „Soha korábban egy ebolajárvány kitörése után ilyen rövid idő alatt nem regisztráltak ilyen sok megbetegedést” – jelentette ki Alan González, a segélyszervezet műveleti igazgatóhelyettese.

Rendkívül fertőző betegség

Az elmúlt 50 év során az ebola – amely vérzéses lázt okozó vírusfertőzés – több mint 15 ezer ember halálát okozta Afrikában. A 2014-2015-ös nyugat-afrikai ebolajárványban több mint 11 ezren haltak meg. Mint az MTI megjegyzi, a legpusztítóbb járvány során a Kongói Demokratikus Köztársaságban 2018 és 2020 között majdnem 2300-an haltak meg a regisztrált 3500 beteg közül, és a járvány kezelése miatt feldühödött civilek, valamint a járványt politikai és gazdasági haszonszerzésre felhasználni kívánó fegyveres csoportok egyaránt rátámadtak az egészségügyi intézményekre.

A Bundibugyo-törzs korábban mindössze két ismert járványt okozott: 2007-ben Ugandában, illetve 2012-ben Kongóban.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Ez is érdekelhet:

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top