nlc.hu
Itt & most

Azonnal felszálltak a magyar Gripenek – kiderült, miért riasztották a vadászgépeket

Fel kellett szállniuk a magyar vadászgépeknek, rendkívüli helyzet adódott.
Gripen

Riasztották a NATO készenléti gépeit. Bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz.

Kínai utasszállító gép miatt riasztották a román-magyar határhoz a NATO légvédelem repülőgépeit – közölte a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.

Ruszin-Szendi Romulusz azt írta, hogy szombaton 13 óra 42 perckor elrendelték a NATO QRA(I) készenléti géppárjának a riasztását, mert egy Hongkong és London között közlekedő, A350-es típusú, kínai felségjelű repülőgép – még a román légtérben tartózkodva – nem vette fel a kapcsolatot a román civil légi irányítással.

A magyar készültség 13 óra 51 perckor felszállt és a magyar határnál vizuálisan figyelmeztette a kínai repülőgépet, amely ezt követően felvette a kapcsolatot a légi irányítással – írja az MTI. Ezután a készenléti gépek visszatértek a kecskeméti bázisára.

Már 16 gépből áll a flottánk

Április 29-én érkezett meg a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek a száma 16-ra nőtt.

Az első Gripenek amúgy 2006 márciusában érkeztek Kecskemétre és két évvel később szolgálatba álltak. A Magyar Honvédség vadászgépei 2010 óta biztosítják Magyarország és a NATO légterének fegyveres védelmét.

A JAS-39 Gripen többfeladatú vadászrepülőgép légi harcra, csapásmérésre és felderítésre egyaránt alkalmas. A Magyar Honvédség által használt EBS HU változat a NATO-rendszerhez illeszkedő képességekkel rendelkezik (például légi utántöltéssel és korszerű kommunikációs rendszerekkel). A Gripen maximális sebessége eléri a hangsebesség kétszeresét, hatótávolsága pedig akár 3 ezer kilométer is lehet. A közel 15 méter hosszú repülőgép emelkedőképessége 255 méter másodperc, nagy manőverezőképességének köszönhetően hatékonyan alkalmazható különféle bevetéseken.

Kiemelt fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ez is érdekelhet:

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top