Nem az a fő kérdés, mit tehet a szülő azért, hogy a gyereke megszeresse az olvasást, a könyveket, hanem az, hogy mit tehet ezért a tanár. Ha ugyanis a pedagógus elriasztja az olvasástól a gyereket, a szülő is nehéz helyzetbe kerül véli Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karának oktatója, aki sorozatunk eddigi megszólalóival együtt a példaadást tartja a szülő legjobb eszközének ahhoz, hogy megszerettesse a könyveket a gyerekekkel.
Emlékszem, édesapám a teraszon mindig ugyanabban a fotelben, ugyanabban a pózban ülve olvasott. Az első könyvélményem nekem is ahhoz a fotelhez kapcsolódik, ugyanúgy ültem ott, mint ő. A másik, amit tehet a szülő, az az, hogy minden szempontból megfelelő gyerekkönyvet választ a lányának vagy a fiának. Érdemes arra is figyelni, hogy egymás után milyen könyveket olvas a gyerek, ha nagyon egyformákat, akkor kizökkenthetjük egy kicsit másmilyen témájúval.
Elsősöknek is kell esti mese!
Gombos Péter a saját szülői tapasztalatából is azt látja, hogy egy átlagos képességű elsőssel annyit foglalkozik a tanító néni az iskolában, hogy otthon már nem nagyon kell vele külön tanulni.
Ehelyett olvassunk fel meséket, mert ez az elsősöknek is fontos! Sőt, a másodikosoknak is, ekkor már a gyerekek is tudnak olvasni, de ez nem jelenti azt, hogy a szülő nem olvashat nekik! A váltásnak folyamatosnak, észrevétlennek kell lennie. Harmadikos kor előtt egy gyereknek nem kellene még kötelezőt olvasnia, barátkozzon a köünyvekkel, olvasson meséket. Nekem három lányom van, a középső nagycsoportos, magától megtanulta a betűket, már meseregényeket is olvas. Persze büszke vagyok rá, és örülök neki, de azért kicsit félek is. Sok példát láttam arra, hogy valaki korán kezdte falni a könyveket, majd betűundora lett.
Az el nem olvasott kötelező
Aki augusztus közepén szembesül azzal a ténnyel, hogy a csemete nem olvasott el egy sort sem a nyárra feladott kötelezőkből, és nincs kész az olvasónapló sem, semmi esetre se essen kétségbe! tanácsolja Gombos Péter. Nem történt semmi baj, mondhatjuk, hogy átlagos gyereke van. Ebben a helyzetben az a legrosszabb megoldás, ha beosztom a napi adagot, amelyet el kell olvasnia ahhoz, hogy szeptemberre végezzen a kötettel. Utálni fogja az egészet, a nyári szünetre rátelepedik a nyomasztó kényszer. Adjunk olyan gyerekkönyvet a kezébe, amely alkalmas arra, hogy megszeresse a gyerek az olvasást.
Ebben a helyzetben sokszor a tanítók, a tanárok a hibásak. Azt már régóta mondogatjuk, hogy az olvasónapló elavult intézmény, pont ellentétes a hatása, mint amit várunk tőle. A tanároknak azt is tudomásul kell venni, hogy a mai gyerekeknek mások az igényeik. A tipikus kötelező olvasmányokat ötven éve próbálják erőltetni, rémisztő eredménnyel, tehát ezeket el kell felejtenünk. Ez nem a könyvek hibája, egész egyszerűen mások a mai diákok. Amerikai rajzfilmeken nőnek fel, azokban hat másodpercenként történik valami, ehhez a felgyorsult képi világhoz szoktak, ezért arra van szükségük, hogy a könyvélményeikben is gyorsabban pörögjenek az események. A Tüskevár nagyszerű könyv, de egy mai gyereknek túl lassú a cselekménye. Ezért azt szoktam mondani, a Tüskevár nem eszköze az olvasóvá nevelésnek, hanem a célja. Ha egy kiskamasz már szeret olvasni, szereti a könyveket, negyedikes korában bátran a kezébe adhatjuk, de első regényélménynek nem ajánlom!
Azt látom, hogy a pedagógusok, ha nehezen is, de kezdenek váltani, főleg, ha kipróbálják egyszer, hogy a mai gyerekeknek tetsző, modern könyvet adnak a diákoknak kötelezőként, a visszajelzések alapján rájönnek, hogy ez jó. Ha a szülő úgy érzi, hogy nem megfelelő a kötelező, nincs más lehetősége, mint jó könyvet adni a csemetéje kezébe. Ha nagyon rossz a helyzet, beszélhet a tanárral, elmondhatja, hogy a gyerek sokat olvas, csak épp nem a kötelezőket.
Önök hogy szerették meg az olvasást, milyen könyveken nőttek fel, melyek azok a művek, amelyeket a mai gyerekeknek meleg szívvel ajánlanának? Véleményüket, ötleteiket várjuk a noklapja@sanomabp.hu címen és a Café fórumán!
A teljes cikk a 33. héten, augusztus 16-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.
