
Lezárult egy korszak Pásztó életében: Farkas Attila 16 évi szolgálat után utoljára lépte át polgármesterként a hivatal küszöbét. A városvezető az utolsó munkanapja után érzelmektől átitatott bejegyzésben köszönt el a településtől és a helybéliektől – számolt be az Infostart.hu.
Farkas Attila posztjából kiderül, hogy a búcsú pillanatai nagyon meghatóra sikeredtek. Többek között a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőitől, illetve a polgármesteri hivatal munkatársaitól is különleges búcsúajándékot kapott. Mindemellett egy pásztói lakos üzenete is mélyen megérintette – ezt is megosztotta a közösségi oldalán.
„Utolsó bejegyzésem polgármesterként. Utolsó munkanapom a hivatalban. A mai nap különleges és emlékezetes volt számomra. Megtiszteltetés ért, hogy a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői meglátogattak, és munkám elismeréseként oklevelet adtak át. Ezúton is őszintén köszönöm. A napnak voltak megható és mosolyt csaló pillanatai is. Áttanulmányozhattam azt a „javaslatot”, amelyet Pásztó Város Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal nyújtott be számomra egy „díj” adományozására, majd hálás szívvel vettem át a hivatal dolgozóinak elismerő oklevelét. A nap végén pedig egy pásztói polgártól kaptam egy nagyon szép üzenetet. Ennek utolsó oldalát a mellékletben megosztom Veletek. Szívből köszönöm a kedves sorokat – sokat jelentenek számomra. Fájó szívvel, ugyanakkor megnyugvással mondom ki: a VÉGE valóban elérkezett. Köszönöm Pásztónak az együtt töltött éveket, a bizalmat, a támogatást, a kritikákat és az emberi kapcsolatokat! Megtiszteltetés volt a várost szolgálni. Isten áldja Pásztót és minden pásztói embert!” – olvasható a megható bejegyzésében.
Lemondott a polgármester, időközi választás jöhet
Farkas Attila június elején jelentette be a lemondását a pásztói polgármesteri tisztségről. Döntését egészségügyi okokkal indokolta – jegyzi meg a nool.hu.
„Teljes mértékben, 100 százalékig egészségügyi okok miatt hoztam meg ezt a döntést” – szögezte le akkor Farkas, aki korábban többször is kórházba került. Először a bizottsági ülésen, majd azután a június 10-én tartott testületi-ülésen jelentett be, hogy távozik a városvezetés éléről. A lapnak akkor úgy fogalmazott, július 9-én lép be utoljára a Pásztó Város Önkormányzata székhelyépületének ajtaján, mint polgármester. Azt is megosztotta, hogy a jövőt illetően több elképzelése is van azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretne foglalkozni.
Feltehetően október végén, november elején dönthetnek majd a lakosok arról, hogy ki legyen Pásztó új polgármestere.
Kiemelt fotó: Facebook / @Attila-Farkas
Ez is érdekelhet:
- Megtiltotta a megbetegedést a falu lakóinak a polgármester
- Palackvisszaváltás: van, ahol a polgármester viszi visszaváltani az egész település flakonjait
- Ő az első színes bőrű női polgármester Magyarországon