A kutyák és a kisbabák kapcsolata mindig különleges, Sydney van den Bosch családjában pedig ez a mindennapok egyik legkedvesebb része. A két szamojéd, Lio és Happy már hosszú évek óta hűséges tagja a családnak, így természetes volt, hogy a több, mint fél éves Lia Elysee érkezésével sem változott meg a négylábú kedvencek kiemelt szerepe. Bár a kisbaba fejlődésével a mindennapok jóval mozgalmasabbá váltak, a család szerint minden kihívást megér a közöttük kialakuló különleges kötelék.

A kezdeti hónapok még viszonylag nyugodtan teltek, hiszen a kis Lia leginkább pihent és figyelte a világot maga körül. Ahogy azonban elérkezett a kúszás, a mászás és az első felállási kísérletek időszaka, a család élete teljesen új ritmust vett fel. A szülőknek már nemcsak a kíváncsi kisgyermek minden mozdulatára kell figyelniük, hanem arra is, hogy a két energikus szamojéd és Lia Elysee biztonságosan tölthesse együtt a napokat.
A legszorosabb kapcsolat már most Lio és a kislány között alakult ki. A türelmes kutya igazi játszótársnak bizonyul: hagyja, hogy Lia megsimogassa, megölelje, sőt még azt is, hogy gyermeki kíváncsisággal „lovagoljon” rajta. A család szerint megható látni, milyen természetességgel fogadja a kutya a legkisebb családtag közeledését, miközben Lia számára is teljesen magától értetődő, hogy a négylábúak mindig ott vannak mellette.

Sydney őszintén mesélt arról is, hogyan alakult át az életük az elmúlt hónapokban:
Határozottan könnyebb dolgunk volt, amíg Lia Elysee nem kezdett el kúszni, mászni és felállni. Ahogy beléptünk ebbe a szakaszba, már sokkal nagyobb logisztikát igényel a kutyusok és a kislányunk körüli teendők összehangolása, hiszen próbálunk elővigyázatosak is lenni. Lioval viszont már most óriási szerelemben vannak, Lia húzza-nyúzza, lovagol rajta, ő pedig abszolút partner ebben. A kutyaszőrre már biztosan nem lesz allergiás. Viszont Lia az étkezések alkalmával az étel nagy részét inkább a kutyusoknak szánja, állandóan osztozkodni akar velük, így szerintem a házikedvenceink is híztak a hozzátáplálás kezdete óta pár kilót.