nlc.hu
Család

„A rendszeresen mesét hallgató gyerekek figyelme tartósabb, szókincsük gazdagabb” – interjú Darainé Ildikó óvodapedagógussal

Miközben a gyerekeket egyre több képernyő és vizuális inger veszi körül, vannak pedagógusok, akik hisznek az élőszavas mesélés erejében. A Mesélő Pedagógus Díjjal kitüntetett óvodapedagógussal arról beszélgettünk, hogyan lehet ma is lekötni a gyerekek figyelmét egy mesével, milyen változásokat lát a rendszeresen mesét hallgató gyerekeken, és miért lehet a mese valódi varázserő a nevelésben.

Mi indított el téged azon az úton, hogy a mesélést a mindennapi pedagógiai munkád szerves részévé tedd? Mióta mesélsz rendszeresen? Hogyan fogadták az óvodában a mesés ötleteid?

A mesék és a mesélés szeretete a pályám kezdetétől meghatározta a mindennapi munkámat. Óvodapedagógusként 1985-től rendszeresen meséltem és mesélek a csoportomba járó gyerekeknek. De akkor kapott egyre hangsúlyosabb szerepet, amikor azt vettem észre, hogy a gyerekeket egyre nehezebben köti le az élőszavas mese. Szomorúan észleltem, hogy a kisgyermekkorban oly fontos, kétszemélyes, anya-baba ölbeli játékok, a hintáztató, cirógató, ringató mondókák és dalok fokozatosan eltűnőben vannak.

Éreztem, hogy nekünk, óvodapedagógusoknak valamit tennünk kell! Első körben a csaját csoportomban helyeztem nagyobb hangsúlyt a mesélésre. Szülői értekezleteken, fogadóórákon gyakran beszéltem a mese nagyfokú személyiségfejlesztő hatásáról, a mindennapos mesélés fontosságáról.

Érdekes, motiváló eszközöket készítettem, új módszerekkel színesítettem a mesefoglakozásokat. Majd egy óvodapedagógusokból álló bábcsoportot alakítottam, bábdarabokat írtam, előadásokat szerveztem. Később pedig, mesterpedagógusként, egyre szélesebb körben kerestem új lehetőségeket, új utakat. Tapasztalataim szerint a kolléganőim és a szülők is örömmel fogadták a mesés ötleteimet, szívesen csatlakoztak a szervezett programokhoz.

Milyen tevékenységekhez kapcsolod a mesét? Óvodán kívül, hol és kiknek mesélsz még?

A meséket többféle tevékenységhez kapcsolom: a heti projektekhez, a környezeti témához, ének-zenei tevékenységhez, matematikai játékokhoz, a gyerekek érzelemvilágához, veszteség feldolgozásához, játéktémákhoz, a csoportban előforduló viselkedési problémákhoz (konfliktushelyzetek, elfogadás, empátia, együttműködés), vagy a gyerekek ötleteihez.

A bábcsoportunk előadásaival meséltünk már a Tündérkert Keleti Óvoda tagintézményeiben, bölcsődében, művelődési házban.

Édesanyaként pedig a saját gyerekeimnek, a lányaimnak is a legnagyobb örömmel és rendszerességgel meséltem.

Darai Ildikó Mesélő Pedagógus díjátadó

Darainé Ildikó Mesélő Pedagógus díjátadó

Hogyan döntöd el, hogy egy adott napon vagy helyzetben melyik mesére van szüksége a gyerekeknek? Hogyan választasz mesét? Milyen műfajokkal örvendezteted meg a gyerekeket?

A mindennapi élőszavas mesélésnél elsősorban a magyar népmeséket részesítem előnyben, de időnként más népek meséi és a kortárs mesék is helyet kapnak. A gyerekek mese közbeni és utáni reakciói, visszajelzései is segítik a mesék kiválasztását.

Az is fontos szempont, hogy milyen módszert szeretnék alkalmazni az adott foglakozáson, hogyan tervezem feldolgozni az adott mesét. Ha dramatikus játékra, dramatizálásra, interaktív mesefeldolgozásra szeretném, akkor mindenképpen sok szereplős, párbeszédes meséket választok. Ha bábjátékra, akkor a kevesebb szereplőset részesítem előnyben, mert a paraván mögött kevés a hely és a báb mozgatása és a tevékenység közbeni egymásra figyelés, együttműködés igen nagy kihívás a gyerekek számára.

Inkább könyvből olvasol, vagy fejből, élőszóval mesélsz? Használsz hangszereket, bábokat, papírszínházat, egyéb kellékeket mesélés közben?

A mesefoglakozásokon mindig fejből, élőszóval mesélek. Kis- és középső csoportban gyakran használok szemléltető eszközöket, hangszereket, meseképeket, de ahogy a gyerekek életkora növekszik, egyre kevesebbet, így nagyobb lehetőséget adva a képzelet mozgósításának. A bábok közül leginkább a saját készítésűeket részesítem előnyben. Minden meséhez készítek egy-egy újszerű, érdekes szemléltető vagy motivációs eszközt. (Ilyen a mesepárna, meseóra, papírszínház, fonalgombolyagok, textilanyagok és az adott meséhez kapcsolható tárgyak, tárgyjátékok, gyurmafigurák).

Mi a legnagyobb kihívás számodra, amikor a mai, vizuálisan túlterhelt generációnak mesélsz? Hogyan kezeled, ha egy gyerek egyáltalán nem, vagy nehezen tud figyelni a mese alatt, folyamatosan közbevág, esetleg zavarja a többieket?

Igen, ez valódi kihívás minden pedagógus számára. Az utóbbi években nagyon sok figyelmet fordítottam ezeknek a nehézségeknek a kezelésére. Folyamatosan keresem a mesékben lévő lehetőségeket az interaktivitásra, a gyerekek bevonására, a mozgásos elemek beiktatására, a mondókázásra.

Mese közben gyakran alkalmazok hanghatásokat, de az éneklés vagy egy-egy hangszer megszólaltatása is sokat segít az elkalandozó gyermekek visszaterelésben. A mesélési technikám, a verbális és nonverbális kommunikációm fejlesztése, színesítése, az előzőekben említett motiváló eszközök sokat segítettek a gyerekek figyelmének megtartásában.

Milyen kézzelfogható változást veszel észre a rendszeresen mesét hallgató gyerekek viselkedésén, szókincsén, társas kompetenciáin, képzeletén vagy más készségein, képességein?

A rendszeresen mesét hallgató gyermekek viselkedése kiegyensúlyozottabb, figyelmük tartósabb, kognitív képességeik sokkal magasabb szinten vannak társaikhoz képest. Szókincsük gazdag, árnyaltan fejezik ki mondanivalójukat, képzeletük, fantáziájuk szárnyal. Társaikkal is könnyebben tudnak kommunikálni, érthetőbben meg tudják fogalmazni kéréseiket, gondolataikat, és ezáltal kevesebb konfliktusuk van.

Ez is érdekelhet Kislányok hason fekve olvasnak Megnézem

(Forrás: Getty Images)

Mi a legemlékezetesebb mesélős sikered és a mi a legemlékezetesebb kudarcod?

A legemlékezetesebb sikerem az volt, amikor egy óvodai programot szerveztem, a Kiskondás című mesére építve. A program előkészítéseként „Mesetündérként” kilenc gyermekcsoportban találkoztam a gyerekekkel, beszélgettem velük, segítségül hívtam őket az adott meséhez kapcsolódóan. A gyerekek reakciói, a kommunikációjuk, az arckifejezésük, az ölelésük, a boldogságuk, a lelkesedésük óriási élmény volt számomra! Feledhetetlen!

Nagyobb, mesélős kudarcélményeim nem nagyon voltak. Talán az, amikor kb. 10 évvel ezelőtt egy kisgyermek mesélés közben az mondta: „Ez nekem unalmas!”. Ekkor nem használtam szemléltető eszközt, de nagyon igyekeztem akkor is színesen, érdekesen mesélni, a hangommal játszani. Ez őt sajnos nem kötötte le, és ez rossz érzés volt.

Darai Ildikó meséli A só című mesét a gyerekeknek

Darainé Ildikó meséli A só című mesét a gyerekeknek

Ha egy pedagógus nem szívesen mesél, szorong a meséléstől, vagy elpazarolt időnek tartja a mesélést, mi lenne az a három legfontosabb tanács, amit útravalóul adnál neki?

Olvasson olyan felnőtteknek szóló meséket önmagának, amelyek szórakoztatóak, érdekesek, oldják a feszültségeket.

A gyerekek számára szánt mesék közül először rövideket válasszon!

Az otthonában (amikor senki más nincs otthon) gyakorolja hangosan, tükör előtt a mesélést!

Hogyan tudod bevonni a szülőket, hogy az otthoni környezetben is folytatódjon a mesélés kultúrája? Miért tartod ezt fontosnak?

Szülői értekezleten, fogadóórán sokat beszélgetünk a mesélés fontos szerepéről. A szülői Facebook-csoportokban, a meséléssel és az infokommunikációs eszközök káros hatásaival kapcsolatos szakmai cikkek, írások megosztásával formáljuk a szülők szemléletét. Verses és mesés kötetek bemutatásával, ajánlásával, mesekönyvkiállítás szervezésével adunk ötleteket, javaslatokat az otthoni meséléséhez.

A szülőkkel közösen mesetárat készítettünk egy barkácsdélután keretében. A mesetárból minden nap egy-egy mese kölcsönözhető, haza vihető. Másnap visszahozzák, majd új mesét vihetnek haza. A meséket évszakonként cseréljük, és évente, az életkornak megfelelően bővítjük.

Fontosnak tartom, hogy otthoni környezetben is váljon rendszeressé a mesélés, mert ezek a meghitt pillanatok a gyermekek érzelmi életét nagymértékben gazdagítják. Ilyenkor lehetőség nyílik a megnyugvásra, az egymásra figyelésre, az egymásra hangolódásra, a beszélgetésekre, az értő figyelemre.

A mai, rohanó világunkban kevés idő van ezekre a fontos dolgokra. A mesélés alkalmai kiváló lehetőségek erre. Az otthoni élőszavas mesélés támogatja, erősíti az óvodai mesélés gyerekekre gyakorolt hatását, együtt még inkább elősegíti a gyermeki személyiség sokoldalú fejlődését.

Mit jelent neked a szakmai Mesélő Pedagógus Díj? Miért javasolnád, hogy más mesélő pedagógusok is pályázzanak?

Nagyon megtisztelő, felemelő érzés számomra, hogy megkaphattam ezt a díjat. Szakmai sikert, örömöt, büszkeséget adott. A mesélés iránti motivációmat fokozta, kedvet ébresztett bennem az újabb ötletek megvalósítására. Véleményem szerint a díj maga is egy figyelemfelhívás, egy szemléletformálás:

Meséljetek, pedagógusok! Meséljetek, mert ti vagytok a példa, ti vagytok a minta!

Úgy tudom, hogy ilyen jellegű szakmai elismerést még eddig nem kaptak a pedagógusok. Ez a díj a szakma, a pedagógusok felé is egy jelzés arra, hogy a mesélés a munkájuknak egyik kiemelkedő, fejlesztendő területe. Fontos, hogy minél többen használják, alkalmazzák a mindennapi munkájuk során. Bízom benne, hogy a jövőben egyre több pedagógus fog pályázni erre a szép, szakmai elismerésre.

Hogyan fejeznéd be? A mesélő óvodapedagógus…

…varázserővel bír és csodákra képes!

Az interjút Bajzáth Mária készítette

Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díj

Nevezési határidő: 2026. augusztus 31., éjfél.

Közönségszavazás időtartama: 2026. október 17-től 31-ig.

 

Ünnepélyes díjátadó: 2026. november 14., Lampion Mesefesztivál és Könyvvásár (Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ)

 

Kérdés esetén forduljon bizalommal kollégáinkhoz az info@ckcs.hu címen!

 

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top