Gundel Takács Gábor kilenc évvel ezelőtt a szakmai és emberi konfliktusok miatt hozta meg a döntést és távozott a köztévéből – írja a Blikk.
„Olyan körülményeket teremtettek a feletteseim, hogy idővel nem maradt más választás, mint a távozás. Nem fogok hazudni, a mai napig sajnálom, hogy így kellett eljönnöm. De emberként muszáj abban hinnem, hogy ennek így kellett lennie” – fogalmazott Gundel Takács Gábor.
(Forrás: Birton Szabolcs/Fotocentral)
Arra a kérdésre, visszatérne-e egy napon a Maradj talpon! élére, meglehetősen nyitottan, de megfontoltan reagált: „Azt hiszem, lenne benne potenciál. De mielőtt bármibe is belevágnék, mindenképpen konzultálnék az egykori kollégáimmal arról, mit gondolnak, érdemes-e visszahozni a műsort. Egyelőre semmilyen megkeresés nem érkezett ezzel kapcsolatban.”
Ritkán beszél magánéletéről
Édesapja mindössze 55 éves volt, amikor meghalt. Gundel Takács Gábor ekkor még csak a húszas évei végén járt, öccse pedig alig múlt 18 éves. Bár azóta több mint három évtized telt el, a veszteség és a megválaszolatlan kérdések máig foglalkoztatják.
Sajnos, tehetett arról, hogy 55 évesen meghalt. És ezt nekem nem volt könnyű megélni. Ráadásul az öcsém, aki az édestestvérem, de 12 évvel fiatalabb, mint én, 18 éves volt, amikor meghalt az édesapánk. Azóta is sokat jár az eszemben, pedig most már több mint harminc éve, hogy ő hogyan is élt, hogyan gondolkozott, miért volt ilyen, és miért nem érdekelte, hogy jobban vigyázzon magára… Ez egy érdekes szituáció, de ha olyan a világ, akkor majd egyszer megbeszéljük. Mindenesetre azt tudtam, hogy én nem így szeretném
– vallotta be őszintén.
35 éve él boldog házasságban
A műsorvezető szerint a jó kapcsolat lényege a folyamatos fejlődés, és a prioritások felismerése. Úgy véli, a harmónia alapja, hogy ha valami a másiknak nagyon fontos, neki pedig kevésbé, akkor enged – és ez fordítva is így működik. Ez a fajta odafigyelés tartja össze a párosukat már évtizedek óta.
Gundi szerint, a kulcs a kommunikáció, de ez nem csak annyit tesz, hogy beszélgessünk, minél többet, hanem azt is: gondoljuk meg, hogyan tesszük azt.
„Azok a beszélgetések nagyon hasznosak, hogy nem az, hogy te ebbe hibáztál, hanem hogy én ezt rontottam el szerintem. Tehát mindenki arról beszéljen, hogy ő mit csinált rosszul.”