Tavaly a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díj közönségdíjasa lettél. Annyi szavazatot kaptál, hogy az volt az érzésünk, mindenki ismer Baján és a környéken, mindenkinek meséltél már, és mindenki összefog azért, hogy tiéd legyen az elismerés. Mi indított el téged azon az úton, hogy a mesélést a mindennapi pedagógiai munkád szerves részévé tedd? Mióta mesélsz rendszeresen? Hogyan fogadták az iskoládban a mesés ötleteid?
A mai napig beleborzongok, ha a szavazásra gondolok. Ez a díj valóban nemcsak az enyém, hanem a bajai és környékbeli embereké is. Amikor megláttam azt a rengeteg szavazatot, nem a számokat láttam, hanem az arcokat: a gyerekeket, a szülőket, a kollégákat, akikkel az évek során találkoztam. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni ezt az összefogást. Bebizonyosodott számomra, hogy a mese nemcsak összeköti az embereket, de egy ilyen kisvárosban és a környékén hatalmas megtartó ereje is van a mesére, jóra fogékony közösségnek. Örökké hálás leszek nekik ezért.
Tanító néniként és játékpedagógusként folyamatosan kerestem a legjobb utakat a gyerekek lelkéhez és a közösségépítéshez. Ráébredtem, hogy az érzelmi intelligencia és a szociális készségek fejlesztése a minőségi, közösen töltött idővel, mesékkel, játékkal, beszélgetve a leghatékonyabb. Amikor láttam, hogy a mesék és a játék élménye mennyire megnyitja a gyerekeket, nem volt kérdés, hogy ennek a mindennapok részévé kell válnia. Ezért alkottam meg az iskolai Mesekuckó és az óvodások számára tervezett Útravaló programokat. A jó gyakorlat létrehozásához intézményünk iskolapszichológusa, Pallaginé Pópé Mónika, és mesélő-játékpedagógus kolléganőnk, Csukorné Rácz Aranka személyében szakmai partnerekre is találtam. Több mint 10 éve mesélek rendszeresen. Ez az időszak megerősített abban, hogy a mese azon túl, hogy örömforrás, a nevelés alapvető eszköze, mert „…a történetek mintákat adnak a jóra, a nemességre, a bátorságra, a cselekvésre vagy éppen az elfogadásra.” (Boldizsár Ildikó 2018) Az iskolai Mesekuckó program támogatottságát intézményünkben az is mutatja, hogy immár 10 éve működik, kicsik és nagyok, az osztályközösségek és a családok örömére.
Szluha Anna a díjjal
Milyen iskolai tevékenységekhez kapcsolod a mesét? Iskolán kívül hol, kiknek mesélsz még?
A mesélést nem elszigetelt programként kezelem, hanem igyekszem a legkülönbözőbb iskolai tevékenységekhez kapcsolni. Megjelenik például az új tananyag bevezetésekor, hiszen egy jó történet csodálatosan felkelti a gyerekek érdeklődését és megalapozza a figyelmet. Emellett a szabadidős tevékenységeknek is szerves része: a közös játékidő vagy a problémamegoldó beszélgetések kiváló alkalmat adnak a mesélésre. Katolikus iskolában tanítok. A karácsonyi ünnepi előkészületek idején, adventben mesedélelőttökön mesélem, éneklem Jézus történeteit a kicsiknek. Legutóbb intézményünk, a Szent László ÁMK jubileumi programsorozatára mesefoglalkozásokat szerveztem Szent László király legendáiból. Állandó, heti rendszerességgel megvalósuló alkalmunk a Mesekuckó óra, ahol a történetekből nyert belső képeké, a megosztó köröké és a játéké a főszerep. Végül, de nem utolsósorban a finommotorikát és kreativitást fejlesztő manuális tevékenységek közben is rendszeresen mondok mesét a gyerekeknek. Amíg a kezük jár, a figyelmük elmélyül, a mese pedig megnyugtatja és inspirálja őket alkotás közben.
És igen, a történet itt nem ér véget. Az iskola kapuján kívül is nagyon sokszínű közösségeknek adom át a történeteket. Mesemondó barátommal, Vida-Varga Évával havonta szervezünk családi mesedélutánokat, ahol a generációk együtt élhetik át a meseélményt, a felnőttek számára pedig iskolapszichológus barátommal létrehoztuk a Felnőtt Mesekuckót, hiszen a mese mindannyiunk számára gyógyír és a helyes önismeret eszköze lehet. Különösen fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás: advent idején rendszeresen járunk a kórház gyermekosztályára, hogy a beteg kicsiknek vigaszt vigyünk és varázslatot. Szorosan együttműködünk a helyi közösségekkel is, így gyakran hívnak más intézmények, valamint a helyi katolikus és református egyházi csoportok, emellett visszatérő szereplői vagyunk a református nyári táboroknak is. A jövő pedagógusgenerációjának igyekszem átadni a tudásomat: a bajai Eötvös József Főiskolán tanító, óvodapedagógus és kisgyermeknevelő hallgatók számára is rendszeresen mesélek és tartok módszertani alkalmakat.
Hogyan döntöd el, hogy egy adott napon vagy helyzetben melyik mesére van szüksége a gyerekeknek? Hogyan választasz mesét? Milyen műfajokkal örvendezteted meg a gyerekeket?
A hatékony meseválasztást a tudatos pedagógiai tervezés és a pillanatnyi ráhangolódás egyensúlyára alapozom. Az önálló Mesekuckó órákon az adott évfolyamok számára tematikusan tervezett mesékkel dolgozom, amelyek illeszkednek a gyerekek életkori sajátosságaihoz. Ugyanakkor a tervezett meséket bármikor rugalmasan cserélem, ha úgy látom, hogy a gyerekek aktuális állapota vagy egy hirtelen adódó nevelési helyzet – például egy csoporton belüli feszültség vagy egy nehéz élethelyzet feldolgozása – egészen másfajta történetet kíván meg. A mesedélutánokon más rendezőelvet követünk: itt leginkább a népek meséit hívjuk segítségül, a válogatást pedig a természet elemei vagy az éppen aktuális ünnepkörök szerint alakítjuk, így segítve a gyerekeket abban, hogy ráhangolódjanak a világ és az évszakok ritmusára.
Igyekszem a gazdag és sokszínű műfaji palettából változatosan válogatni, hiszen a gyerekek is, csoportok is sokfélék, és más-más élethelyzetben másfajta történet tudja megérinteni őket. Biztos alapot jelentenek a népmesék, amelyek az emberi értékeket és a belső képi világot erősítik. Emellett a manuális készségfejlesztő tanórákon nagyon szeretem a műmeséket és a kortárs meséket alkalmazni, mert ezek közvetlenül a mai gyerekek mindennapi dilemmáira, konfliktusaira adnak válaszokat. Gyakran hívom segítségül az állatmeséket és fabulákat, amelyek finoman, mégis egyértelműen mutatnak rá a szociális és erkölcsi tanulságokra. A tréfás mesék a kiskamaszaink kedvencei: a humor, a közös nevetés és a játékosság elengedhetetlen része a mindennapi pedagógiai munkámnak és a feszültségoldásnak.
Szluha Anna 2023
Inkább könyvből olvasol, vagy fejből, élőszóval mesélsz? Használsz hangszereket, bábokat, papírszínházat, egyéb kellékeket mesélés közben?
Leginkább fejből, élőszóval mesélek. Nagyon szeretem azt a szabadságot, amit ez a forma ad: a mesélés így teljesen interaktívvá válhat. Ha a gyerekek útközben belekérdeznek vagy reagálnak valamire, a válaszaimat rugalmasan beleszőhetem a történetbe. Ez a folyamatos szemkontaktus és jelenlét egy sokkal személyesebb kapcsolatot tesz lehetővé a hallgatóság és köztem. Ugyanakkor a kortárs meséket olvasni szoktam. A modern szerzők műveiben ugyanis a gyakori nyelvi játékok, a különleges szófordulatok és az egyedi nyelvi helyzetek olyan hangsúlyosak és fontosak a történet egésze szempontjából, hogy azokat érdemes pontosan, a könyvből hűen átadni a gyerekeknek.
Szívesen alkalmazok a foglalkozásokon hangszereket, de a használatukat tevékenységek szerint szétválasztom. Mesélés közben ritkán fordul elő, hogy megszólaltatom őket, mert szeretném, ha a gyerekek csak az élőszóra és a saját belső képeikre hagyatkoznának. A mondókázás és a játék közben azonban gyakran használok különféle eszközöket. Ilyenkor rendszeresen előkerülnek a ritmushangszerek, csörgők és dobok, amelyek kiválóan fejlesztik a ritmusérzéket és fenntartják a dinamikát. Hangulatfestésként vagy a figyelem felkeltésére pedig olykor furulyát és harangjátékot is örömmel hívok segítségül.
Mi a legnagyobb kihívás számodra, amikor a mai, vizuálisan túlterhelt generációnak mesélsz? Hogyan kezeled, ha egy gyerek egyáltalán nem, vagy nehezen tud figyelni a mese alatt, folyamatosan közbevág, zavarja a többieket?
A legnagyobb kihívás egyértelműen az, hogy felvegyem a versenyt a készen kapott, folyamatosan villódzó digitális képekkel, és beindítsam a gyerekek saját, belső képalkotását. A gyerekek ahhoz szoktak hozzá, hogy a képernyőn mindent készen kapnak, így sokszor nehezebben mozgósítják a saját fantáziájukat. Pedagógusként hatalmas munka elérni a gyerekeknél a belső lecsendesedést. Rá kell vezetni őket arra, hogyan lassuljanak le az élőszó ritmusára, és hogyan váltsák fel a külső ingereket a belső mozgóképek. Amikor a kezdeti fészkelődés után beáll az a varázslatos, feszült csend a teremben, akkor tudom, hogy a mese megkezdte a maga mély, belső munkáját.
Ha egy gyermek nehezen tud figyelni, ma már a bevonás módszerét alkalmazom. Neki mesélek, megsimítom. Van olyan gyerkőcünk, akinél az vált be, hogy a közbevágásait vagy magát a nevét beleszövöm a történetbe. Ha például az egyik szereplő elindul az erdőbe, hozzáteszem: „…és pont olyan kíváncsi volt, mint most a mi Petink”. Ez meglepi őt, és segít visszaterelni a figyelmét, érzi, hogy része a folyamatnak. Ha pedig a túlmozgás a fő ok, a kezébe adom a varázspálcámat, amivel matathat. Így a feszültségét levezeti, a többiek figyelme megmarad, a meseszövés pedig jó esetben sértetlenül haladhat tovább.
Milyen kézzelfogható változást veszel észre a rendszeresen mesét hallgató gyerekek viselkedésén, szókincsén, társas kompetenciáin, képzeletén vagy más készségein, képességein?
A rendszeres mesélés eredményei lassú, de biztos építőkövek. Ha a gyerekek már csöndben tudnak maradni és képesek figyelni, ott kezdődik az a szép, közös tánc, ami lendületet ad a szókincsnek, az építő kapcsolatoknak, az ön- és társismeret igényének. Ha a szókincset nézzük, lenyűgöző látni, hogyan jelennek meg a mindennapi beszédükben a mesékből vett ízes kifejezések, fordulatok, és hogyan válnak képessé arra, hogy a saját érzelmeiket is árnyaltabban fejezzék ki. A társas kompetenciák terén az empátia elmélyülése a leglátványosabb: a gyerekek a mesehősök küzdelmein keresztül megtanulnak együttérezni egymással, így a csapatban az önzést egyre inkább felváltja az együttműködés és a segítségnyújtás szándéka. A viselkedésükben is komoly változás áll be: a mesék megnyugtatják, mentesítik őket a feszültségektől, így csökken a konfliktusok száma, és nő a rugalmasságuk a nehéz nevelési helyzetekben. Sokak képzelete szárnyalásnak indul. Jónéhány gyerkőcöm elkezd történeteket, meséket költeni, írni.
Mesék éj Szluha Annával
Mi a legemlékezetesebb mesélős sikered és kudarcod?
Ha a legemlékezetesebb sikert kell kiemelnem, akkor egy olyan alkalom jut eszembe, amikor egyszerre 70 kamasznak meséltem. Elsőre talán merész vállalkozásnak tűnt, de végül rendkívül izgalmas és nagyszerű közös örömmé vált. Látni, ahogy a kamaszok cinizmusa feloldódik, és bevonódnak a történetbe, fantasztikus szakmai visszajelzés volt.
A legnagyobb szakmai kihívásom az első nyári tábori élményemhez kötődik. Ott olyan gyerekekkel találkoztam, akik otthon vagy az iskolában egyáltalán nem voltak hozzászokva a mesehallgatáshoz. A figyelem szórtsága, a folyamatos túlmozgások és a kezdeti teljes érdektelenség miatt roppant nehéz volt mederben tartani a foglalkozást. Rengeteg energiámat felemésztette, hogy egyáltalán kapcsolatot teremtsek velük, de ez a tapasztalat tanított meg arra, hogyan kell a legnehezebb helyzetekben is rugalmasan módszert váltani.
Ha egy pedagógus nem szívesen mesél, szorong a meséléstől, vagy elpazarolt időnek tartja az iskolai mesélést, mi lenne az a három legfontosabb tanács, amit útravalóul adnál neki?
A mesélés a legokosabb pedagógiai befektetés, mert ezek a percek nem elvesznek a tananyagból, hanem megágyaznak neki. A felkeltett érdeklődés segíti a figyelmet koncentrálttá tenni, a figyelem pedig a bevésés előszobája. Egy olyan gyermek, aki a mesén keresztül lecsendesedett, érzelmi biztonságba került és feszültségmentessé vált, nagyságrendekkel fogékonyabb, figyelmesebb és motiváltabb lesz a későbbi tanulás során.
A mesélést érdemes kicsiben kezdeni. Nem kell színészi alakításnak lennie. Ha valaki szorong az élőszavas mesemondástól, kezdetben olvassa fel a mesét. Keressen olyan történeteket, amelyek hozzá is közel állnak, hiszen a gyerekek a pedagógus őszinte kapcsolódását fogják értékelni, nem a tökéletes technikát.
Érdemes a megfelelési kényszert elengedni. Merjünk jelen lenni. A mesélés egy közös utazás, ahol nem kell tévedhetetlennek lenni. Ha belebakizunk, vagy elakadunk, a gyerekek ezt a legritkább esetben bánják, sőt a rugalmasságunkból ők is tanulnak.
Hogyan tudod bevonni a szülőket, hogy az otthoni környezetben is folytatódjon a mesélés kultúrája? Miért tartod fontosnak?
Az otthoni mesélés azért pótolhatatlan ajándék a gyermek számára, mert érzelmi biztonságot ad. Az esti mese nemcsak egy történet, hanem a szülő és a gyermek közötti legmélyebb, meghitt, minőségi idő, amely feloldja a napközbeni szorongásokat és feszültségeket. Megerősíti az iskolai alapokat. Amit az iskolában elindítunk az érzelmi intelligencia és a szókincs fejlesztése terén, az az otthoni meséléssel válik igazán mély, stabil belső tudássá. Kész mesetárat biztosítok számukra. Időről időre megszerkesztem és online megosztom a szülőkkel és a kollégáimmal is az ünnepkörökhöz és emléknapokhoz fűződő mesegyűjteményeimet. Az gyerekek számára elérhető papíralapú mesetárunk kölcsönözhető meséket és mesekönyveket tartalmaz, amiket szintén az otthoni közös időre ajánlok. Emellett a már említett családi mesedélutánok is kiváló alkalmak a bevonásra, hiszen ott a szülők élőben tapasztalhatják meg a közös mesehallgatás és játék varázsát. Ezt az élményt mintaként vihetik haza magukkal.
Szluha Anna
Mit jelent neked a Mesélő Pedagógus Díj? Miért javasolnád, hogy a más mesélő tanárok is pályázzanak?
A Mesélő Pedagógus Díj számomra egy csodálatos szakmai megerősítés és egyben mérföldkő. Ez az elismerés azt üzeni, hogy a mesének helye, súlya és értéke van a mai oktatási rendszerben. Ez a díj nemcsak az én személyes munkám elismerése, hanem annak a támogató közösségnek – a lelkes vezetőknek, kollégáknak, szülőknek és gyerekeknek – a sikere is, akikkel ezt az utat bejárhattam. Mindenképpen szívből javaslom mesélő kollégáimnak is, hogy pályázzanak, mert a tantermek falai között rengeteg olyan „láthatatlan” csoda és pedagógiai siker születik, ami megérdemli, hogy megismerjük. A pályázat egy kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk a mesélés erejét, megosszuk a jó gyakorlatainkat, és láthatóvá váljunk egymás számára. Minél többen mutatjuk meg magunkat, annál erősebbé válik az a szakmai közösség, amely hisz abban, hogy a mese a nevelés, a tanulás és a hagyományőrzés nélkülözhetetlen motorja.
Hogyan fejeznéd be? A mesélő tanító …
… lehetőség és örömforrás, egy olyan szelíd, de hatékony erő, amely megfelelő válasz a nevelés sürgető kérdéseire, és amelyre a gyerekeknek olyan nagy szükségük van manapság, mint a falat kenyérre.
Az interjút Bajzáth Mária készítette.
Nevezési határidő: 2026. augusztus 31., éjfél.
Közönségszavazás időtartama: 2026. október 17-től 31-ig.
Ünnepélyes díjátadó: 2026. november 14., Lampion Mesefesztivál és Könyvvásár (Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ)
Kérdés esetén forduljon bizalommal kollégáinkhoz az info@ckcs.hu címen!
