
A mondat önmagában természetesen nem jelenti azt, hogy a gyerek önbizalomhiányos vagy szorong. Az American Academy of Pediatrics szerint azonban az alacsony önértékelés egyik lehetséges jele lehet, amikor egy gyerek rendszeresen kisebbíti egy számára fontos esemény jelentőségét, például úgy tesz, mintha valójában nem is érdekelné az, amiben csalódott.
A „nem baj” néha valójában azt jelenti: pedig nagyon is bánt
A háttérben sokféle érzés állhat. A gyerek lehet csalódott, szégyellheti, hogy kimaradt valamiből, félhet attól, hogy túl érzékenynek tartják, vagy egyszerűen még nem tudja pontosan megfogalmazni, mi történik benne.
Képzeljük el, hogy a többiek nem engedik be egy játékba, ő pedig vállat von: „Mindegy, úgysem akartam.” Lehet, hogy valóban így van. De az is lehet, hogy sokkal könnyebb azt mondani, hogy nem érdekli, mint kimondani: rosszul esett, hogy nem kellettem.
Az AAP szerint az önértékelési nehézségekkel küzdő gyerekeknél előfordulhat, hogy lekicsinylik a számukra fontos eseményeket, erősen foglalkoztatja őket mások véleménye, nehezen fogadják a kritikát vagy a dicséretet, illetve önmagukat bíráló mondatokat használnak.
Nem minden bizonytalan gyerek visszahúzódó
Az önbizalomhiányról könnyű azt gondolni, hogy a gyerek csendes, félénk és kerüli a társaságot. Pedig egészen másképpen is megjelenhet.
Érdemes például megfigyelni, ha egy gyerek szinte mindig másokra hagyja a döntést, ritkán mondja el, ő mit szeretne, rendszeresen elvicceli a saját csalódását, vagy nagyon erősen igazodik a társaihoz. Az sem feltétlenül jelent önbizalomhiányt, ha ezek közül valamelyik időnként előfordul. Inkább az ismétlődő mintázat számít.
Az NHS szerint a gyerekek szorongása is sokféle formát ölthet. Nagyobb gyerekeknél például megjelenhet az új dolgok kipróbálásával kapcsolatos önbizalomhiány, a negatív gondolatok, a társas helyzetek kerülése vagy az, hogy mindennapi kihívásokat is nehéznek élnek meg. A szorongás akkor válik igazán problémává, ha tartós, erősödik, és már a hétköznapi életet is akadályozza.
Iskolakezdéskor különösen érdemes figyelni erre
Az iskolakezdés időszaka különösen könnyen felszínre hozhatja az ilyen bizonytalanságokat. Új osztály, új tanító, megváltozó baráti viszonyok vagy egyszerűen a nyári szünet utáni visszailleszkedés is teremthet olyan helyzeteket, amikor a gyerek inkább azt mondja: „mindegy”, mint hogy bevallja, rosszul esett neki valami.
Érdemes ezért az első hetekben nemcsak azt megkérdezni, milyen jegyet kapott vagy mit tanult, hanem azt is, kivel játszott a szünetben, volt-e olyan helyzet, amikor kimaradt valamiből, és mi volt aznap a legjobb vagy éppen a legrosszabb élménye. Így az iskolai közösségben megélt apró csalódások is könnyebben szóba kerülhetnek, mielőtt a „nem baj” mögé bújnának.
Így reagálj, amikor azt mondja: „Nem baj”
Ilyenkor nem feltétlenül az a legjobb reakció, hogy elfogadjuk a mondatot, és már lépünk is tovább. De az sem segít, ha rárontunk azzal, hogy „dehogynem baj, látom rajtad”.
Sokkal többet érhet egy nyugodt kérdés:
„Tényleg nem zavar, vagy azért egy kicsit rosszul esett?”
Vagy egyszerűen:
„Ha rosszul esett, azt is nyugodtan elmondhatod.”
Ezzel nem mondjuk meg a gyereknek, mit kellene éreznie, csak lehetőséget adunk arra, hogy ne kelljen elrejtenie az érzéseit.
A CDC szerint az aktív hallgatás, illetve az, ha a szülő segít megnevezni a gyerek által átélt érzéseket, támogatja azt, hogy később maga is könnyebben felismerje és kifejezze őket.
Nem kell azonnal megoldani helyette
Ha a gyerek azt mondja, hogy bántotta, ami történt, könnyű azonnal megoldási üzemmódba kapcsolni. Felhívni a másik szülőt, elintézni, hogy mégis mehessen játszani, vagy elmagyarázni, miért nincs igaza annak, aki megbántotta.
Sokszor azonban először elég az, hogy az érzését komolyan vesszük.
„Értem, hogy csalódott vagy.”
„Szerintem nekem is rosszul esne.”
„Mit szeretnél most csinálni?”
Az AAP azt javasolja, hogy a szülők hallgassák meg ítélkezés nélkül a gyereket, fogadják el az érzéseit, és amikor lehet, engedjék döntéseket hozni. Ez mind hozzájárulhat ahhoz, hogy saját magát is fontosnak és kompetensnek élje meg.
Az önbizalom nem attól nő, hogy mindig azt mondjuk: ügyes vagy
A gyerek önértékelését nem kizárólag a dicséret építi. Legalább ennyire fontos, hogy megtapasztalja: lehet saját véleménye, mondhat nemet, lehet csalódott, elronthat dolgokat, és mindettől még ugyanúgy elfogadják.
Ezért érdemes időnként egészen hétköznapi dolgokban is rá bízni a választást. Mit szeretne felvenni? Melyik játékot válasszák? Mit szeretne hétvégén csinálni? Mi az, amit most inkább nem szeretne?
A cél nem az, hogy a gyerek minden helyzetben magabiztos legyen. Bizonytalannak lenni, félni, megsértődni vagy csalódni teljesen normális része a gyerekkornak. Sokkal fontosabb, hogy tudja: ezeket az érzéseket nem kell eltitkolnia azért, hogy szeressék vagy elfogadják.
Egyetlen mondatból ne vonjunk le következtetést
Ha a gyerek egyszer-egyszer azt mondja valamire, hogy „mindegy”, abból természetesen semmilyen diagnózist nem lehet felállítani. Lehet, hogy tényleg nem érdekli. Lehet, hogy öt perc múlva már el is felejti.
Akkor érdemes jobban odafigyelni, ha a saját igényeinek, érzéseinek rendszeres háttérbe szorítása más jelekkel együtt jelenik meg: például egyre kevésbé mer új dolgokat kipróbálni, gyakran becsmérli önmagát, visszahúzódik a barátaitól, vagy tartósan szorongónak, levertnek látszik.
Ha a szorongás vagy rossz közérzet hosszabb ideig fennáll, illetve már az iskolát, a baráti kapcsolatokat vagy a mindennapi életet is befolyásolja, érdemes szakember segítségét kérni.
Fotó: illusztráció, Getty Images